GVH-bejelentési kötelezettség

Kérdés: Az elmúlt időszakban a Közbeszerzési Döntőbizottság számos határozatot hozott közérdekű bejelentés nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, amelyekben elmarasztalta az ajánlatkérőt többek között hatósági bejelentésének elmulasztása miatt. A döntések szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő nem biztosította a verseny tisztaságát, megsértve ezzel a Kbt. 2. § (1) bekezdésében foglalt közbeszerzési alapelvet, valamint nem tett eleget a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a Gazdasági Versenyhivatal felé. (D.101/15/2024., D.102/15/2024., D.108/16/2024., D.113/16/2024.) Mi lett volna az ajánlatkérő részéről a megfelelő eljárás? Milyen eljárási cselekményeket kellett volna alkalmaznia az ajánlatkérőnek az eljárása során? Ha a becsült érték és a legkedvezőbb ajánlati ár hasonlóságának észlelését követően felvilágosításkérés kerül kiküldésre az ajánlattevő felé, a kapott válasz alapján az ajánlatkérő dönthet-e úgy, hogy nem szükséges a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerint a bejelentés megtétele? Amennyiben az ajánlatkérő az esetleges indokolást elfogadja, úgy az általa meghozott döntéssel nem vonja el a GVH hatáskörét? Ha a benyújtott ajánlatok ajánlati árai között nem jelentős a különbség, vagy valamennyi ajánlat ajánlati ára megközelítőleg egyezik, akkor a Kbt. 36. § (2) bekezdésének alkalmazása indokolatlan? Amennyiben az ajánlatkérő mégis értesíti a GVH-t a Kbt. 36. § (2) bekezdésének megfelelően, akkor a kifogásolt ajánlat minek minősül, érvénytelennek kell tekinteni, vagy az eljárás eredménytelen? Milyen jogkövetkezményeket von maga után az, ha érvénytelennek kell esetleg tekinteni az ajánlatot, vagy az eljárás eredménytelen, és utólag a GVH mégsem állapít meg jogsértést?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő. A kérdésben jelzett négy ügy azonos önkormányzat négy eljárásával kapcsolatos, mely jogorvoslati eljárások indítása közérdekű bejelentésre történt. Maga a bejelentés is a nyertes ajánlattevőnek az előre nem ismert becsült értékhez képesti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 12.

In-house jogalapok vizsgálata

Kérdés: Önkormányzat köthet-e szerződést közbeszerzés lebonyolítása nélkül kivitelezésre a 100 százalékban tulajdonában lévő nonprofit kft.-jével, ha a szervezet megfelel a Kbt. 9. § (1) bekezdés h) pontjának? Mit kell vizsgálni a Kbt. fenti paragrafusán kívül annak eldöntésére, hogy a szerződés minősülhet-e "in-house" beszerzésnek? Alkalmasságot például kell-e vizsgálni? Jelenleg a munka elvégzéséhez nem adottak sem a személyi, sem a műszaki feltételek, viszont a cég tevékenységében benne van az útépítés. Alvállalkozót vehet-e igénybe az ajánlattevő/kivitelező ilyen esetben? Ha mégsem lehet közvetlenül szerződést kötni, és közbeszerzési eljárást írnak ki, lehet-e az önkormányzat saját cége ajánlattevő vagy alvállalkozó? (EU-s forrás nincs a projektben.)
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérőkkel kötött szerződésére, amelynek célja közfeladatok teljesítésére, illetve közszolgáltatások nyújtására vagy közös közérdekű célok megvalósítására irányuló együttműködés kialakítása az ajánlatkérők között, ahol az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 13.

"Támogatásmentes" önkormányzati tulajdonú cég közbeszerzés- kötelezettsége

Kérdés: Egy adott cég 100 százalékban önkormányzati tulajdonú, és természetesen közbeszerzésre kötelezett. A cég tevékenysége során nem vesz igénybe és nem is kap sem állami, sem önkormányzati támogatást, az eredményeit a saját gazdálkodásából hozza létre már évek óta. Mivel semmilyen támogatásban nem részesül – mint már említettem, sem állami, sem önkormányzati támogatásban –, a cég a különböző beszerzéseknél – árubeszerzés, szolgáltatás –, ha elérik vagy meghaladják a közbeszerzési értékhatárt, köteles-e közbeszerzési eljárást lefolytatni minden esetben?
Részlet a válaszából: […] ...felette gyakorolni, vagy működését többségi részben egy vagy több ilyenszervezet (testület) finanszírozza;– az a jogi személy, amelyet közérdekű, de nem ipari vagykereskedelmi jellegű tevékenység folytatása céljából hoznak létre, illetőlegamely ilyen tevékenységet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.

