36 cikk rendezése:
11. cikk / 36 Projekttársaság a teljesítésben
Kérdés: Az ajánlattevő közvetlenül, vagy csak projekttársaságon keresztül teljesíthet? Vannak-e erre vonatkozó szabályok a Kbt.-ben?
12. cikk / 36 Alkalmasság igazolására alvállalkozóként igénybe vett gyártó minősítése
Kérdés: Ajánlattevő Magyarországon elsősorban kereskedelmi tevékenységet folytat, melynek során a külföldi gyárak termékeit igyekszik értékesíteni. A törvénymódosítás fényében egyértelművé vált, hogy a teljesítés során igénybe venni kívánt gyártó nem minősül alvállalkozónak. Értelmezésünk szerint ez akkor is így van, ha a gyártótól származó teljesítés értéke a 25 százalékot meghaladja, vagy akár annál nagyobb értékű, lévén hogy ki van emelve – kivételként – az alvállalkozók köréből. A gyártó révén azonban lehetőség van alkalmasság igazolására is, de ebben az esetben a gyártóra is vonatkoznak a (10 százalék feletti) alvállalkozókra érvényes szabályok. Éppen ezért, ha a beszerzés teljes nettó értékének 25 százalékot meghaladó része az alkalmasság igazolására igénybe vett – egyébként alvállalkozói körből kivételnek számító – gyártól származik, akkor a gyárral mint alkalmasság igazolására igénybe vett alvállalkozóval közös ajánlatot kellene tennünk a közbeszerzési eljárás során?
13. cikk / 36 Ajánlat második példányában elhelyezett hiánypótlás
Kérdés: Egy ajánlattevőnk az ajánlatában erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg egy céget. Ráadásul egy példányban nyújtotta be az ajánlatát. A hiánypótlásban kértük, hogy egy másolati példányt is csatoljon, meg a hiányokat. Ajánlattevő a másolati példányban helyezte el a hiánypótlásban rögzítetteket, tehát az eredetileg beadott ajánlat nem egyezik a másolati példánnyal, azaz módosított rajta. A legjelentősebb módosítás, hogy a másolati példányban és a hiánypótlás során csatolt iratok között is már alvállalkozóként jelöli meg azt a szervezetet, amit az eredeti ajánlatban erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg. Ilyenkor mi a teendő?
14. cikk / 36 Érvénytelenség eljárásban részt vevő téves megjelölése miatt
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a bontást követően észleli, hogy az ajánlattevő alvállalkozóként jelölte meg – közös ajánlattevő helyett – a 25 százalék feletti gazdasági szereplőt, akkor ajánlata érvénytelen?
15. cikk / 36 Megfelelés közös ajánlattételnél
Kérdés: Közös ajánlattétel esetén elég, ha az egyik fél megfelel mindennek, vagy van olyan rész, aminek külön-külön kéne megfelelniük közös ajánlattétel esetén?
16. cikk / 36 Referencia alakulás előtti időszakra
Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
17. cikk / 36 Hibás dokumentum hiánypótoltatása
Kérdés: Ajánlatunkban benyújtott referenciák vonatkozásában tartalmilag nem megfelelő referenciát nyújtottunk be, míg egy másik ajánlattevő semmilyen referenciát nem nyújtott be. Őt hiánypótoltatták, mi nem kaptuk meg ezt a lehetőséget, ajánlatunk így érvénytelen. Megfelelően járt-e el ajánlatkérő?
18. cikk / 36 Nyári Kbt.-változások és hatályuk
Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
19. cikk / 36 Újonnan alakult építőipari cég részvétele közbeszerzésben
Kérdés: Újonnan alakult építőipari kivitelező cég milyen módon tud indulni közbeszerzési pályázaton, ha az előző évekből nem rendelkezik a pénzügyi és gazdasági alkalmassághoz szükséges éves beszámolóval, forgalmi adatokkal, a műszaki és szakmai alkalmassághoz szükséges referenciával, szakemberrel, létszámmal, eszközökkel, berendezésekkel, műszaki felszereléssel?
20. cikk / 36 Ajánlatkérő által elérhető ingyenes adatbázisok
Kérdés: A Kbt. 63/A. §-ának (1) bekezdése szerint az ajánlatkérő nem kérheti azon tények, adatok igazolását, illetve az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, továbbá az erőforrást nyújtó szervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő közhiteles elektronikus nyilvántartásból ingyenesen jogosult. Mely tények és adatokat igazolását nem kérheti az ajánlatkérő? Kérjük felsorolni!