Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] A bírálati időszak hossza nyílt eljárás, építési beruházás esetében 60 nap, mely 60 nappal meghosszabbítható a Kbt. 81. § (11) bekezdése és 70. § (2) bekezdése alábbi szabályai alapján:– a nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Elkésett ajánlatok "kezelése" az új közbeszerzési szabályok szerint

Kérdés: Az új közbeszerzési szabályok alapján hogyan kezelendők az elkésett ajánlatok? Betekinthet abba más ajánlattevő? Visszakérhetjük azt az ajánlatkérőtől?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői és személyek lehetnek jelen. E személyek a bontáson a felolvasólapba betekinthetnek;– az ajánlatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Bontáson készült okiratok

Kérdés: Ha a bontáson nem jelenik meg senki, akkor az ajánlatkérőnek kell-e jegyzőkönyvet készítenie? Ha igen, milyen tartalommal?
Részlet a válaszából: […] ...az általuk meghívott személyek, továbbá támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői lehetnek jelen.A bontáson való részvétel nem kötelező az ajánlattevők számára, tehát előfordulhat, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 9.

Bontás megkezdése, jelenlét a bontáson

Kérdés: Az ajánlatok bontását az ajánlatételi határidő lejártakor meg kell kezdeni, vagy van arra lehetőségünk, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követően határozzuk meg a bontás időpontját? Megtehetjük-e, hogy a bontásról kizárjuk a Kbt. szerinti személyek jelenlétét?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, valamint személyek lehetnek jelen;– az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 8.

Ajánlat értékelése érdemben bontáskor

Kérdés: Van-e lehetősége az ajánlatkérőnek arra, hogy bontáskor formailag és érdemben is értékelje az ajánlatot?
Részlet a válaszából: […] ...személyek, továbbá – a közbeszerzésheztámogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározottszervek képviselői, illetőleg személyek lehetnek jelen.Az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevőknevét, címét (székhelyét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Elektronikus bontás folyamata

Kérdés: Az elektronikus bontás hogyan zajlik?
Részlet a válaszából: […] ...személyek, továbbá – aközbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a különjogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnekjelen;– az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevőknevét, címét (székhelyét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Elektronikus közbeszerzés

Kérdés: 2010. január 13-án megjelent a Közbeszerzések Tanácsa elnökének tájékoztatója, miszerint jogszabályi változás hiányában az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó határidő nem módosult, és az egységes és a jogszabályi követelményeknek megfelelő álláspont kialakítását követően a Tanács a közbeszerzésekben részt vevőket haladéktalanul tájékoztatja. Most mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...– ideértve a költségvetési szervnek nem minősülőszervezeteket is – hivatali kapuval, az ajánlattevő, illetve részvételrejelentkező képviselője ügyfélkapuval rendelkezik;– az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban használatoselektronikus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.

Jelenlét kizárása ajánlatok bontásánál

Kérdés: A módosított ajánlatok bontására nem vonatkozik a Kbt. 80. §-a? Tehát szabályosan jár el az ajánlatkérő, ha a határidő lejártát követően nem kezdi meg a bontást, illetve közli az ajánlattevővel, hogy a bontás zártkörű lesz? A 80. § (2) bekezdése szerint "Az ajánlatok felbontásánál ... lehetnek jelen." Ezt a lehetőséget ajánlatkérő kizárhatja?
Részlet a válaszából: […] ...személyek, továbbá – aközbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a különjogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnekjelen;– az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevőknevét, címét (székhelyét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 19.

Ajánlatok "zártkörű" bontása

Kérdés: Jogszerű-e, ha az ajánlatkérő a felhívásban úgy rendelkezik, hogy a bontás nem nyilvános, azon csak az ajánlatkérő lehet jelen?
Részlet a válaszából: […] ...személyek, továbbá – aközbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a különjogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnekjelen.Nincs tehát lehetőség a jelenlévők számának korlátozására,bár a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Jelenlét a részvételi jelentkezések bontásánál

Kérdés: Kik lehetnek jelen, illetve mely személyek hívhatók meg a részvételi jelentkezések bontására? Kell-e a meghívottakról tájékoztatást adni a kiírásban/dokumentációban?
Részlet a válaszából: […] ...személyek, továbbá – aközbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a különjogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnekjelen;– az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevőknevét, címét (székhelyét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.
1
2