34 cikk rendezése:
1. cikk / 34 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 34 Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
3. cikk / 34 Beszerzés tárgyának szűkítése szerződésmódosítással
Kérdés: A Hatóság honlapján olvastam egy jogesetet, amiben az ajánlatkérő szerződésmódosítás keretében szűkítette a beszerzés tárgyát. Miért ne lehetne ezt megtenni? Hiszen ez nem sérti az esélyegyenlőséget, viszont teljesíthetővé teszi a szerződést.
4. cikk / 34 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
5. cikk / 34 Eljárás a közbeszerzési törvény és a banki szabályzat ellentmondása esetén
Kérdés: Cégünk rendszeresen részt vesz közbeszerzési eljárásokban. A jogszabály szerint (és a gyakorlatban is) a nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés napján át kell adnia az ajánlatkérő részére az egyik, szerződést biztosító mellékkötelezettségét (teljesítési biztosíték) alátámasztó dokumentumot, azaz a vállalkozási szerződés mellékletét. Cégünk a teljesítési biztosítékot rendszeresen bankgarancia formájában nyújtja. A számlavezető bankunk szabályzata szerint a teljesítési biztosítékra vonatkozó bankgarancia kiadását csak mindkét fél részéről aláírt vállalkozási szerződés bemutatásával hajlandó elindítani. A banki szabályzat tehát ellentmond annak, hogy a teljesítési biztosíték dokumentumát már a szerződéskötés aláírásának napján átadjuk az ajánlatkérőnek. Mi ilyenkor a teendő?
6. cikk / 34 Kizárólagos "kkv-részvétel" közösségi rezsimben
Kérdés: Uniós értékhatárnál kikötheti-e az ajánlatkérő, hogy a beszerzésen csak kkv indulhat?
7. cikk / 34 Fenntartott szerződéssel kapcsolatos értelmezési kérdések
Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. 122/A. §-a, valamint a 122. §-ának (9) bekezdése előírása szerint folytat le eljárást. Az ajánlatok ellenőrzése során megállapította, hogy egyik ajánlattevő elmúlt évi nettó árbevétele több mint 5 milliárd forint, másik ajánlattevő alvállalkozója elmúlt évi nettó árbevétele 1,2 milliárd forint. Az ajánlatkérő az értékelés szakaszában értesítheti-e az ajánlattevőket – hivatkozással a Kbt. 77. §-ának (1) bekezdésére – arról, hogy az eljárás további szakaszában nem vesznek részt, ajánlatuk a Kbt. 74. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen?
8. cikk / 34 Kizárólagos jog, hirdetmény nélküli eljárás
Kérdés: Ha tovább szeretném terveztetni a beszerzés tárgyát az eredeti tervezővel, a kizárólagos jog miatt egyértelmű-e a hirdetmény nélküli eljárás, azaz van-e jogom indítani, vagy nem érdemes megpróbálni?
9. cikk / 34 Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban
Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?
10. cikk / 34 Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után
Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?