22 cikk rendezése:
1. cikk / 22 Több elemet érintő szerződésmódosítás egy megállapodással
Kérdés: A Kbt. 141. § (3) bekezdésének első mondata értelmében jogszerűek lehetnek a következő, több elemet érintő szerződésmódosítások egyetlen szerződésmódosítás keretében? A szerződésmódosítás egyik eleme a szerződés értékének módosítását célozza a de minimis értékhatáron belül, amelyre vonatkozóan a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontját jelöljük meg jogalapként, míg a szerződésmódosítás másik eleme határidő-módosítást takar, amelynek jogalapjaként a Kbt. 141. (4) bekezdés c) pontját jelöljük meg, és annak megfelelően igazoljuk a módosítás okait. Esetleg további, harmadik elemként pedig pótmunkát, azaz további építési munkákat határozunk meg, amelynél a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja lesz a megjelölt jogalap, és annak megfelelően kerül a szükségessége igazolásra.
2. cikk / 22 Teljesítésbe be nem vont kapacitást nyújtó/alvállalkozó polgári jogi igénye
Kérdés: Milyen polgári jogi igény illeti meg a kapacitást nyújtót/alvállalkozót, ha bevonására utóbb mégsem kerül sor?
3. cikk / 22 Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei
Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)
4. cikk / 22 Kapacitást biztosító szervezet bevonása keretmegállapodásos eljárásban
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárásban milyen módon kell bevonni a kapacitást biztosító szervezetet?
5. cikk / 22 Közbeszerzési tárgy értékének meghatározása a gyakorlatban
Kérdés: Nem értem a következő helyzetet. Eddig ahol közbeszerzéssel találkoztam (például irodabútorok beszerzése, céges autók javítása), minden esetben drágább volt a vásárolt termék vagy a szolgáltatás, mint a "szabadpiacon". A közbeszerzésnél – ha jól tudom – épp ennek az ellentéte kellene, hogy érvényesüljön. Miért van ez így?
6. cikk / 22 Feladatmegosztás konzorciumban
Kérdés: Mindenben megfelelünk a kiírásnak, azaz van referenciánk, szakemberünk, megfelelő árbevétellel rendelkezünk. Üzleti döntés azonban, hogy konzorciumban induljunk. A másik konzorciumi tag csak adminisztratív feladatokat fog végezni. Van ennek akadálya, illetve van-e valamilyen különleges feltétele annak, hogy konzorciumként tegyünk ajánlatot?
7. cikk / 22 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
8. cikk / 22 Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén
Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
9. cikk / 22 Beszerzési ár igazolása központosított közbeszerzésnél
Kérdés: A 168/2004. kormányrendelet 7. § (1) bekezdésének d) pontjával kapcsolatban kérdezem, hogy ennek a rendelkezésnek a gyakorlati alkalmazása hogyan értendő, tekintettel arra, hogy a kiemelt termékek esetében az ott levő áraknál az esetek többségében mindig lehetne olcsóbbat találni ugyanabban a kategóriában és minőségben. Hogyan élhet az ajánlatkérő jogszerűen a jogszabályban biztosított lehetőségével, ha kötelezően a rendelet hatálya alá tartozó intézmény?
10. cikk / 22 Kizáró ok és alkalmatlanság a szerződés teljesítése alatt
Kérdés: Ha az alkalmassági feltétel hiánya és a kizáró ok a szerződés teljesítésének időszakában következik be, fel kell bontanom az ajánlattevővel kötött szerződésemet? Mi a teendő akkor, ha az alvállalkozó vagy az erőforrás-szervezet válik érintetté a fenti körben?