Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] A bírálati időszak hossza nyílt eljárás, építési beruházás esetében 60 nap, mely 60 nappal meghosszabbítható a Kbt. 81. § (11) bekezdése és 70. § (2) bekezdése alábbi szabályai alapján:– a nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban

Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?
Részlet a válaszából: […] ...az eljárás alapján megkötött szerződés tárgya, illetőleg feltételei olyanjellemzőjében, illetőleg körülményében tér el a közbeszerzés megkezdésekor -35. § (2) bekezdés – beszerezni kívánt beszerzési tárgytól, illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Ajánlati kötöttség tárgyalás nélküli eljárásban

Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban mikortól él az ajánlati kötöttség?
Részlet a válaszából: […] Az ajánlati kötöttség vonatkozásában az alábbi szabályokatérdemes kiemelni, hogy a törvény szabályozását könnyebben át tudjuk tekinteni. Nyílt eljárás esetében az alábbi szabályok érvényesülnek:– a Kbt. 78. §-ának (1) bekezdése szerint az ajánlatikötöttség az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 8.

Tárgyalás szabályainak meghatározása kétszakaszos eljárásban

Kérdés: Kétszakaszos eljárásban veszünk részt. Kérdésünk, hogy az ajánlati dokumentációban milyen részletességgel kell meghatároznia az ajánlatkérőnek a tárgyalás menetét, szabályait, eljárásrendjét?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az eljárás alapján megkötött szerződés tárgya,illetőleg feltételei olyan jellemzőjében, illetőleg körülményében tér el aközbeszerzés megkezdésekor – Kbt. 35. §-ának (2) bekezdése – beszerezni kívántbeszerzési tárgytól, illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Jelentkezők számának korlátozása meghívásos és tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Meghívásos és tárgyalásos eljárás esetén mikor korlátozható a jelentkezők száma, és milyen indokkal? Mit jelent a korlátozásra vonatkozó objektív szempont kitétel? Mi minősül objektívnak a gyakorlatban?
Részlet a válaszából: […] ...hogy azeljárás alapján megkötött szerződés tárgya, illetőleg feltételei olyanjellemzőjében, illetőleg körülményében tér el a közbeszerzés megkezdésekor[közbeszerzési törvény 35. §-ának (2) bekezdése] beszerezni kívánt beszerzésitárgytól,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.

Többfordulós eljárás indokoltsága

Kérdés: Mikor indokolt az ún. többfordulós eljárás igénybevétele? Mely eljárástípusoknál jöhet ez szóba?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az eljárás alapján megkötöttszerződés tárgya, illetőleg feltételei olyan jellemzőjében, illetőlegkörülményében tér el a közbeszerzés megkezdésekor [35. § (2) bekezdése]beszerezni kívánt beszerzési tárgytól, illetőleg megadott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.

Ajánlat módosítása az ajánlati kötöttség lejárta előtt

Kérdés: Az ajánlati kötöttség lejárta előtt lehet-e módosítani az ajánlatot, és ha lehet, akkor milyen módon? Ha nem lehet, akkor ezt a lehetőséget a Kbt. mely rendelkezése zárja ki?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az eljárás alapján megkötöttszerződés tárgya, illetőleg feltételei olyan jellemzőjében, illetőlegkörülményében térjenek el a közbeszerzés megkezdésekor [Kbt. 35. § (2)bekezdése] beszerezni kívánt beszerzési tárgytól, illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 7.

Műszaki tartalom elemeinek csökkentése

Kérdés: Egyszerű eljárásban a műszaki tartalomból kihagyhatok-e egy elemet úgy, hogy azt az ajánlattétel előtt megírom az ajánlattevőknek?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az eljárásalapján megkötött szerződés tárgya, illetőleg feltételei olyan jellemzőjében,illetőleg körülményében tér el a közbeszerzés megkezdésekor [298. § (2)bekezdése] beszerezni kívánt beszerzési tárgytól, illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 7.

Ajánlati kötöttség gyakorlati értelmezése

Kérdés: Hogyan értelmezendők a gyakorlatban az ajánlati kötöttség szabályai? Mettől meddig tart az ajánlati kötöttség?
Részlet a válaszából: […] ...hogy azeljárás alapján megkötött szerződés tárgya, illetőleg feltételei olyanjellemzőjében, illetőleg körülményében tér el a közbeszerzés megkezdésekor [35.§ (2) bekezdése] beszerezni kívánt beszerzési tárgytól, illetőleg megadottszerződéses...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Esélyegyenlőség alapelvének betartása egyedi tárgyalások mellett

Kérdés: Ajánlatkérőként számos tárgyalásos eljárást bonyolítunk már le. Hogyan tudom jogszerűen, az esélyegyenlőség elvének betartása mellett lezárni a tárgyalást, ha külön-külön tárgyalok az ajánlattevőkkel?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az eljárás alapján megkötöttszerződés tárgya, illetőleg feltételei olyan jellemzőjében, illetőlegkörülményében tér el a közbeszerzés megkezdésekor – Kbt. 35. §-ának (2)bekezdése – beszerezni kívánt beszerzési tárgytól,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 12.
1
2