24 cikk rendezése:
1. cikk / 24 Előzetes információgyűjtés céljából megkeresett gazdasági szereplő mint ajánlattevő
Kérdés: Lehet-e a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő az a piaci szereplő, akit az ajánlatkérő az eljárás előkészítése során előzetes információgyűjtés céljából megkeresett, illetőleg akitől ugyanezen okból tájékoztató jellegű ajánlatot kért?
2. cikk / 24 Korábbi indokolás megváltoztatása hiánypótlásban
Kérdés: Értelmezhető-e a hiánypótlás aránytalanul alacsony ár indokolásakor?
3. cikk / 24 Hirdetményi információk csökkenése
Kérdés: A 2020-ban hatályba lépő módosítás indokolása azt írja, hogy kevesebb információt kell adni a hirdetményben, de én nem találom, hogy ez miből következik. Például olyan hasznos dolgokat, mint a FAKSZ lajstromszáma, kell-e közölnöm továbbra is?
4. cikk / 24 Indokolás az üzleti titkot tartalmazó irathoz
Kérdés: Szükséges az indoklás üzleti titok esetén, illetve csak akkor, ha az ajánlatkérő kéri azt? Elegendő a Kbt. 44. § (3) bekezdésére hivatkozni az indokolásban, vagy ennél lényegesen több kell? (Adunk be egy árindoklást, és lesz benne árajánlat a gyártótól, így szeretnénk a lehetőséggel élni.)
5. cikk / 24 Hiánypótlási szabályok értelmezése
Kérdés: Amikor az ajánlatkérő olyan hiánypótlást bocsát ki, melyet jogszabály nem tesz lehetővé – mert például olyan elem pótlására szólítja fel az ajánlattevőt, amit az valójában nem hiánypótoltathat –, mire lehet hivatkozni? Hazai jogesetekre? (Az irányelvben alig van szó hiánypótlásról.)
6. cikk / 24 Üzleti titok a felolvasólapon
Kérdés: A felolvasólap tartalmaz olyan információt, mely üzleti titok tárgyát képezi. Hogyan lehet ezt az EKR-ben kezelni, figyelemmel arra, hogy ebből generál a rendszer bontási jegyzőkönyvet?
7. cikk / 24 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
8. cikk / 24 Üzleti titokká nyilvánítás feltételei
Kérdés: A jelenleg hatályos Kbt. alapján az ajánlattevő ajánlatában üzleti titokká nyilváníthatja-e a költségvetési kiírásban szereplő termék helyett megajánlott áru egyenértékűségének igazolására benyújtott dokumentumokat (gyártói adatlap), amennyiben az ajánlattevő indoklásában arra hivatkozik, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával ismertté válna a versenyelőnyét jelentő beszerzési forrása? Alkalmazhatók-e ebben az esetben a Kbt. 44. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatában foglaltak?
9. cikk / 24 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
10. cikk / 24 Ajánlat üzleti titokká nyilvánított részének kezelése
Kérdés: Ajánlatunkban árképzésünk módjának, valamint a részárakat tartalmazó részének üzleti titokká nyilvánítását kértük. Az ajánlatkérő az árat indokolatlanul alacsonynak ítélte meg, ezért indokolást kért. Ezzel egyidejűleg valamennyi ajánlatkérőnek úgy küldte meg ezt a felhívást, hogy azáltal ajánlatunk egésze – üzleti titokká nyilvánított része is – valamennyi ajánlattevő részére megismerhetővé vált, mert ez a rész a felhívásban teljes terjedelemben szerepelt. Ezt megtehette? Mit tehetünk ebben az esetben?