38 cikk rendezése:
21. cikk / 38 Támogatott eszközbeszerzés közbeszerzési eljárás nélkül
Kérdés: Helyesen jártunk-e el a következő esetben? Egy magánszemélyek által alapított egyesület pedagógiai intézetet működtet, amely HEFOP-pályázatot nyert, amit az Európai Unió és a magyar költségvetés 100 százalékban támogat. A pályázat keretében eszközbeszerzésre 2006 augusztusában került sor, értéke bruttó 17,8 millió forint volt. A becsült érték meghatározása után megállapítottuk, hogy az eljárást a nemzeti értékhatár alatti beszerzések szerint kellene lebonyolítanunk. Ebben az eljárásrendben azonban a Kbt. 293. §-ának b) pontja szerint eszközbeszerzésre nem kell eljárást indítani, ha az ajánlatkérő nem tartozik a törvény 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők közé, mivel csak az uniós támogatás megléte miatt került volna a beszerzés a közbeszerzés hatálya alá. A fentiek miatt a versenyszabályok betartása mellett – három ajánlat bekérése – dokumentált közbeszerzési eljárás lebonyolítása nélkül szereztük be az eszközöket. Megfelelt-e ez így a hatályos közbeszerzési törvénynek?
22. cikk / 38 Maradványpénzek felhasználása
Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
23. cikk / 38 Közbeszerzési eljárás gyorsítása
Kérdés: Az Egészségügyi Minisztérium pályázati felhívást tett közzé, amelyben a pályázatok beérkezési határidejét 2007. április 27. napjában jelölte meg. Az elbírálás határideje 2007. május 18. A támogatás jellege: egyszeri, vissza nem térítendő támogatás, amelyet a pályázatban vállalt kötelezettségek 2007. október 31-ei végső határidőre történő teljesítésének elmulasztása, vagy csak részleges teljesítése esetén 2007. december 31-éig teljes összegében visszavonnak. A pályázható összeg intézetünk esetében 43,4 millió forint. Milyen lehetőség lenne a pályázati összeg elnyerése esetén a közbeszerzési eljárás gyorsítására, hogy a néhány hónapos határidőből ne csússzunk ki?
24. cikk / 38 Építési beruházásokkal kapcsolatos gyakorlati problémák
Kérdés: Nyílt közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződés szerint 2003-ban elkészült egy "Út, járda és kerékpárút" építés-beruházás tárgyú munka. Az utak részleges használatbavétele megtörtént. Az építés megkezdése előtt, az építéssel érintett magántulajdonú ingatlanok kisajátítását az ajánlatkérő lefolytatta. Három ingatlantulajdonossal a kisajátítási eljárás a mai napig nem fejeződött be. Ezen ingatlanok előtt a járda és kerékpárút egy-egy szakasza nem épülhetett meg a kivitelezés ideje alatt. Várhatóan 2007 évben az ingatlanok kisajátítása megtörténik, a hiányzó járda- és kerékpárút-szakaszok megépíthetők lesznek. Az építés költsége nettó 6 M Ft lesz. A szerződő felek 2003. évben a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződést teljesítettnek nyilvánították. Utalás a hiányzó járda- és kerékpárútszakaszok későbbi megépítésére, amely kötelezné a kivitelezőt, nem történt. Kérdéseim a következők: 1. A munka elvégzését meg lehet-e rendelni közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül, a régi kivitelezőnél? 2. Ha nem, akkor milyen eljárást kell lefolytatnia az ajánlatkérőnek? 3. Egybe kell-e számítani ezt az építés-beruházási munkát az ajánlatkérő 2007. évi út- és járdaépítési feladataival? 4. Hogyan biztosítható a garanciális és szavatossági jogok érvényesítése az ajánlatkérő részéről, ha más kivitelező végzi el a hiányzó útszakaszok megépítését?
25. cikk / 38 Minisztériumi háttérintézmény közbeszerzés-kötelezettsége konferenciaszervezés esetén
Kérdés: Május folyamán három különböző helyszínen kb. 300 fős, kétnapos (2 éj) konferenciát szervezünk – minisztériumi háttérintézményként. A jelentkezőknek térítésmentes a részvétel. Kérdezem, hogy kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk, ha igen, akkor milyen eljárást és milyen okból? (Több szállodával van tavaly megkötött, de az idei évre is érvényes ún. együttműködési megállapodásunk, amelyben a kiírt árnál lényegesen olcsóbban kapunk szállást és ellátást. A vélemények a kérdésben megoszlanak.)
26. cikk / 38 Egybeszámítás műszaki lebonyolítás, ellenőrzés esetében
Kérdés: Hogyan kell helyesen alkalmazni a Kbt. egybeszámítási szabályait a műszaki lebonyolítói, műszaki ellenőri tevékenységre vonatkozóan?
27. cikk / 38 Kbt. szabályainak részbeni alkalmazhatósága "vegyes" pénzforrásból történő beszerzés esetén
Kérdés: Tényállás: építési beruházás megvalósítása két pénzforrásból, amelyből az egyik állami. A nagyságrend, a kettő együtt 1,2 milliárd forint. Kérdés: A lebonyolítót és műszaki ellenőrt lehet-e úgy kiválasztani, hogy csak az állami pénzből megvalósuló részhez kapcsoljuk a munkájukat, a másik részt pedig saját ellenőrzéssel végezzük – a 10 000 m2-ből 6000 m2-en egymás feletti szinteken? Kell-e alkalmazni ebben az esetben is az egybeszámítási szabályokat?
28. cikk / 38 Közbeszerzési eljárás megindítása bizonytalan fedezet, támogatás mellett
Kérdés: Társaságunkat a Gazdasági Minisztérium finanszírozza (ÁPV Rt. tulajdonában vagyunk). Elindíthatunk-e közbeszerzési eljárást olyan beruházás esetében, amelyről még nem tudjuk, hogy ez évben kapnak-e rá fedezetet, támogatást? (Az ajánlati felhívásban szerepeltetnénk, hogy a nyertessel abban az esetben kötünk szerződést, ha az adott fedezet majd rendelkezésünkre áll.) Vonatkozik-e ránk a Kbt. 42. §-a? (Nem EU-s támogatásból valósítanánk meg a beruházást.)
29. cikk / 38 Előzetes összesített tájékoztató készítése és közzététele a törvénymódosítás után
Kérdés: A Kbt. 42. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérő előzetes összesített tájékoztatót készíthet az adott évre, a közbeszerzési eljárásairól. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérő az előzetes összesített tájékoztatót köteles közzétenni és legkésőbb a 42. § (1)–(2) bekezdésében előírt határidő lejártáig megküldeni. Kérdésem: hogyan értelmezendő a "készíthet", illetve a "köteles" megfogalmazás a törvény ezen pontjaiban? [Észrevételem: a Kbt. 42. §-ának (1)–(2) bekezdése nem tartalmaz határidőket.]
30. cikk / 38 Egybeszámítás a Kbt. keretein kívül
Kérdés: Alapvető probléma számunkra, hogy mely esetekben lehet az értékhatár megállapításához szükséges egybeszámítási kötelezettséget alkalmazni (a törvényben meghatározott hármas szabályon kívül, illetve részletezve azt)?