216 cikk rendezése:
31. cikk / 216 Kapacitást biztosító szervezet bevonásának mértéke
Kérdés: Az előszerződésben a felek nem rögzítettek semmilyen teljesítési százalékot, sőt műszaki tartalmat sem határoztak meg abban. Van-e a Kbt. szerinti kötelező teljesítési százalék/összeg előírva, amelyre feltétlenül szerződnünk kell vele a kapacitást biztosítóval?
32. cikk / 216 Részajánlattételtől visszalépés
Kérdés: Árubeszerzésre irányuló nyílt közbeszerzési eljárást indítottunk, amelynek során lehetővé tettünk részajánlattételt 4 részben. Az ajánlattételi szakaszban felmerült körülmények miatt szeretnénk az ajánlattételi részek számát 4-ről 3-ra csökkenteni. Véleményük szerint a visszalépésre vonatkozó szabályok alkalmazhatóak egy ajánlattételi részre?
33. cikk / 216 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
34. cikk / 216 Referencialevél helyettesíthetősége
Kérdés: Építési beruházás megvalósítására indított uniós nyílt eljárásban veszünk részt. Az ajánlatkérő felszólított minket a referencialevelek benyújtására. A referencialevelek begyűjtését megkezdtük, de az ajánlatkérő által a referencialevelek benyújtására vonatkozó határidőig nem érkezett meg mindegyik igazolás. Van arra lehetőségünk, hogy a saját nyilatkozatunkkal helyettesítsük a referencialevelet, ha egyidejűleg becsatoljuk a referencialevél megküldését kérő e-mailt?
35. cikk / 216 Szerződésteljesítés ellenőrzésének alanyi köre
Kérdés: Alvállalkozóként veszünk részt egy építési beruházás kivitelezésében. A fővállalkozónk jelezte, hogy a szerződés teljesítését a Közbeszerzési Hatóság vizsgálhatja. Ez a hatósági vizsgálat ránk is vonatkozik?
36. cikk / 216 Részvételi dokumentumok tartalma dinamikus beszerzési rendszer esetén
Kérdés: Ajánlatkérőként dinamikus beszerzési rendszer felállítására szeretnénk indítani egy közbeszerzési eljárást. A részvételi szakaszhoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok részeként ki kell adnunk a szerződéstervezetet, amely az ajánlattételi szakaszra vonatkozik?
37. cikk / 216 Ajánlattétel holdingstruktúrában
Kérdés: Amennyiben közös ajánlattevők azonos holdinghoz tartoznak, de szeretnék a többi céget is igénybe venni, abban az esetben feltétlenül kapacitást biztosító szervezetek lesznek-e, és kell-e EEKD-t is benyújtaniuk, vagy sem?
38. cikk / 216 Meghívás hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásba eredménytelen közbeszerzési eljárás esetén
Kérdés: Ha nincs ajánlat, akkor kiket lehet meghívni hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásba? Ha nincs meghívható gazdasági szereplő, akkor mi a megoldás a helyzetre, és mi a megoldás arra, hogy a hirdetmény nélküli tárgyalás túlságosan drága, körülményes és szubjektív, a jelen helyzetben az ajánlatkérők nem akarnak erre ennyi pénzt költeni?
39. cikk / 216 Választható kizáró okok igazolása
Kérdés: Hogyan kell a választható kizáró okokat igazolni? Ki, milyen hatóság bocsát ki bármit a témában, figyelemmel arra, hogy az E-Certis sem segít, és nemcsak hazai, hanem külföldi igazolással kapcsolatban is felvetődik a kérdés?
40. cikk / 216 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?