22 cikk rendezése:
1. cikk / 22 Egybeszámítás a Kbt. módosítását követően
Kérdés: A módosítás az egybeszámítási szabályokat jelentősen megváltoztatta: többek között ilyen az egyidejűség – amit az ajánlatkérő az éves tervhez tudott kötni – figyelmen kívül hagyása. Az ajánlatkérőnek folyamatosan kell beszerezni bizonyos árukat a tevékenysége ellátásához. Az eddigi gyakorlat szerint a szerződések lefedték a teljes időt, és nem feltétlenül naptári évre szóltak. Az egybeszámítást elvégezhetjük-e úgy, hogy a beszerzés évében összeszámoljuk valamennyi szerződés értékét az igény felmerülésétől függetlenül?
2. cikk / 22 Szerződések nyilvántartási összege, egybeszámítás többéves bérlet, lízing esetén
Kérdés: Három-, illetve négyéves gépjárműbérleti, illetve lízingszerződés esetén – amennyiben közbeszerzés alá tartozik – az éves, negyedéves kimutatásokban milyen összeggel kell a szerződéseket nyilvántartani? Melyik évre vonatkozóan kell a szerződéseket egybeszámítani – szerződéskötés, lejárat éve?
3. cikk / 22 Képzési költségek egybeszámítása
Kérdés: Egy cég a saját dolgozóinak rendszeresen tart néhány napos továbbképzést az ország több pontján. Ehhez szállodai és éttermi-büfé szolgáltatásokra is szükség van: van, ahol csak szállodai, van, ahol csak éttermi büfé, és van, ahol mindkét szolgáltatás szükséges. Ezeket hogyan számítjuk egybe? Az egészet egybe kell számítani, vagy külön a csak szállodai, külön a csak éttermi és külön a szállodai és éttermi szolgáltatásokat, vagy külön az összes szállodai és külön az összes éttermi szolgáltatást? Ezen belül még az ország különböző pontjain szükséges szolgáltatásokat hogyan kezeljük? Mi van akkor, ha a képzés helyén (abban az épületben, ahol a képzést tartják) van büfé vagy étterem?
4. cikk / 22 Beszerzési tárgyak felhasználásának közvetlen összefüggése
Kérdés: A szennyvíztelep és a szennyvízhálózat fejlesztéseinél a beszerzési tárgyak és rendeltetésük ugyan nem azonosak, de egymással közvetlenül összefüggenek-e? Konkrétan: a szennyvíztisztító telep felújítási munkái (iszapsűrítő berendezés felújítása, iszaplepény-szivattyú felújítása vagy beszerzése, átemelőszivattyúk frekvenciaváltójának felújítása, cseréje stb.) egybeszámítandók-e a szennyvízcsatorna hálózati munkákkal (gerinccsere, aknák közötti gerinccsere, aknafelújítás, aknaépítés és visszacsapószelep beépítése stb.)?
5. cikk / 22 Kbt. márciusi változásai
Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
6. cikk / 22 Számítógép- és szoftverbeszerzés egybeszámítása
Kérdés: Ebben a költségvetési évben számítógépeket szeretnénk vásárolni. Továbbá a már meglévő számítógépek egy csoportjához speciális szoftvereket (például AutoCAD). A nemzeti közbeszerzési értékhatár megállapításához egybe kell-e számítani e vásárlásokat?
7. cikk / 22 Részajánlattétel és érvényesség
Kérdés: Egy több részre bontott közösségi rezsimes eljárásban az összesen nyolc részre tíz ajánlattevő nyújtott be ajánlatot, mellyel kapcsolatban az alábbi problémák merültek fel. Van olyan rész, amelyre csak egy ajánlat érkezett. Kérdésem: ezt az ajánlatkérő a Kbt. 92/A. §-ának (1) bekezdésére is figyelemmel nyilváníthatja-e érvényesnek? Álláspontom szerint igen. Van olyan rész, amelyre több ajánlat érkezett, de csak egy érvényes van. E rész semmiképpen sem lehet érvényes, figyelemmel a Kbt. 92/A. §-ának (2) bekezdésére. Ettől függetlenül a további 3 rész tekinthető-e eredményesnek? Továbbá az eredménytelen részre következő eljárásban szintén közösségi rezsimes eljárás szükséges-e – függetlenül annak értékhatárától? Kérem, foglaljanak állást!
8. cikk / 22 Egybeszámítás és közbeszerzés nélküli kedvezőbb ár
Kérdés: Alapfokú oktatási intézmény vagyunk, saját konyhát is üzemeltetünk. Az élelmezésinyersanyag-felhasználásunk éves szinten kb. 20 300 000 forint. Kötelező-e közbeszerzési eljárás alá vonni az élelmezési nyersanyagok beszerzését? Eddig mindig a legkedvezőbb árajánlatot tévő szállítóktól szereztük be a különféle nyersanyagokat. Mindig kihasználjuk a különféle akciós lehetőségeket is a vásárlásnál, így tudjuk biztosítani alacsony térítési díj mellett is a jó minőségű étkeztetést. Félő, hogy a közbeszerzés miatt sokkal drágábbá és rosszabb minőségűvé válna az étkeztetés, ami miatt esetleg több tanulónk is kiesne az étkeztetésből.
9. cikk / 22 Egybeszámítás szolgáltatást és árut is tartalmazó beszerzésnél
Kérdés: Mi a helyzet akkor, ha a szerződés tárgya szolgáltatást és árut is tartalmaz? Az egybeszámítás úgy rendelkezik, hogy csak azonos típusú tárgyak esetén kell egybeszámítani, de mi abban az esetben a helyzet, ha a szerződés tárgya mindkettő, akkor ezt egybe kell számítani?
10. cikk / 22 Egybeszámítás eltérő rezsimbe tartozó beszerzéseknél
Kérdés: Figyelemmel az egybeszámítási szabályokra, hogyan jár el az ajánlatkérő jogszerűen, ha az év folyamán több építési beruházást valósít meg, amelyek közül némelyik meghaladja, némelyik nem éri el az építési beruházásokra vonatkozó nemzeti értékhatárt? Mely beszerzéseket kell egybeszámítani az építési beruházások esetén, figyelemmel a fentiekre és az éves összesített közbeszerzési tervre is?