Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása

Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérőt illeti meg, kivéve a 131. § (9) bekezdése szerinti esetben.Fentiek alapján az ajánlatkérő nem követett el jogsértést, legfeljebb nem a legegyszerűbb formáját választotta az érvénytelenné nyilvánításnak. A visszavonás semmiképpen nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége

Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
Részlet a válaszából: […] ...véglegesen, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatával szemben folyamatban volt közigazgatási perben a bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa, ennek hiányában a bíróság a keresetet ítéletével elutasítja.(Kéziratzárás: 2022. 07....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 13.

határidők a Kbt.-ben

Kérdés: A Kbt.-ben számos esetben találkozom azzal, hogy ajánlatkérőként haladéktalanul meg kell tennem valamit. Mit jelent az, hogy haladéktalanul, és mennyi a kockázata annak, ha az ajánlatkérő késlekedik egy kicsit?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a bírság összegének megállapításában az eset összes körülményét figyelembe vette. Értékelte az ajánlatkérő terhére a jogsértés súlyát, azt, hogy a több olyan jellegű jogsértést követett el (közzététel, ellenőrzés), mely az eljárást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

A közbeszerzési chat funkciója

Kérdés: Mire való a közbeszerzési chat? Helyettesíti-e a közérdekű bejelentést?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy a Közbeszerzési Hatóság munkatársaival bárki anonim formában osszon meg információkat vélt vagy valós közbeszerzési jogi jogsértések tekintetében. Ez nem váltja ki a közérdekű bejelentés intézményét a Hatóság tájékoztatása szerint, melyre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.

Alkalmasságot igazoló szervezet bejelentése, igénybevétele

Kérdés: Ha megjelölök alkalmasságot igazoló szervezetet referenciával, de később mégsem veszem igénybe, jogsértést követek el, ami kizárást eredményez? Vagy inkább vonjam be, hiába nincs rá szükség?
Részlet a válaszából: […] Annak érdekében, hogy a kapacitást biztosító bevonása valóban azt eredményezze, hogy az ajánlattevő csak akkor vonjon be kapacitást biztosító szervezetet, ha szüksége van rá, az ajánlattevő köteles a referenciát biztosító szervezetet, személyt bevonni közvetlenül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 6.

Többféle ár alapjául szolgáló értékelési szempont megjelentetése

Kérdés: Hogyan kell megjelentetnem azt az értékelési szempontot, amely többféle ár alapjául szolgál?
Részlet a válaszából: […] ...hiányában az áralapú értékelési szempontokat a költségszempontnál ismertette, ezért a Döntőbizottság a kezdeményezés e körében jogsértés hiányát állapította meg.Nincs tehát a fentiek alapján akadálya annak, hogy ne áralapú szempontként, hanem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 11.

Hiánypótlás, indokolás feltöltése az EKR-be több részajánlat esetén

Kérdés: Az EKR kormányrendelet szerint elegendő több részajánlat esetében egy helyre feltöltenem az indokolást, hiánypótlást? Kell erről nyilatkoznom, vagy csak ha kéri az ajánlatkérő? Ha kell nyilatkoznom, melyik résznél és milyen tartalommal?
Részlet a válaszából: […] ...nem teljesítették, és érvénytelenné nyilvánítja a részajánlatot. A Döntőbizottság kizárólag amiatt mellőzte az alapelvi jogsértés megállapítását is, mert függetlenül az ajánlatkérői közrehatástól, a kérelmező hiánypótlása mindkét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 7.

Kartellkizáró ok bizonyítása az ajánlatok nagymértékű tartalmi azonossága esetén

Kérdés: Hogyan kell bizonyítani a kartellkizáró okot abban az esetben, ha a beérkezett ajánlatok olyan mértékben azonosak, hogy az felveti az összejátszás gyanúját?
Részlet a válaszából: […] ...bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlattevő a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikkébe ütköző jogsértést követett el, kivéve, ha a gazdasági szereplő az ajánlat, tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszédben végleges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

Hiánypótlási szabályok értelmezése

Kérdés: Amikor az ajánlatkérő olyan hiánypótlást bocsát ki, melyet jogszabály nem tesz lehetővé – mert például olyan elem pótlására szólítja fel az ajánlattevőt, amit az valójában nem hiánypótoltathat –, mire lehet hivatkozni? Hazai jogesetekre? (Az irányelvben alig van szó hiánypótlásról.)
Részlet a válaszából: […] ...hiánypótlás mindenképpen megsérti a Kbt. fentiekben ismertetett, 71. §-ának (8) bekezdését –, akkor az ajánlatkérő követ el jogsértést.A Kbt. 69. §-ának (1)-(2) bekezdései a kérdéshez kapcsolódóan az alábbi előírásokat tartalmazzák:– az ajánlatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 7.

Súlyos jogsértés megállapítására jogosult szervezet a Kbt. 75. § (2) bekezdése f) pontjának alkalmazásában

Kérdés: A súlyos jogsértés miatti eredménytelenné nyilvánítás jelentheti-e azt, hogy jogorvoslati fórum nem döntött az ügyben, csak az ellenőrzést végző szervezet gondolja úgy, hogy ez a jogsértés megtörtént? Hiszen eredménytelenséget nehezen keletkeztethet egy olyan vélelem, melyet egy szerv állapít meg, és amely ellen jogorvoslatnak az ajánlatkérő részéről nem is volt helye. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...nyújtó vagy a közbeszerzések jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzését végző szerv megállapítása szerint súlyos jogsértés történt, és a közbeszerzési eljárás szabályai szerint az ajánlatkérőnek már nincs lehetősége az eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 12.
1
2
3