11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Referencia pontosítása az eljárásban
Kérdés: Uniós közbeszerzési eljárásban helyszíni bejárással egybekötött konzultációt tartottunk. A konzultáción feltett kérdések hatására módosítani szeretnénk a referencia megfogalmazásán, hogy biztosan egyértelmű legyen a jelentkezőknek. Elegendő, ha erről a konzultáción részt vevőket közvetlenül tájékoztatjuk, akik egyébként lefedik az általunk ismert piacot?
2. cikk / 11 Részajánlattételtől visszalépés
Kérdés: Árubeszerzésre irányuló nyílt közbeszerzési eljárást indítottunk, amelynek során lehetővé tettünk részajánlattételt 4 részben. Az ajánlattételi szakaszban felmerült körülmények miatt szeretnénk az ajánlattételi részek számát 4-ről 3-ra csökkenteni. Véleményük szerint a visszalépésre vonatkozó szabályok alkalmazhatóak egy ajánlattételi részre?
3. cikk / 11 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
4. cikk / 11 Ajánlati dokumentációban nem szereplő helyszíni bejárás megtarthatósága
Kérdés: Az ajánlattevő kiegészítő tájékoztatáskérésben kezdeményezi helyszíni bejárás tartását. Sem az ajánlati felhívás, sem a dokumentáció nem tartalmazza, hogy helyszíni bejárást tartunk. Tarthatunk úgy bejárást, hogy az ajánlati felhívást nem módosítjuk?
5. cikk / 11 Kivitelezői névjegyzékben szereplés vizsgálata építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházás esetén kötelező-e vizsgálni minden esetben (nemzeti eljárásrend esetén is) a 322/2015. kormányrendelet 21. § (1) bekezdése szerinti építőipari kivitelezői névjegyzékben való szereplést? A kormányrendelet szerint a Kbt. Második része szerinti eljárásban kötelező az előírás az ajánlati felhívásban, azonban a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárásban az ajánlatkérő szintén a Második Részben meghatározott szabályok szerint jár el, tehát a 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nyílt eljárás és a Kbt. 115. § szerinti eljárás esetén is kötelező-e az ajánlatkérőnek vizsgálni a kivitelezői névjegyzékben való szereplést?
6. cikk / 11 Ajánlat szerződésteljesítés megkérdőjelezésén alapuló elutasítása
Kérdés: A C-296/20. számú ügyben egy nagyon érdekes következtetést olvastam, aminek a lényege, hogy az uniós szabályokkal ellentétes, ha az ajánlattevő ajánlatát pusztán azzal az indokkal utasítják el, hogy az nem bizonyítja, hogy az ajánlattevő teljesíti az érintett szerződés teljesítésére vonatkozó feltételt. Ebben az esetben ezáltal nincs is értelme előírni bármit, ha ezt nem követelheti meg az ajánlatkérő? Mi ebben az esetben a megoldás?
7. cikk / 11 A FAKSZ felelőssége a döntési folyamat jogszerűsége vonatkozásában
Kérdés: Az eljárást részekre bontottuk, majd visszavontuk, végül egyben írtuk ki. A váltásnak elsősorban szakmai okai voltak. Ez a döntési folyamat számonkérhető-e a FAKSZ-on?
8. cikk / 11 Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén
Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
9. cikk / 11 Dokumentáció kötelező tartalmi eleme
Kérdés: A dokumentáció kötelező tartalmi eleme maga az ajánlati felhívás?
10. cikk / 11 Árajánlat hiányainak pótlása
Kérdés: Hiánypótoltatható-e a hiányos árajánlat?