8 cikk rendezése:
1. cikk / 8 Támogatott eszközbeszerzés közbeszerzési eljárás nélkül
Kérdés: Helyesen jártunk-e el a következő esetben? Egy magánszemélyek által alapított egyesület pedagógiai intézetet működtet, amely HEFOP-pályázatot nyert, amit az Európai Unió és a magyar költségvetés 100 százalékban támogat. A pályázat keretében eszközbeszerzésre 2006 augusztusában került sor, értéke bruttó 17,8 millió forint volt. A becsült érték meghatározása után megállapítottuk, hogy az eljárást a nemzeti értékhatár alatti beszerzések szerint kellene lebonyolítanunk. Ebben az eljárásrendben azonban a Kbt. 293. §-ának b) pontja szerint eszközbeszerzésre nem kell eljárást indítani, ha az ajánlatkérő nem tartozik a törvény 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők közé, mivel csak az uniós támogatás megléte miatt került volna a beszerzés a közbeszerzés hatálya alá. A fentiek miatt a versenyszabályok betartása mellett – három ajánlat bekérése – dokumentált közbeszerzési eljárás lebonyolítása nélkül szereztük be az eszközöket. Megfelelt-e ez így a hatályos közbeszerzési törvénynek?
2. cikk / 8 Minisztériumi háttérintézmény közbeszerzés-kötelezettsége konferenciaszervezés esetén
Kérdés: Május folyamán három különböző helyszínen kb. 300 fős, kétnapos (2 éj) konferenciát szervezünk – minisztériumi háttérintézményként. A jelentkezőknek térítésmentes a részvétel. Kérdezem, hogy kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk, ha igen, akkor milyen eljárást és milyen okból? (Több szállodával van tavaly megkötött, de az idei évre is érvényes ún. együttműködési megállapodásunk, amelyben a kiírt árnál lényegesen olcsóbban kapunk szállást és ellátást. A vélemények a kérdésben megoszlanak.)
3. cikk / 8 Önkormányzati tulajdonban álló kft. "továbbszerződési" lehetősége
Kérdés: Ha az önkormányzat ad meghatározott összeget a 100 százalékos tulajdonában lévő korlátolt felelősségű társaságnak, és meghatározza azt a feladatot, amelyet ebből a pénzből meg kell valósítani, akkor a kft. a feladat megvalósításához bevonhat-e cégeket, és ez közbeszerzés-köteles eljárás lesz-e?
4. cikk / 8 Dokumentáció ellenértékének visszatéríthetősége szerződés azonnali felmondása esetén
Kérdés: Egy dokumentációban az alábbi hivatkozásra leltünk: "Amennyiben a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet alapján a kiemelt termékek tárgyában megköti a keretszerződést vagy keretmegállapodást, Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy jelen szerződés 2. részteljesítésre vonatkozó részét azonnali hatállyal felmondja. Ajánlatkérő központi költségvetési szerv, így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozik, és a keretszerződés hatálybalépésével kezdődően alkalmazási kötelezettsége van." Ez így jogszerű-e? Mit lehet tenni, hogy a dokumentáció árát visszakapjuk?
5. cikk / 8 Szolgáltatásbeszerzés pályázaton nyert összegből, egyszerű eljárás szabályainak alkalmazása
Kérdés: Költségvetési intézmény (mint ajánlatkérő) pályázaton nyert 8 800 000 Ft-ot (azaz nyolcmillió-nyolcszázezer forintot), amelyen szolgáltatást szeretne vásárolni. A közbeszerzési törvényt értelmezve, ez egy egyszerű közbeszerzési eljárással lehetséges, és alkalmazni kell rá a Kbt. 299. § (1) bekezdésének pontjait. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben mindenképpen kell-e több árajánlatot kérni, vagy sem, valamint a Kbt. 300. §-át csak az ajánlatok benyújtásától számítva vehetem figyelembe?
6. cikk / 8 Közszolgáltató alkatrészbeszerzése
Kérdés: Hulladékkezelési közszolgáltató járműparkjának karbantartását túlnyomórészt saját műhelyben végzi. A szükséges alkatrészeket az igény felmerülésekor szerzi be (2004-ben például 302 alkalommal), raktárkészlete nem jelentős. Az alkatrészeket különböző helyeken, az adott típushoz, márkához éppen az adott alkatrésszel rendelkező partnertől veszi meg (2004-ben 46 partnertől), telefonos egyeztetés alapján. Az év végi beszerzési statisztika alapján 2004-ben a beszerzett alkatrészek értéke meghaladta az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárát. Típusonkénti összesítésben azonban ezt a határt egyik sem éri el, márpedig a legtöbb alkatrész típusfüggő. Hogyan tud megfelelni a cég a közbeszerzési törvény előírásainak ebben az esetben?
7. cikk / 8 Többletmunka beszerzése
Kérdés: Önkormányzati építési beruházás kivitelezését a vállalkozó közbeszerzési eljáráson nyerte el. Többletmunka elvégzése vált szükségessé, kb. 10 millió forint értékben. Az eredeti vállalkozó elvégezheti-e a többletmunkát, vagy új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni?
8. cikk / 8 Közbeszerzés és beszerzés
Kérdés: Kérem, hogy szíveskedjenek értelmezni az éves statisztikai összegzés (30. melléklet a 15/2004. IM rendelethez) I/7. és I/8. pontja közötti különbözőséget, illetve összefüggést, különös tekintettel arra, hogy a közbeszerzés és a beszerzés fogalma szinonima vagy sem! Ha nem, akkor mit kell érteni a beszerzések fogalmán, számán és értékén?