Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről

Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni,– az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 13.

Alvállalkozó által megvásárolt dokumentáció felhasználása

Kérdés: Az ajánlati dokumentációt egy olyan kft. vette meg, amelyet alvállalkozóként kívánunk bevonni a teljesítésbe, de 10 százalék alatti alvállalkozóként. Ilyen esetben felhasználhatjuk az ajánlattételhez a dokumentációt, vagy nekünk is meg kell azt vásárolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni,– az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 15.

10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése

Kérdés: A Kbt. 40. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai szerinti ajánlattevői nyilatkozatban nem nevesítjük a szerződés teljesítéséhez igénybe kívánt venni alvállalkozót, mert a közreműködés mértéke 10 százalék alatti. Szükséges megnevezni ezt a 10 százalék alatti alvállalkozót a Kbt. 55. §-ának (5) bekezdése vonatkozásában az alkalmasság igazolásához kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetről szóló nyilatkozatban? (Az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeket az ajánlattevő egyedül teljesíti, alvállalkozó ezek megfelelésében nem vesz részt; a szerződés teljesítésében szakemberként erőforrásaira támaszkodunk.)
Részlet a válaszából: […] ...amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni,– az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 11.

Alvállalkozó bejelentése az ajánlat benyújtását követően

Kérdés: Az ajánlat benyújtását követően van-e arra lehetőségem, hogy 10 százalék feletti alvállalkozó igénybevételét bejelentsem?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni,– az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 20.

Nyilatkozat nemleges tartalommal

Kérdés: Nemleges tartalommal is kell nyilatkozni – például Kbt. 40. § (1) bekezdés a) pont?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni,– az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Alvállalkozó nevesítése

Kérdés: Az új Kbt. szerint nevesítenem kell az alvállalkozót?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni,– az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 24.

Változások a Kbt.-ben

Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni,– e részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Szakember megjelölése megbízási szerződéssel történő igénybevétel esetén

Kérdés: Nyertesség esetén az ajánlattevő megbízási szerződés keretében foglalkoztatná a szakembert. Ebben az esetben a Kbt. 40. § (1) bekezdésének a) pontjában meg kell-e jelölnie alvállalkozóként?
Részlet a válaszából: […] ...amelynekteljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kívánigénybe venni, – az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tízszázalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint aközbeszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 11.

Alvállalkozók számának korlátozása egy eljáráson belül

Kérdés: Szabályozva van-e a közbeszerzésben, hogy egy eljáráson belül hány 10 százalék alatti alvállalkozót lehet alkalmazni? Az én értelmezésemben a 10 százalék alatti alvállalkozók száma korlátlan lehet, és nevesíteni őket is csak akkor kell, ha az alkalmassági megfelelőséget velük akarom igazoltatni.
Részlet a válaszából: […] ...amelynekteljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kívánigénybe venni;– az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tízszázalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint aköz­beszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Nyilatkozat 10 százalék alatti alvállalkozóról

Kérdés: Nyilatkoznia kell-e az ajánlattevőnek a 10 százalék alatti alvállalkozóról vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek teljesítéséhezaz ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni,– az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tízszázalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint aközbeszerzésnek azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.
1
2