Hiánypótlás elrendelésének feltétele

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Eltérő értékhatárok figyelembevétele egy ajánlatkérő beszerzéseinél, tevékenysége függvényében

Kérdés: Előfordulhat-e, hogy ugyanazon szervezetnek más-más jellegű tevékenységeihez kapcsolódó beszerzései esetében más-más értékhatárokat kell figyelembe vennie?
Konkrétan: egy 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég sokrétű tevékenységet folytat. Például: a cég üzemelteti a helyi strandfürdőt, de feladatai közé tartozik a település autóbusz-közlekedésének üzemeltetése is. Az első esetben a klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárokat kell figyelembe vennie, a második esetben viszont – tekintettel arra, hogy a 2012. évi XLI. törvény 23. §-ának (1) bekezdése alapján ez utóbbit csak közszolgáltatási szerződés keretében lehet folytatni – a közszolgáltatókra vonatkozó értékhatárokat?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezett) szervezetek a következők:– a minisztérium,– a kormány által kijelölt központi beszerző szerv,– az állam, minden költségvetési szerv, a közalapítvány, a helyi önkormányzat, a helyi és országos nemzetiségi önkormányzat, a helyi és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Kbt.-változások

Kérdés: 2014. szeptember 30-ai hatállyal módosult a Kbt. a kivételi körök vonatkozásában. Konkrétan ez mit jelent? A változások más területet is érintettek?
Részlet a válaszából: […] ...a kormány a közbeszerzések központosított eljárás keretében történő lefolytatását rendelheti el az általa irányított vagy felügyelt költségvetési szervek, alapított közalapítványok, valamint azon állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek vonatkozásában, amelyek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 14.

Változások a Kbt.-ben

Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
Részlet a válaszából: […] ...Ükt. hatálybalépése után megkezdett közbeszerzési eljárásokra kell alkalmazni.A törvénynek az egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló 2012. évi CCVIII...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

"Támogatásmentes" önkormányzati tulajdonú cég közbeszerzés- kötelezettsége

Kérdés: Egy adott cég 100 százalékban önkormányzati tulajdonú, és természetesen közbeszerzésre kötelezett. A cég tevékenysége során nem vesz igénybe és nem is kap sem állami, sem önkormányzati támogatást, az eredményeit a saját gazdálkodásából hozza létre már évek óta. Mivel semmilyen támogatásban nem részesül – mint már említettem, sem állami, sem önkormányzati támogatásban –, a cég a különböző beszerzéseknél – árubeszerzés, szolgáltatás –, ha elérik vagy meghaladják a közbeszerzési értékhatárt, köteles-e közbeszerzési eljárást lefolytatni minden esetben?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző pontban meghatározott szervezetekenkívüli központi költségvetési szerv, valamint a külön törvény alapjánbiztosított működési keret terhére lefolytatandó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.

Részszempontok értékelése

Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?
Részlet a válaszából: […] ...kívülpéldául: a minőség, műszaki érték, esztétikai és funkcionális tulajdonságok,környezetvédelmi tulajdonságok, működési költségek,gazdaságosság-költséghatékonyság, vevőszolgálat és műszaki segítségnyújtás,pótalkatrészek biztosítása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 28.

Támogatott eszközbeszerzés közbeszerzési eljárás nélkül

Kérdés: Helyesen jártunk-e el a következő esetben? Egy magánszemélyek által alapított egyesület pedagógiai intézetet működtet, amely HEFOP-pályázatot nyert, amit az Európai Unió és a magyar költségvetés 100 százalékban támogat. A pályázat keretében eszközbeszerzésre 2006 augusztusában került sor, értéke bruttó 17,8 millió forint volt. A becsült érték meghatározása után megállapítottuk, hogy az eljárást a nemzeti értékhatár alatti beszerzések szerint kellene lebonyolítanunk. Ebben az eljárásrendben azonban a Kbt. 293. §-ának b) pontja szerint eszközbeszerzésre nem kell eljárást indítani, ha az ajánlatkérő nem tartozik a törvény 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők közé, mivel csak az uniós támogatás megléte miatt került volna a beszerzés a közbeszerzés hatálya alá. A fentiek miatt a versenyszabályok betartása mellett – három ajánlat bekérése – dokumentált közbeszerzési eljárás lebonyolítása nélkül szereztük be az eszközöket. Megfelelt-e ez így a hatályos közbeszerzési törvénynek?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző pontban meghatározott szervezetekenkívüli központi költségvetési szerv, az elkülönített állami pénzalap kezelője,a társadalombiztosítási költségvetési szerv;– az országos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Maradványpénzek felhasználása

Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző pontban meghatározott szervezetekenkívüli központi költségvetési szerv, az elkülönített állami pénzalap kezelője,a társadalombiztosítási költségvetési szerv;– az országos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Közbeszerzések ellenőrzésének gyakorlati problémái

Kérdés: Az ellenérték kifizetésénél alapvető problémát jelent, főleg az uniós költségből történő megvalósítások esetén, hogy az ellenőrzések nagyon elhúzódnak, emiatt a beruházást kezdeményező intézmény, önkormányzat stb. a felvett hitelek miatt olyan lehetetlen helyzetbe, adósságba kerülhet, ami számára nagy teher. Előfordul olyan beszerzés, ahol a megvalósítást követően eltelt egy év múlva kerül csak sor az uniós ellenőrzésekre, és az eljárás lezárása után kapják meg az önkormányzatok a pénzt. Ez nem a közbeszerzési tárgykörbe tartozik, de valamilyen rendezés e téren is szükséges lenne, mert összefüggésben van a kifizetések elhúzódásával. Tudnak-e ebben a körben érdemi változásról?
Részlet a válaszából: […] ...meg jogszerűen a terveinek végrehajtását, a támogatás elmaradása okán azajánlattevőknek nem képes szerződésszerűen teljesíteni, vagy költségvetésiokokból meg sem meri kötni a szerződést, amely értelemszerűen a teljesítéselodázásához vezet. Ennek szellemében fontos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.

Közbeszerzési eljárás megindítása bizonytalan fedezet, támogatás mellett

Kérdés: Társaságunkat a Gazdasági Minisztérium finanszírozza (ÁPV Rt. tulajdonában vagyunk). Elindíthatunk-e közbeszerzési eljárást olyan beruházás esetében, amelyről még nem tudjuk, hogy ez évben kapnak-e rá fedezetet, támogatást? (Az ajánlati felhívásban szerepeltetnénk, hogy a nyertessel abban az esetben kötünk szerződést, ha az adott fedezet majd rendelkezésünkre áll.) Vonatkozik-e ránk a Kbt. 42. §-a? (Nem EU-s támogatásból valósítanánk meg a beruházást.)
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet;– az állam, az előző pontban meghatározott szervezetekenkívüli központi költségvetési szerv,– az elkülönített állami pénzalap kezelője, atársadalombiztosítási költségvetési szerv;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.
1
2