73 cikk rendezése:
1. cikk / 73 Aránytalanul alacsony ár vizsgálata
Kérdés: Az ajánlatkérő 2023-ban indított uniós nyílt közbeszerzési eljárást. Két kereskedőcég és gyártóként a mi cégünk is ajánlatot tett. Kétszer történt hiánypótlás, majd az egyik kereskedőcéget hirdette ki az ajánlatkérő nyertesnek. Mi rákérdeztünk erre, és előzetes vitarendezési kérelemben kértük az ajánlatkérőtől, hogy végezzen árvizsgálatot, illetve kérjen be árindokolást a nyertestől, hiszen az általunk gyártott terméket ajánlotta meg, viszont jóval a gyártói árunk alatt határozta meg az ajánlati árat. Az ajánlatkérő a vitarendezési kérelmet elutasította. Önök szerint jogszerű az ajánlatkérő eljárása?
2. cikk / 73 GVH-bejelentési kötelezettség
Kérdés: Az elmúlt időszakban a Közbeszerzési Döntőbizottság számos határozatot hozott közérdekű bejelentés nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, amelyekben elmarasztalta az ajánlatkérőt többek között hatósági bejelentésének elmulasztása miatt. A döntések szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő nem biztosította a verseny tisztaságát, megsértve ezzel a Kbt. 2. § (1) bekezdésében foglalt közbeszerzési alapelvet, valamint nem tett eleget a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a Gazdasági Versenyhivatal felé. (D.101/15/2024., D.102/15/2024., D.108/16/2024., D.113/16/2024.) Mi lett volna az ajánlatkérő részéről a megfelelő eljárás? Milyen eljárási cselekményeket kellett volna alkalmaznia az ajánlatkérőnek az eljárása során? Ha a becsült érték és a legkedvezőbb ajánlati ár hasonlóságának észlelését követően felvilágosításkérés kerül kiküldésre az ajánlattevő felé, a kapott válasz alapján az ajánlatkérő dönthet-e úgy, hogy nem szükséges a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerint a bejelentés megtétele? Amennyiben az ajánlatkérő az esetleges indokolást elfogadja, úgy az általa meghozott döntéssel nem vonja el a GVH hatáskörét? Ha a benyújtott ajánlatok ajánlati árai között nem jelentős a különbség, vagy valamennyi ajánlat ajánlati ára megközelítőleg egyezik, akkor a Kbt. 36. § (2) bekezdésének alkalmazása indokolatlan? Amennyiben az ajánlatkérő mégis értesíti a GVH-t a Kbt. 36. § (2) bekezdésének megfelelően, akkor a kifogásolt ajánlat minek minősül, érvénytelennek kell tekinteni, vagy az eljárás eredménytelen? Milyen jogkövetkezményeket von maga után az, ha érvénytelennek kell esetleg tekinteni az ajánlatot, vagy az eljárás eredménytelen, és utólag a GVH mégsem állapít meg jogsértést?
3. cikk / 73 Érvénytelen ajánlattevő iratbetekintése
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós nyílt eljárást folytattunk le, ahol minden ajánlatot érvénytelenné kellett nyilvánítanunk. Az egyik érvénytelen ajánlatot benyújtó ajánlattevő iratbetekintési kérelemmel fordult hozzánk, hogy szeretne betekinteni a másik érvénytelen ajánlatot benyújtó ajánlattevő ajánlatába. Kötelező iratbetekintést biztosítani egy érvénytelen ajánlattevő számára?
4. cikk / 73 Kimentés szerződés megkötése alól
Kérdés: A 473/2022. ügy értelmében a DB szerint a szerződés megkötése alóli kimentésnek is az EKR-ben kell történnie. Miért? Ezt mi alapozza meg? Előírhatja ezt az ajánlatkérő?
5. cikk / 73 Versenytárs teljesítésképtelenségével kapcsolatos információ felhasználása
Kérdés: Amennyiben tisztában vagyok azzal, hogy a versenytársam nem tudja teljesíteni a szerződést, hiszen látom, hogy milyen projekteket nyer, és mennyi embere, gépe van, felhasználhatom-e ezt az információt az eljárás során, ha még alá is tudom támasztani azt eredményről szóló tájékoztatók, nyilvános közbeszerzési szerződések bemutatásával?
6. cikk / 73 Gazdasági szereplő törlése közszolgáltatók közbeszerzési eljárásában
Kérdés: Mi történik, ha az ajánlatkérő kizárja az egyik részvételre jelentkezőt a zajló eljárásból, előminősítési rendszerben? Befejezheti még az adott eljárást, ha már közzétette a felhívást? Mi történik akkor, ha már az ajánlattételi szakaszon túl van az érintett gazdasági szereplő?
7. cikk / 73 Aránytalanul alacsony ár megállapítása miatti felelősség
Kérdés: Kinek a felelőssége az aránytalanul alacsony ár megállapítása, pontosabban kinek kell több információt szolgáltatnia, előrelátóbbnak lennie? Az ajánlatkérőnek, aki sokszor kérdez, vagy az ajánlattevőnek kell kitalálnia, mit akarnak tőle kérdezni?
8. cikk / 73 Felelősség a teljesítésbe más szakember bevonása miatti adminisztráció elmaradásáért
Kérdés: Kinek a felelőssége, ha az alkalmasságba és értékelésbe bevont szakember helyett mégis más teljesít, és ezt nem foglalják írásba a felek? Ez egy olyan kötelezettség, amit mindenképpen az ajánlatkérőnek kell tudnia, nem másnak?
9. cikk / 73 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
10. cikk / 73 Hamis adatszolgáltatással kapcsolatos jelentési kötelezettség alkalmasság nem megfelelő igazolása miatt
Kérdés: Amennyiben egy ajánlattevő nem igazolja megfelelően az alkalmasságát, az ajánlatkérőnek kötelessége lejelentenie hamis adatszolgáltatás miatt?