12 cikk rendezése:
1. cikk / 12 Gazdasági szereplők összeférhetetlensége azonos közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Egy pályázaton belül több ajánlatadóval indulhat-e társaságunk, mint alvállalkozó? Adhatunk-e ki több partnernek ajánlatot? Egy pályázaton belül igazolhatunk-e egyszerre több ajánlattevőnek is alkalmasságot? Egy pályázaton belül indulhatunk-e, mint ajánlattevő, és mint más ajánlattevő alvállalkozója?
2. cikk / 12 Többszörös megjelenés tilalma
Kérdés: Most először szembesültünk azzal, hogy az ajánlattevő csak akkor kívánja cégünket bevonni egy pályázatba (szakemberünket is szeretné igénybe venni), ha más számára nem szolgáltatunk hasonló módon. Ezt azzal indokolta, hogy versenyjogi kockázatot jelent, ha máshol is szereplünk, mint szakember a pályázatban. Helytálló ez az indok?
3. cikk / 12 Eljárásból kizárt ajánlattevő további részvétele a Kbt. 115. §-a szerinti eljárásban
Kérdés: A Kbt. 115. §-a szerinti, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az első ajánlat benyújtását követően az eljárásból kizárt ajánlattevő részt vehet-e alvállalkozóként vagy kapacitást nyújtó szervezetként az ajánlattételre felhívott másik gazdasági szereplőnél, vagy ebben az esetben ő a Kbt. 36. §-a szerint még "mindig" ajánlattevőnek minősül?
4. cikk / 12 Többes – 10 százalék alatti – alvállalkozás és erőforrás- szervezetként belépés egy eljárásban
Kérdés: Ugyanabban az eljárásban lehetek-e két ajánlattevő 10 százalék alatti alvállalkozója és emellett egy harmadik ajánlattevő vonatkozásában erőforrás-szervezet?
5. cikk / 12 Azonos alvállalkozó több ajánlattevő mellett, egy eljárásban
Kérdés: A Kbt. 70. § (4) bekezdése lehetővé teszi-e, hogy egy közbeszerzési eljárásban, amennyiben részajánlat tételére nincs lehetőség, egy adott szervezet több ajánlattevőnél is megjelenjen, mint a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó?
6. cikk / 12 Többes alvállalkozás egy eljárásban
Kérdés: Kérem szíves válaszukat arra, hogy ha jól értelmezem, akkor 2009. július 22-ét követően több ajánlattevőnél is lehetek egyszerre ugyanabban az eljárásban 10 százalék feletti alvállalkozó?
7. cikk / 12 Többes alvállalkozás értelmezése Kbt.-módosítás után
Kérdés: A 2009. július 22-én módosított Kbt. azt mondja, hogy az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlattételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében – nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg abban más ajánlattevő – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozójaként sem vehet részt, továbbá más ajánlattevő számára erőforrást sem biztosíthat. Ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlattételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében – az adott személy, szervezet nem jelenhet meg több ajánlattevő (közös ajánlattevő) ajánlatában egyidejűleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóként és erőforrást nyújtó szervezetként. Jelenleg egy olyan eljárásban vagyunk ajánlattevők, amely részajánlat benyújtására ad lehetőséget. Az egyik, 10 százalék feletti alvállalkozó azt mondta, hogy ugyanezen eljárás során egy másik ajánlatban már szerepel, mint 10 százalék feletti alvállalkozó, és a fentiekre hivatkozva nem ad nekünk ajánlatot. Mivel tudom ezt alátámasztani az alvállalkozó felé, annak érdekében, hogy ő is biztonsággal adjon nekem ajánlatot, illetőleg hogy az ajánlatunk és a versenytársunk ajánlata ezért ne legyen érvénytelen?
8. cikk / 12 Nyári Kbt.-változások és hatályuk
Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
9. cikk / 12 Közvetlen és közvetett ajánlattétel
Kérdés: Lehetünk-e ugyanabban az eljárásban ajánlattevők, és ugyanakkor tehetünk-e termékeinkre ajánlatot a hozzánk forduló – ugyanebben az eljárásban szintén ajánlattevőként részt vevő – nagykereskedőkön keresztül is?
10. cikk / 12 Alvállalkozás, erőforrás árajánlat "beajánlása" esetén
Kérdés: Amennyiben egy közbeszerzési eljárásban valamely ajánlattevő, nagykereskedő beajánlja cégünk termékeit a tőlünk kapott árajánlat alapján, akkor mi ebben az esetben alvállalkozónak vagy erőforrásnak minősülünk?