Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a Korm. rendelet 195. § rendelkezik az alábbiak szerint:"195. § (1) Ha a kedvezményezett nem a 182-193. § szerint járt el, vagy jogszabály lehetővé teszi, a közbeszerzési eljárás során keletkezett dokumentumokat az irányító hatóság és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Jogorvoslatra jogosultság

Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
Részlet a válaszából: […] ...1992. február 25-i 92/13/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, mint amely az alapügy tárgyát képezi, és amely nem teszi lehetővé a gazdasági szereplők számára, hogy jogorvoslati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.

Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén

Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
Részlet a válaszából: […] ...megítélésük azonos, és valójában a (9) bekezdés is úgy értendő véleményünk szerint, mintha szervezet mellett személyre is utalna a jogszabály. Nincs tehát különbség a két megoldás között, a bevonásnak közvetlenül az ajánlattevő által kell megtörténnie, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...tervezési, mérnöki és építészeti szolgáltatások, valamint építési beruházások esetében. E törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály vagy támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetében a támogatás feltételrendszere egyes beszerzési tárgyak tekintetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...érvénytelen az ajánlat, különösen ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Értékelési szempontokra vonatkozó szabályok az új Kbt.-ben

Kérdés: A 2015. november 1-jétől hatályba lépő Kbt.-szabályok hoznak-e változást az ajánlatok értékelési szempontjai vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...ár értékelési szempontjának választása kivételes esetben történhet, melyet egyes beszerzési tárgyak esetében teljesen ki is zár a jogszabály.A 76. § (5) bekezdése alapján az ajánlatkérő köteles a legalacsonyabb költség vagy a legjobb ár-érték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 11.

Nemzetbiztonsági beszerzések

Kérdés: Figyelemmel arra, hogy a nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésekre vonatkozó kormányrendelet tavaly év vége óta hatálytalan, a gyakorlatban hogyan kell lebonyolítani ezeket a beszerzéseket?
Részlet a válaszából: […] ...az okozza, hogy a Kbt. alábbi, 9. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti kivételi kör akkor tud érvényesülni, ha és amennyiben külön jogszabály tartalmazza a hivatkozott jogszabályhely szerinti eljárásrendet.A Kbt. fentiekben hivatkozott előírása szerint a törvényt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 14.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...a becsült érték kiszámítása során az egy beruházásért járó ellenértéket vegye figyelembe az ajánlatkérő. A módosítás beemelte a jogszabályba az ennek megítéléséhez az Európai Bíróság gyakorlatában irányadó szempontot. Az építési beruházások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 73. §-ának (1)–(3) bekezdései.A szerződés nyilvánosságára egyértelműen vonatkozik továbbáa Kbt. 99/A. §-a.Az említett jogszabályhely (2) bekezdése értelmében aszerződés – a 73. § (1) bekezdés szerinti részei kivételével, feltéve hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...lépett:"A keretmegállapodásos eljárás második részében azajánlatkérő az ajánlat(ok) elbírálásának befejezésekor külön jogszabálybanmeghatározott minta szerinti írásbeli összegezést köteles készíteni azajánlat(ok)ról. Az eredményhirdetésre a 95-96....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.
1
2