74 cikk rendezése:
1. cikk / 74 Aránytalanul alacsony ár vizsgálata
Kérdés: Az ajánlatkérő 2023-ban indított uniós nyílt közbeszerzési eljárást. Két kereskedőcég és gyártóként a mi cégünk is ajánlatot tett. Kétszer történt hiánypótlás, majd az egyik kereskedőcéget hirdette ki az ajánlatkérő nyertesnek. Mi rákérdeztünk erre, és előzetes vitarendezési kérelemben kértük az ajánlatkérőtől, hogy végezzen árvizsgálatot, illetve kérjen be árindokolást a nyertestől, hiszen az általunk gyártott terméket ajánlotta meg, viszont jóval a gyártói árunk alatt határozta meg az ajánlati árat. Az ajánlatkérő a vitarendezési kérelmet elutasította. Önök szerint jogszerű az ajánlatkérő eljárása?
2. cikk / 74 Műszaki tartalom változása tárgyalás során
Kérdés: Az ajánlatkérő a tárgyalás során úgy módosította a műszaki tartalmat, hogy ha ezt korábban tudtuk volna, akkor eleve más ajánlatot teszünk. Most a módosítással már nem fogunk tudni ennyi idő alatt reagálni, mert az alvállalkozóink már nem fognak tudni ilyen rövid idő alatt ajánlatot tenni. Igaz, hogy a beszerzési tárgy nem komplex, de ettől még a beszállítók árajánlatai nem fognak megérkezni időben. Hogyan tudjuk érvényesíteni az érdekeinket?
3. cikk / 74 GVH-bejelentési kötelezettség
Kérdés: Az elmúlt időszakban a Közbeszerzési Döntőbizottság számos határozatot hozott közérdekű bejelentés nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, amelyekben elmarasztalta az ajánlatkérőt többek között hatósági bejelentésének elmulasztása miatt. A döntések szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő nem biztosította a verseny tisztaságát, megsértve ezzel a Kbt. 2. § (1) bekezdésében foglalt közbeszerzési alapelvet, valamint nem tett eleget a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a Gazdasági Versenyhivatal felé. (D.101/15/2024., D.102/15/2024., D.108/16/2024., D.113/16/2024.) Mi lett volna az ajánlatkérő részéről a megfelelő eljárás? Milyen eljárási cselekményeket kellett volna alkalmaznia az ajánlatkérőnek az eljárása során? Ha a becsült érték és a legkedvezőbb ajánlati ár hasonlóságának észlelését követően felvilágosításkérés kerül kiküldésre az ajánlattevő felé, a kapott válasz alapján az ajánlatkérő dönthet-e úgy, hogy nem szükséges a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerint a bejelentés megtétele? Amennyiben az ajánlatkérő az esetleges indokolást elfogadja, úgy az általa meghozott döntéssel nem vonja el a GVH hatáskörét? Ha a benyújtott ajánlatok ajánlati árai között nem jelentős a különbség, vagy valamennyi ajánlat ajánlati ára megközelítőleg egyezik, akkor a Kbt. 36. § (2) bekezdésének alkalmazása indokolatlan? Amennyiben az ajánlatkérő mégis értesíti a GVH-t a Kbt. 36. § (2) bekezdésének megfelelően, akkor a kifogásolt ajánlat minek minősül, érvénytelennek kell tekinteni, vagy az eljárás eredménytelen? Milyen jogkövetkezményeket von maga után az, ha érvénytelennek kell esetleg tekinteni az ajánlatot, vagy az eljárás eredménytelen, és utólag a GVH mégsem állapít meg jogsértést?
4. cikk / 74 Érvénytelen ajánlattevő iratbetekintése
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós nyílt eljárást folytattunk le, ahol minden ajánlatot érvénytelenné kellett nyilvánítanunk. Az egyik érvénytelen ajánlatot benyújtó ajánlattevő iratbetekintési kérelemmel fordult hozzánk, hogy szeretne betekinteni a másik érvénytelen ajánlatot benyújtó ajánlattevő ajánlatába. Kötelező iratbetekintést biztosítani egy érvénytelen ajánlattevő számára?
5. cikk / 74 Előzetes piaci konzultáció
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében kérdezni is lehet, vagy csak véleményt nyilvánítani és javaslatokat tenni?
6. cikk / 74 Összeférhetetlenség az ajánlatkérő műszaki értékelőcsapatában
Kérdés: Az ajánlatkérő műszaki kiértékelőcsapatában van olyan személy, akinek van közvetlen kapcsolata az egyik ajánlattevőhöz, mivel a kapcsolt vállalkozás cégvezetője. Fennáll ebben az esetben az összeférhetetlenség? Az ajánlattételen már túl vagyunk.
7. cikk / 74 Építési beruházás beszerzése keretmegállapodással
Kérdés: Lehet-e építési beruházást keretmegállapodásban beszerezni, és ha igen, akkor mire lehet ajánlatot tenni?
8. cikk / 74 Szerződéstervezet feltöltése részvételi szakaszban
Kérdés: Amennyiben a szerződéstervezetet csak akkor teszi fel az ajánlatkérő, amikor megjelenik a korrigendum, abban az esetben nem tudunk kérdezni a szerződésről. Majd azt kéri az ajánlatkérő, hogy az első ajánlattételig Word formátumban, a javaslatainkkal ellátva töltsük fel az EKR-be meglátásainkat. Rendben van ez így?
9. cikk / 74 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
10. cikk / 74 Teljes körű iratbetekintés
Kérdés: Van-e joga az ajánlatkérőnek a teljes ajánlatot végigmutatni csak azért, mert az ajánlattevő egy általános betekintéskérésben az ajánlat érvénytelenségét feltételezi?