Második nyertes ajánlattevő megjelölésének feltétele

Kérdés: A Kbt. 69. §-ának (4) és (5) bekezdése kizárólag a legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő igazoltatását teszi lehetővé, nem tesz említést a második helyezett igazoltatásáról. Erre tekintettel megítélésünk szerint második helyezettet kizárólag abban az esetben jelölhet meg az ajánlatkérő, ha a (6) bekezdés szerinti igazoltatási módot választja, különösen mivel e bekezdés említi is a második helyezett hirdetésének feltételeit. Ez utóbbi esetben előfordulhat azonban, hogy bármely ajánlat figyelmen kívül hagyása esetén a többi ajánlattevő egymáshoz viszonyított sorrendje megváltozik, szélsőséges esetben például egy tizenöt ajánlatos eljárásnál az utolsó két ajánlat helyet cserél. Ilyen esetben e bekezdés nem alkalmazható. Fentiek alapján jól értelmezzük, hogy kizárólag a (6) bekezdés alkalmazása esetén van lehetőség második helyezett hirdetésére, de csak abban az esetben, ha a sorrend nem változik? Azaz ha bármilyen tekintetben módosul a többi ajánlattevő egymáshoz viszonyított sorrendje, akkor sem a (4), sem a (6) bekezdés alapján nincs lehetőség a közbeszerzési eljárás során második helyezett kihirdetésére?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérőnek lehetősége van rendelkezni arról, hogy más sorrendben végezze az ajánlatok bírálatát az aránytalanul alacsony ár és költség vonatkozásában. A (4) bekezdés csupán az aránytalanul alacsony ár és költség vizsgálatát szűkíti le az első, vagy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 7.

Új kapacitást nyújtó szervezet bevonása a hiánypótlásban

Kérdés: Mit tegyen az ajánlatkérő, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatával kapcsolatban hiányosság merül fel, és emiatt a nyertes ajánlattevő új kapacitást nyújtó szervezetet von be hiánypótlásában?
Részlet a válaszából: […] ...jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.

Iratbetekintés megtagadása

Kérdés: A Kbt. 80. §-ának figyelembevételével lehetséges-e megtagadni az ajánlattevő iratbetekintési kérelmét a versenytárs ajánlattevők Kbt. 69-70. §-a szerinti indoklásába, amennyiben ezeket egyébként az ajánlattevők nem nyilvánították üzleti titokká?
Részlet a válaszából: […] ...utalással az alábbiak szerint.Közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 9.

Összeférhetetlenség építési beruházások esetében

Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatok érdemi összehasonlítása érdekében az ajánlatkérő köteles a közbeszerzés tárgyára vonatkozó, annak megfelelő árazatlan költségvetést az ajánlattevők rendelkezésére bocsátani.Fenti szabály azonban kifejezetten azon tervek készítőjére utal, akinek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Aláírási címpéldány üzleti titokká minősítése

Kérdés: Lehet-e üzleti titok az aláírási címpéldány?
Részlet a válaszából: […] ...de az ezek alapjául szolgáló – a (3) bekezdés hatálya alá nem tartozó -részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés)nyilvánosságra hozatalát megtilthatja;– nem korlátozható vagy nem tiltható meg üzleti titokrahivatkozással olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 15.

Tárgyalások bírálati szakaszban szabadon kialakított eljárás lefolytatása esetén

Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) Harmadik Rész 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben, ha az ajánlatkérő a 123. §-ban meghatározott esetben és módon szabadon kialakított eljárást folytat le, határozhat-e az egyszakaszos eljárás ajánlattételi felhívásában úgy, hogy a bírálati szakaszban az ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytat?
Részlet a válaszából: […] ...és amegnevezés mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést kell szerepeltetni. – A kormány az általa irányított vagy felügyeltköltségvetési szervek, alapított közalapítványok, valamint az állami tulajdonúgazdálkodó szervezetek vonatkozásában, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.