Egybeszámítás a gyakorlatban

Kérdés: Egy uniós közbeszerzési értékhatárt el nem érő árubeszerzés (élelmiszer) esetében hogyan kell minősíteni az eljárást, illetve a szerződés(eke)t az alábbiak figyelembevételével?
A beszerzés tárgyának jelentős része kivételi körbe tartozik – Kbt. 120. §-ának e) pontja –, azonban a korábbi Kbt. miniszteri indokolása szerint bizonyos élelmiszerek (például a nyershús) beszerzése nem. Kivételi körbe tartozó, illetve nem tartozó élelmiszerek együttes beszerzése esetén mi a követendő eljárás? A kivételt nem képező élelmiszer-beszerzés becsült értéke nem éri el a nyolcmillió forintot, illetve kevesebb mint 20 százaléka a teljes beszerzési becsült értéknek.
1. -Az egybeszámítás szabálya alkalmazandó-e jelen beszerzésben a kivételek tekintetében? Egybe kell-e számítani a kivételnek nem minősülő élelmiszer értékét a kivételt képező egyéb élelmiszerekkel – Kbt. 18. §-ának (2) bekezdése?
2. -Ha a kivételi kör nem tárgya a közbeszerzésnek, akkor arra nem szükséges közbeszerzési eljárást lefolytatni, ez esetben azonban a kivételt nem képező árubeszerzés, annak értéke alapján szintén nem közbeszerzés-köteles. Jól értelmezzük-e a Kbt. rendelkezéseit, miszerint egybeszámítás hiányában közbeszerzés lefolytatásának nincs helye?
3. -Egybeszámítás esetében a teljes beszerzésre kell-e közbeszerzést lefolytatni?
4. -Egybeszámítás esetén, a Kbt. 18. §-ának (3) bekezdése alapján a kivételnek nem minősülő élelmiszer beszerzése leválasztható-e a teljes beszerzésről? Ez esetben a kivételi kör tekintetében kötelező-e közbeszerzési eljárást lefolytatni? Lehetséges közbeszerzés nélkül a szerződéskötés a kivételi körbe tartozó élelmiszerek beszerzésére? Emellett pedig a leválasztott nyolcmillió forint értéket el nem érő, kivételt nem képező élelmiszer-beszerzésre kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatni?
Részlet a válaszából: […] ..."elenyészik".Erre tekintettel mi azon az állásponton vagyunk, hogy a kivételt képező élelmiszereket valódi kivételként kell kezelni, azaz közbeszerzésen kívül, közvetlen szerződéssel célszerű beszerezni.Fentiek alapján válaszaink – a kérdések sorrendjében –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Tervezési szolgáltatások egybeszámítása

Kérdés: Hogyan kell a különféle tervezési szolgáltatásokat egybeszámítani a Kbt. 18. §-ának (2) bekezdésére tekintettel? Hogyan értelmezzük a műszaki-gazdasági funkcionális egység fogalmát a tervezési szolgáltatások esetében? A korábbi gyakorlat szerint a szolgáltatás hasonlósága alapján egybeszámítottuk az adott évben jelentkező valamennyi magasépítési tervezési szolgáltatást. A Közbeszerzési Hatóság részekre bontás tilalma alkalmazásához kiadott útmutatója azt írja, hogy a szolgáltatások esetében nem a hasonlóság a vizsgálat elsődleges szempontja, hanem az egy közös cél, vagyis ugyanazon építési beruházáshoz kapcsolódó valamennyi tervet (engedélyes, kiviteli), még ha ezek elkészítése nem is egy időben merül fel, egybe kell számítani. De ha egy adott évben több különböző építési beruházáshoz kell kiviteli terveket beszereznem, amelyek nyilvánvalóan nem egy közös cél megvalósítását szolgálják, akkor e tervezési szolgáltatások becsült értékét a szolgáltatás hasonlósága miatt már nem kell egymással egybeszámítani?
Részlet a válaszából: […] ...július 1-én léptek hatályba) megszüntette az ún. egybe­számítást. Helyette a részekre bontási tilalmat vezette be – megjegyezzük, a közbeszerzési irányelvek 2003-tól kezdve ezen az elvi alapon szabályoznak.A vonatkozó rendelkezések az alábbiak:– tilos a törvény, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Munkanapokban meghatározott határidő értelmezése

Kérdés: A Kbt. több helyen munkanapokban meghatározott határidő alkalmazását írja elő. Az így megadott határidő pontosan mikor jár le? Az utolsó nap 24. órájában, vagy az adott napon, a munkaidő végén? Nevezetesen például, ha az ajánlattevő vitarendezési kérelmet nyújt be, de az a határidő utolsó napján, munkaidő után érkezik meg az ajánlatkérőhöz, az határidőben benyújtottnak, avagy elkésettnek tekintendő?
Részlet a válaszából: […] ...szerint egészében vagy részben jogsértő az írásbeli össze­gezés, illetve az ajánlatkérő bármely eljárási cselekménye vagy a közbeszerzési eljárásban keletkezett bármely – a b) pont szerintieken kívüli – dokumentum;– bármely érdekelt gazdasági szereplő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 20.

Beszerzési tárgyak "in house" szerződéseknél

Kérdés: "In house" szerződésekkel kapcsolatos a kérdésem. Ha van olyan önkormányzati cég, amelynek a bevétele legalább 80 százalékban az önkormányzat(ok)tól származik – figyelemmel a Kbt. 9. §-ának (3) bekezdésére (az ellenértéket a közszolgáltatást igénybe vevők fizetik meg) –, valamennyi közbeszerzési tárgyra (építés, szolgáltatás) lehet vele ötéves szerződést kötni, vagy csak a szolgáltatásnál van kivétel [vö. 9. § (1) bekezdés ka) pont, illetve (5) bekezdés g) pont]?
Részlet a válaszából: […] ...a 6. § (1) bekezdésének a)-d) pontja szerinti ajánlatkérő [azaz: a) pont: a minisztérium, a Miniszterelnökség, a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet; b) pont: az állam, a helyi önkormányzat és minden költségvetési szerv,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 21.

