Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...nem határozhatja meg annak kezdetétől számított harminc – építési beruházás esetén, valamint ha a közbeszerzési eljárást külön jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzés mellett folytatják le, hatvan – napnál hosszabb időtartamban;– ha az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Ajánlati kötöttség értelmezése

Kérdés: Értelmezhetetlen a Kbt. 65. §-ának ajánlati kötöttségre vonatkozó része, amennyiben kétszakaszos eljárásról van szó. Rávilágítanának, hogyan gondolta ezt a jogalkotó?
Részlet a válaszából: […] ...nem határozhatja meg annak kezdetétől számított harminc -építési beruházás esetén, valamint ha a közbeszerzési eljárást különjogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzés mellett folytatják le,hatvan – napnál hosszabb időtartamban.Ennek értelmében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Elektronikus árlejtés eredményhirdetése

Kérdés: Hogyan hirdetnek eredményt elektronikus árlejtés alkalmazásánál?
Részlet a válaszából: […] ...vagy a (4) bekezdés szerint módosítottidőpontban nem történt meg, az ajánlatkérő – a késedelemmel kapcsolatban etörvényben vagy egyéb jogszabályokban elő­írt következmények viselése mellett -haladéktalanul köteles az eljárás eredményét vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Eredményhirdetés halasztása a gyakorlatban

Kérdés: A gyakorlatban mikor halasztható el az eredményhirdetés, meddig és milyen indokkal?
Részlet a válaszából: […] ...szerint módosítottidőpontban nem történt meg, az ajánlatkérő – a késedelemmel kapcsolatban aközbeszerzési törvényben vagy egyéb jogszabályokban előírt következményekviselése mellett – haladéktalanul köteles az eljárás eredményét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

"Eredményhirdetés" tárgyalás nélküli eljárásban

Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban hogyan értesülünk az eljárás eredményéről?
Részlet a válaszából: […] ...szerint módosított időpontban nemtörtént meg, az ajánlatkérő – a késedelemmel kapcsolatban a közbeszerzésitörvényben vagy egyéb jogszabályokban előírt következmények viselése mellett -haladéktalanul köteles az eljárás eredményét vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 8.

Ajánlatok tartalmának vizsgálata bontáskor

Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy az ajánlatok bontásakor az ajánlatkérő vizsgálja az ajánlatok tartalmát is? Ha igen, mikor? Illetve: jogszerű-e az, és ha igen, milyen rendelkezés alapján, ha az ajánlatkérő a bontási jegyzőkönyvben rögzíti, hogy az ajánlat tartalmi vizsgálatára, minősítésére az ajánlatok bontásakor nem került sor? Ilyen esetben az ajánlatkérőnek milyen határidővel kell megvizsgálnia az ajánlatokat?
Részlet a válaszából: […] ...valamint az általuk meghívott személyek, továbbá – aközbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a különjogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnekjelen;– az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.

Indokoltan meghosszabbított elbírálási határidő lerövidíthetősége

Kérdés: Lehetőség van-e arra, hogy az indokoltan meghosszabbított elbírálási határidőt is lerövidítse az ajánlatkérő, ha hamarabb döntést hozott? (Figyelemmel a lehető leggyorsabb elbírálás elvére.)
Részlet a válaszából: […] ...szerint módosítottidőpontban nem történt meg, az ajánlatkérő – a késedelemmel kapcsolatban aközbeszerzési törvényben vagy egyéb jogszabályokban előírt következményekviselése mellett – haladéktalanul köteles az eljárás eredményét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.

Módosított ajánlatok "nyilvános" ismertetése

Kérdés: Az ajánlatkérő építési beruházásának megvalósítására nemzeti rezsimben, hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást folytatott le. Az ajánlattételi szakaszban az ajánlatkérő és az ajánlattevők képviselőinek jelenlétében bontotta fel az ajánlatokat és ismertette azok adatait. Az érvényes ajánlatot tevőkkel két fordulóban tárgyalt. A tárgyalásokat követően, egy módosított költségvetési kiírást kiadva, lehetőséget biztosított az ajánlattevőknek az ajánlatok módosítására, megjelölve annak végső határidejét. Az ajánlati kötöttség beálltáig minden ajánlattevő módosította ajánlatát. Az ajánlatkérő a módosított ajánlatok bontásáról az ajánlattevők képviselőit azok határozott kérése ellenére kizárta, hivatkozva arra, hogy a törvény módosított ajánlatok bontásáról nem rendelkezik, illetve a tárgyalásos eljárás lefolytatásának menetéről szóló leírásában az nem szerepelt. Kérdésünk a fentiek alapján a következő: tárgyalásos eljárásban, ha a tárgyalások lezárása és az ajánlati kötöttség beálltának időpontja nem esik egybe, a módosított ajánlatok benyújtásának végső időpontjában (az ajánlati kötöttség beálltának időpontjában) az ajánlatkérő köteles-e "nyilvánosan" ismertetni az addig beérkezett módosított ajánlatokat?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérőáltal adott bármilyen tájékoztatást az összes ajánlattevőnek meg kell adni.A tárgyalások során a fentiekben ismertetett jogszabályikövetelmény jegyzőkönyv formájában teljesül, amelyet az ajánlattevőnek is alákell írnia, illetőleg azonos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 16.