Kérelem adatok üzleti titokkénti kezelése iránt

Kérdés: Milyen módon kérheti az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő üzleti titokként kezelje egyes adatait?
Részlet a válaszából: […] ...kerül. Nem korlátozható,illetőleg nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan adatnyilvánosságra hozatala sem, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és aközérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározottadatszolgáltatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Házon belüli beszerzések a gyakorlatban

Kérdés: Házon belüli beszerzés vizsgálatához kérjük a segítségüket. Kérdésünk a Kbt. 2/A. §-a alkalmazhatóságának megítélésével kapcsolatos. Egy önkormányzat 200 millió forintot nyert uniós forrásból iskolájának felújítására és korszerűsítésére. A beruházást az általa alapított, önálló jogi személyiségű önkormányzati gazdálkodási intézményével kívánja megvalósítani. Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonosa ennek az intézménynek, amely ellátja a többi intézmény fenntartását, karbantartását, a városüzemeltetési feladatokat, valamint kis részben vállalkozási tevékenységet is folytat. Az intézmény éves költségvetési bevételének több mint 90 százaléka a képviselő-testület által is jóváhagyott önkormányzat részére végzett feladatok, tevékenységek ellenértéke. Úgy ítéljük meg, hogy a Kbt. 2/A. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel teljesül, mert az egyedüli alapító önkormányzat képviselő-testülete az intézmény felett a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően is egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik. A következő kérdésekre kérjük válaszukat: 1. A megvalósítandó beruházás vonatkozásában alkalmazható-e a Kbt. 2/A. §-a, melynek értelmében a beruházás megvalósítására kötendő megállapodás a Kbt. szerint nem minősül két egymástól független fél közötti visszterhes szerződésnek, s így nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni? Válaszukban vegyék figyelembe azt a tényt is, hogy a megvalósítandó önkormányzati beruházás nem szorosan vett közfeladat, illetve közszolgáltatás. 2. Amennyiben az 1. pontban feltett kérdésünkre a válasz az, hogy a házon belüli építési beruházás megvalósítható, akkor az intézmény, amely mint helyi önkormányzati költségvetési szerv a Kbt. 22. § (1) bekezdés d) pontja alapján önmagában is ajánlatkérő, hogyan járhat el? - Ha 10 százalék (20 millió forint) fölötti a beszerzendő szolgáltatás mennyisége, le kell-e a Kbt. szabályai szerinti közbeszerzési eljárást folytatni? Ha igen, akkor a becsült érték számításánál az önkormányzati vagy az intézményi értékeket kell-e egybeszámítani? - Az építési beruházás anyagszükségletét, illetve az árubeszerzéseket – ha azok becsült értékei az egybeszámítás alapján meghaladják a közbeszerzési értékhatárt – az intézménynek közbeszerzési eljárással kell-e beszereznie?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlen szerződéssel- azaz a közbeszerzési eljárás mellőzésével – történő kiszervezésejogszabálysértő lenne, mivel hiányzik a közérdekű elem. Közszolgáltatásifeladatnak csak jogszabályban meghatározott kötelezettség tekinthető, ezért nemjavasoljuk automatikusan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Közbeszerzések Tanácsának tagjai mint hivatalos közbeszerzési tanácsadók

Kérdés: A hivatalos közbeszerzési tanácsadói listán találkoztam több alkalmazottal a Közbeszerzések Tanácsától. Jogszerű-e ez? (Nem vagyok jogász, de az én jogérzékemet sérti az eset.)
Részlet a válaszából: […] ...– tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamintjogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, továbbá a közérdekű önkéntestevékenység kivételével – csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának engedélyévellétesíthet;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 8.

Maradványpénzek felhasználása

Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
Részlet a válaszából: […] ...felette gyakorolni, vagy működését többségi részben egy vagy több ilyenszervezet (testület) finanszírozza;– az a jogi személy, amelyet közérdekű, de nem ipari vagykereskedelmi jellegű tevékenység folytatása céljából hoznak létre, illetőlegamely ilyen tevékenységet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő közétkeztetési intézmény Kbt. hatálya alá tartozása

Kérdés: Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő közétkeztetési intézménynek – amely étkeztetési szolgáltatást végez az iskolákban tanulók részére, lakosság számára igény szerint, különböző társadalmi rendezvényeken (esküvő, névnap, bál stb.) – szükséges-e a közbeszerzési törvényt alkalmaznia a nyersanyagok (élelmiszer) beszerzése céljából?
Részlet a válaszából: […] ...felette gyakorolni, vagy működését többségi részben egy vagy több ilyen szervezet(testület) finanszírozza;– az a jogi személy, amelyet közérdekű, de nem ipari vagykereskedelmi jellegű tevékenység folytatása céljából hoznak létre, illetőlegamely ilyen tevékenységet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 22.

Az ajánlat fogalmának értelmezése

Kérdés: A Kbt. 114. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha a részvételre jelentkező ajánlatot tesz. Az a kérdésünk, hogy mi számít ajánlatnak? A Ptk. 4. része szerinti egyoldalú nyilatkozat, vagy ajánlatnak tekintendő már az is, ha a részvételi jelentkező egy-egy szerződéses feltétel vonatkozásában közöl olyan információt, mely ajánlati elemnek tekinthető, vagy ha például olyan információt ad, nyilatkozatot tesz, mely az ajánlatok elbírálásánál értékelendő szempontot jelent?
Részlet a válaszából: […] ...kerül. Nemkorlátozható, illetőleg nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyanadat nyilvánosságra hozatala sem, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és aközérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározottadatszolgáltatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.

Közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettségével kapcsolatos Kbt.-módosítás

Kérdés: Hogyan értelmezhető a Kbt. új, 2/A §-a? Megismerhető-e, illetve kapcsolódik-e hozzá törvényi indokolás?
Részlet a válaszából: […] ...szemben olyan rendelkezést tartalmaz, amely alapján az állami,önkormányzati tulajdonú egyszemélyes társaságok esetében – a közérdek védelméretekintettel és figyelemmel az ún. valódi tulajdonos hiányára – a társaságmenedzsmentjénél nem érvényesülnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 3.
1
2