10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Közbeszerzési díj fizetésére kötelezettek
Kérdés: A DKÜ átvette a KEF keretmegállapodásait. Mi szerint kell a közbeszerzési díjat megfizetni, és ki fizeti meg az új rendszerben?
2. cikk / 10 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
3. cikk / 10 Szerződésfelmondással kapcsolatos kötelezettségek
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós értékhatár feletti, karbantartási szerződést kötöttünk az új Kbt. rendelkezései szerint. A szerződésben meghatározott szolgáltatást a vállalkozónak hibabejelentés alapján, rövid kiszállási idővel kell nyújtania. A vállalkozó egymást követően három hibabejelentést mulasztott el határidőben kijavítani. A szerződésünk úgy rendelkezik, hogy a harmadik eset után figyelmeztetést küldünk, majd az ötödik eset után – ha azok egymást követően történnek – súlyos szerződésszegésre hivatkozással a szerződést azonnali hatállyal felmondjuk. A figyelmeztetést a szerződés szerint írásban megtettük, azt a vállalkozó kézhez vette. Van-e tájékoztatási kötelezettségünk a Közbeszerzési Hatóság felé, ha a szerződést felmondjuk?
4. cikk / 10 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
5. cikk / 10 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
6. cikk / 10 EU-illetőségű gazdasági szereplő részvétele nemzeti eljárásrendben kiírt eljárásban
Kérdés: Nemzeti eljárásrendben kiírt közbeszerzési eljárásban is lehet ajánlattevő/alvállalkozó/kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet bármely EU-ban letelepedett gazdasági szereplő?
7. cikk / 10 Tárgyalások bírálati szakaszban szabadon kialakított eljárás lefolytatása esetén
Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) Harmadik Rész 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben, ha az ajánlatkérő a 123. §-ban meghatározott esetben és módon szabadon kialakított eljárást folytat le, határozhat-e az egyszakaszos eljárás ajánlattételi felhívásában úgy, hogy a bírálati szakaszban az ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytat?
8. cikk / 10 Teljesítési nyilatkozattétellel érintett alvállalkozók
Kérdés: Ajánlattevőt valamennyi alvállalkozója vonatkozásában terheli a teljesítési nyilatkozat megtételének kötelezettsége, vagy ez a kötelezettség a bevonás mértékétől függ?
9. cikk / 10 Hiánypótlás meghatározásával kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettségek
Kérdés: Ha az ajánlatkérő nem biztosít teljes körű hiánypótlást, mikor és hol kell ezt jeleznie? Ún. részleges hiánypótlás esetén milyen részletességgel kell, illetve tételesen meg kell-e határozni a hiánypótlás körét, terjedelmét?
10. cikk / 10 Közbeszerzési műszaki leírás megadásának módja
Kérdés: Milyen formában és hol kell megadnia az ajánlatkérőnek a közbeszerzési műszaki leírást?