62 cikk rendezése:
1. cikk / 62 Üzleti titok tartalma
Kérdés: Iratbetekintésen voltunk, ahol a nyertes ajánlattevő árindokolásába szerettünk volna betekinteni. Az ajánlatkérő semmilyen dokumentumot nem mutatott meg, arra való hivatkozással, hogy a nyertes ajánlattevő üzleti titokká nyilvánította a teljes árindokolást. Az ajánlatkérői kérdésekből tudjuk, hogy a teljesítés tervezett napjait, mérnökóráit, a teljesítésben részt vevő szakemberek számát és szakágát is be kellett mutatni a költségek ismertetése mellett. Véleményük szerint lehet költséggel össze nem függő tartalmat üzleti titokká nyilvánítani?
2. cikk / 62 Több elemet érintő szerződésmódosítás egy megállapodással
Kérdés: A Kbt. 141. § (3) bekezdésének első mondata értelmében jogszerűek lehetnek a következő, több elemet érintő szerződésmódosítások egyetlen szerződésmódosítás keretében? A szerződésmódosítás egyik eleme a szerződés értékének módosítását célozza a de minimis értékhatáron belül, amelyre vonatkozóan a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontját jelöljük meg jogalapként, míg a szerződésmódosítás másik eleme határidő-módosítást takar, amelynek jogalapjaként a Kbt. 141. (4) bekezdés c) pontját jelöljük meg, és annak megfelelően igazoljuk a módosítás okait. Esetleg további, harmadik elemként pedig pótmunkát, azaz további építési munkákat határozunk meg, amelynél a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja lesz a megjelölt jogalap, és annak megfelelően kerül a szükségessége igazolásra.
3. cikk / 62 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
4. cikk / 62 Adatbázis-vizsgálattal kapcsolatos Kbt.-változások
Kérdés: Jogszabályváltozás eredményeként az adatbázisok vizsgálatát a 69. § (2) bekezdéséből törölte a jogalkotó. Hogyan kell eljárni a továbbiakban? Mi volt a törlés indoka?
5. cikk / 62 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
6. cikk / 62 Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén
Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
7. cikk / 62 Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában
Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
8. cikk / 62 Nem nyertes ajánlattevő igazolásbenyújtási kötelezettsége
Kérdés: Miért kell igazolást benyújtani abban az esetben, ha nem mi vagyunk a nyertesek? Van-e annak következménye, ha nem nyújtjuk be az igazolásokat? (Figyelemmel arra, hogy ha az első ajánlattevő nem felel meg, biztosan felkérnek minket is, ugyanis más eljárásban is ez történt.)
9. cikk / 62 Kapacitást biztosító cég kizárása bírálati szakaszban
Kérdés: Kizárhatja-e az ajánlatkérő a kapacitást nyújtó céget bírálat közben, ha az érintett cég kizáró ok alá került, vagy hiánypótlást kell kérnie, illetve mi az eljárásrend ebben az esetben?
10. cikk / 62 Eltérés a nemzeti rezsim szabályaitól saját eljárásrendben
Kérdés: Saját eljárásrendben milyen módon lehet eltérni a nemzeti rezsim szabályaitól?