Közbeszerzési szerződések új szabályai

Kérdés: Úgy tudjuk, hogy a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok jelentősen változtak. E körben tágabb lehetőség van-e a szerződések módosítására? Kérdésünk még, hogy a szerződésekkel kapcsolatos jogviták mely részei tartoznak a Közbeszerzési Hatóság elé?
Részlet a válaszából: […] ...A korábbi szigorú feltételek tehát fennmaradtak, azazamennyiben a szerződés olyan eleme változik a módosítás eredményeként, amely aközbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésének [63. § (4) bekezdés]alapjául szolgált, az ajánlatkérőnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

"Egységes per"

Kérdés: Mire irányul az egységes per? Milyen gyakorlati célokat szolgál?
Részlet a válaszából: […] ...Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálataés a szerződés közbeszerzési jogsértés miatti érvénytelenségének megállapításairánti egységes per – mint azt jelen számunkban a Kbt. változásai kapcsánemlítjük – új jogorvoslati forma az idei évtől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 7.

Egyedi szerződések megkötésének rendje keretmegállapodásos eljárásban

Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás egyik nyertese vagyunk. Hogyan köthetjük meg az ajánlatkérővel az egyedi szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...részétkövetően jogosult a keretmegállapodásban meghatározott mennyiség, valamintbeszerzési tárgy(ak) egy-egy részére (azaz az adott közbeszerzésre), akeretmegállapodásban előirányzott teljes mennyiség keretein belül, az eljárásmásodik részében több...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.

Versenyjogi jogsértésfajta mint kizáró ok

Kérdés: Valamennyi versenyjogi jogsértés esetén kikerülünk az ajánlatkérői körből? Objektív kizáró ok a jogsértés megállapítottsága?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdésének b) pontja értelmében az ajánlatkérőaz ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, aközbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívántalvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Harmadik személy megjelölése az ajánlatban

Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel kapcsolatban az ajánlattevő harmadik személlyel szerződést fog kötni. Mi a helyzet akkor, ha ezt előre nem látjuk, nem jelöljük meg, de utóbb kiderül, hogy a szerződéskötés mégis szükséges? Illetve, ha megjelöljük, de végül nem kötünk szerződést harmadik személlyel a megjelölt közbeszerzési rész vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...tényét bíróság is megállapítja, elviekben – azajánlatkérő által választható módon – az ajánlattevő öt évig kizárhatóközbeszerzési eljárásokból az alábbiak szerint. A Kbt. 61. § (1) bekezdésének c) pontja szerint azajánlatkérő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Házon belüli beszerzések a gyakorlatban

Kérdés: Házon belüli beszerzés vizsgálatához kérjük a segítségüket. Kérdésünk a Kbt. 2/A. §-a alkalmazhatóságának megítélésével kapcsolatos. Egy önkormányzat 200 millió forintot nyert uniós forrásból iskolájának felújítására és korszerűsítésére. A beruházást az általa alapított, önálló jogi személyiségű önkormányzati gazdálkodási intézményével kívánja megvalósítani. Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonosa ennek az intézménynek, amely ellátja a többi intézmény fenntartását, karbantartását, a városüzemeltetési feladatokat, valamint kis részben vállalkozási tevékenységet is folytat. Az intézmény éves költségvetési bevételének több mint 90 százaléka a képviselő-testület által is jóváhagyott önkormányzat részére végzett feladatok, tevékenységek ellenértéke. Úgy ítéljük meg, hogy a Kbt. 2/A. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel teljesül, mert az egyedüli alapító önkormányzat képviselő-testülete az intézmény felett a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően is egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik. A következő kérdésekre kérjük válaszukat: 1. A megvalósítandó beruházás vonatkozásában alkalmazható-e a Kbt. 2/A. §-a, melynek értelmében a beruházás megvalósítására kötendő megállapodás a Kbt. szerint nem minősül két egymástól független fél közötti visszterhes szerződésnek, s így nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni? Válaszukban vegyék figyelembe azt a tényt is, hogy a megvalósítandó önkormányzati beruházás nem szorosan vett közfeladat, illetve közszolgáltatás. 2. Amennyiben az 1. pontban feltett kérdésünkre a válasz az, hogy a házon belüli építési beruházás megvalósítható, akkor az intézmény, amely mint helyi önkormányzati költségvetési szerv a Kbt. 22. § (1) bekezdés d) pontja alapján önmagában is ajánlatkérő, hogyan járhat el? - Ha 10 százalék (20 millió forint) fölötti a beszerzendő szolgáltatás mennyisége, le kell-e a Kbt. szabályai szerinti közbeszerzési eljárást folytatni? Ha igen, akkor a becsült érték számításánál az önkormányzati vagy az intézményi értékeket kell-e egybeszámítani? - Az építési beruházás anyagszükségletét, illetve az árubeszerzéseket – ha azok becsült értékei az egybeszámítás alapján meghaladják a közbeszerzési értékhatárt – az intézménynek közbeszerzési eljárással kell-e beszereznie?
Részlet a válaszából: […] ...nem szorosan vett közfeladatként,illetve közszolgáltatásként jelöli meg a tevékenységet, mely ebben az esetbenkockázatot jelent. A közbeszerzési eljárások lebonyolításának közvetlen szerződéssel- azaz a közbeszerzési eljárás mellőzésével –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.