17 cikk rendezése:
1. cikk / 17 Jogorvoslati jogosultság gyakorlásának határideje
Kérdés: Miért indíthat az ÁSZ egy 2013-as ügyben még most is jogorvoslati eljárást? Nem késői ez most már? (Közbeszerzés mellőzése történt.)
2. cikk / 17 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
3. cikk / 17 Közbeszerzési kötelezettség uniós támogatás felhasználása esetén
Kérdés: Ha egy mezőgazdasági őstermelő vagy egyéni vállalkozó uniós támogatásban részesül, a pályázati pénz felhasználásakor vonatkozik-e rá a közbeszerzési kötelezettség? Ha igen, a Kbt. mely része alapján minősül ajánlatkérőnek?
4. cikk / 17 Változások a Kbt.-ben
Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
5. cikk / 17 Aláírási címpéldány üzleti titokká minősítése
Kérdés: Lehet-e üzleti titok az aláírási címpéldány?
6. cikk / 17 Béremelés teljesítésének igazolása
Kérdés: Az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi XCIX. törvény 6. §-a alapján az ajánlatkérő kérheti-e ajánlattevői nyilatkozat benyújtását az ajánlattételi felhívásban vagy a dokumentációban a bruttó 300 000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés teljesítéséről?
7. cikk / 17 Kizáró ok a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényben
Kérdés: Hogyan kezeljük, amikor egy kizáró ok nem a Kbt.-ben, hanem egy másik törvényben jelenik meg, jelesül a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényben?
8. cikk / 17 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
9. cikk / 17 Elektronikus közbeszerzés
Kérdés: 2010. január 13-án megjelent a Közbeszerzések Tanácsa elnökének tájékoztatója, miszerint jogszabályi változás hiányában az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó határidő nem módosult, és az egységes és a jogszabályi követelményeknek megfelelő álláspont kialakítását követően a Tanács a közbeszerzésekben részt vevőket haladéktalanul tájékoztatja. Most mi a teendő?
10. cikk / 17 Kérelem adatok üzleti titokkénti kezelése iránt
Kérdés: Milyen módon kérheti az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő üzleti titokként kezelje egyes adatait?