Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a Korm. rendelet 195. § rendelkezik az alábbiak szerint:"195. § (1) Ha a kedvezményezett nem a 182-193. § szerint járt el, vagy jogszabály lehetővé teszi, a közbeszerzési eljárás során keletkezett dokumentumokat az irányító hatóság és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Becsült érték felmérése és az indikatív ajánlatkérés

Kérdés: A becsült érték felméréséhez minden esetben kötelező indikatív ajánlatok bekérése egy közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározásának az alapja. Ugyanakkor támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetében a támogatás felhasználására vonatkozó más jogszabályok előírhatják árajánlatok (általában három árajánlat) bekérésének kötelezettségét a piaci ár alátámasztására....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Független akkreditált közbeszerzési tanácsadói szolgáltatás központosított közbeszerzési körbe vonása

Kérdés: A központosított közbeszerzésről szóló új szabály szerint központosítják a független közbeszerzési tanácsadói szolgáltatást. Ez pontosan kire vonatkozik és főleg milyen tevékenységre? Például ajánlattevőt támogathatok tovább? Szakvéleményt írhatok egy közbeszerzési kötelezettség kapcsán? Vagy gyakorlatilag minden szerződésem megszűnik, amit az ajánlatkérőkkel kötöttem FAKSZ-ként?
Részlet a válaszából: […] A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. Korm. rendelet hatálya alá került – az 1. számú melléklet kiemelt termékkörébe – a járulékos közbeszerzési szolgáltatás, beleértve a felelős...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Közbeszerzési Döntőbizottság eljárása hivatalból

Kérdés: Ha bizonyos kérelmi elemekre megállapítja a KDB, hogy megkésett, jogsértő, nem kötelező-e saját hatáskörben eljárnia, felhívni a Közbeszerzési Hatóság elnökének a figyelmét a jogsértő eljárásra?
Részlet a válaszából: […] ...a Magyar Államkincstár;– az alapvető jogok biztosa;– a közbeszerzéshez támogatást nyújtó, illetve a támogatás felhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet;– a kormány által kijelölt központi beszerző szerv;– a Gazdasági Versenyhivatal;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Közbeszerzési kötelezettség uniós támogatás felhasználása esetén

Kérdés: Ha egy mezőgazdasági őstermelő vagy egyéni vállalkozó uniós támogatásban részesül, a pályázati pénz felhasználásakor vonatkozik-e rá a közbeszerzési kötelezettség? Ha igen, a Kbt. mely része alapján minősül ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] ...amely a közbeszerzési törvény szerinti közbeszerzési eljárás lefolytatását önként vagy szerződésben vállalja, illetve számára jogszabály közbeszerzési eljárás lefolytatását kötelezővé teszi.Hasonló volt a helyzet a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Közbeszerzés megkerülése

Kérdés: Mi a szankciója annak, ha a törvény téves értelmezése miatt nem írunk ki közbeszerzési eljárást, hanem annak mellőzésével szerezzük be az árut? Ilyenkor hivatalból is indulhat eljárás? Milyen határidővel?
Részlet a válaszából: […] ...megvalósuló beszerzés esetén az a) és b) ponttól eltérően az adott támogatás folyósítására és felhasználására vonatkozó külön jogszabályban előírt iratmegőrzési kötelezettség időtartamán belül, de legalább a jogsértés megtörténtétől –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 9.

Kbt.-változások 2015-ben

Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
Részlet a válaszából: […] ...beszerzés esetén a fenti, a) és b) ponttól eltérően az adott támogatás folyósítására és felhasználására vonatkozó külön jogszabályban előírt iratmegőrzési kötelezettség időtartamán belül, de legalább a jogsértés megtörténtétől –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Beszerzett anyagok egybeszámítása

Kérdés: 100 százalékos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaság in house szerződés keretében kapta meg egy uniós támogatásból megvalósuló projekt kivitelezési feladatait. A gazdasági társaság a projektből bizonyos építési beruházási feladatokat alvállalkozókkal végeztet el, ezeket az alvállalkozókat közbeszerzési eljárás keretében választja ki. Az építési beruházás más részeit azonban saját maga végzi el, ezzel kapcsolatban pedig jelentős anyagköltsége merül fel. A beszerzett anyagok jellemzői: rendkívül heterogének, jellemzően nem szerezhetők be egyetlen gazdasági szereplőtől, értékük egyenként nem haladja meg az árubeszerzés közbeszerzési értékhatárát, összesen azonban igen. A kérdés, hogy a beszerzett anyagok értékét közbeszerzési szempontból egybe kell-e számítani? A beszerzett anyagok ugyan nem hasonlóak egymáshoz, ugyanakkor egy projekt keretében kerülnek felhasználásra, egy helyszínen.
Részlet a válaszából: […] ...a becsült érték szempontjából, így a 18. § (2) bekezdése alapján a hasonló áruk vizsgálata nem releváns.A hivatkozott jogszabályhely (1) és (2) bekezdése szerint tilos a törvény, vagy a törvény Második Része alkalmazásának megkerülése céljából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások

Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...a Magyar Államkincstár;– az alapvető jogok biztosa;– a közbeszerzéshez támogatást nyújtó, illetve a támogatás felhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet;– a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...a becsült érték kiszámítása során az egy beruházásért járó ellenértéket vegye figyelembe az ajánlatkérő. A módosítás beemelte a jogszabályba az ennek megítéléséhez az Európai Bíróság gyakorlatában irányadó szempontot. Az építési beruházások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.
1
2
3