Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...alapuljon, mely a felelősségi kérdéseket kezeli. Ebben az esetben ezt nem megbízási jogviszony keretében látja el a társulás, hanem mint a közös ajánlatkérői konzorcium egy tagja. Függetlenül attól, hogy ezért esetleg az önkormányzati fizet-e a társulásnak, valójában a 29...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […]  A szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezések lényegébennem változnak a 2011. évi CVIII. törvényben sem (új Kbt.).Ugyanakkor jelentősebb változások várhatók a szerződésteljesítésével kapcsolatosan.Az egyes fontos változásokat az alábbiakban ismertetjük.– a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Ajánlati elemek pótolhatatlansága

Kérdés: Vannak-e olyan ajánlati elemek, amelyekre nem biztosítható a hiánypótlás lehetősége?
Részlet a válaszából: […] A hiánypótlás szabálya az alábbiak szerint fogalmaz:– az ajánlatkérő köteles az összes ajánlattevő számára,azonos feltételekkel biztosítani a hiánypótlás lehetőségét;– a hiánypótlás a kizáró okokkal, az alkalmassággalkapcsolatos igazolások és nyilatkozatok,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Hiánypótlás kizárásának jog- és ésszerűsége

Kérdés: A közbeszerzési eljárásokban ajánlattevőként veszünk részt. Többször tapasztaltuk, hogy az ajánlatkérők nem adnak lehetőséget hiánypótlásra. Bár erre a Kbt. lehetőséget ad, mivel indokolható a gyakorlatban az, hogy a hiánypótlási lehetőség kizárása miatt az ajánlatkérő elessen egy jó és számára gazdaságilag is megfelelő ajánlattól, amelyet kizárólag olyan formai ok(ok) miatt kell elutasítani, amely(ek) hiánypótlási eljárás engedése esetén pótolhatóak lettek volna?
Részlet a válaszából: […] A Budapesti Corvinus Egyetem 2007-ben lefolytatotthiánypótlás-kutatása – amelynek legfőbb eredményeit az alábbiakban közöljük -összetettebb képet mutatott a hazai ajánlatkérők hiánypótlási gyakorlatáról. Az ajánlatkérők átlagosan 78,2 százalékban adtak lehetőségetaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 29.

Az ajánlat fogalmának értelmezése

Kérdés: A Kbt. 114. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha a részvételre jelentkező ajánlatot tesz. Az a kérdésünk, hogy mi számít ajánlatnak? A Ptk. 4. része szerinti egyoldalú nyilatkozat, vagy ajánlatnak tekintendő már az is, ha a részvételi jelentkező egy-egy szerződéses feltétel vonatkozásában közöl olyan információt, mely ajánlati elemnek tekinthető, vagy ha például olyan információt ad, nyilatkozatot tesz, mely az ajánlatok elbírálásánál értékelendő szempontot jelent?
Részlet a válaszából: […] ...és az erre vonatkozóigazolásokat az ajánlatban kell megadnia.Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nemtehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg abban más ajánlattevő – aközbeszerzés értékének tíz százalékát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.