21 cikk rendezése:
1. cikk / 21 EVK kezdeményezésének ideje
Kérdés: Véleményünk szerint az értékelési sorrendben első helyen lévő ajánlattevő ára aránytalanul alacsony. Az ajánlatkérő a bírálat során több hiánypótlást kiküldött, már az alkalmassági igazolást is bekérte, de az aránytalanul alacsony árra még mindig nem kért indokolást ettől a cégtől. Mikor lehetséges előzetes vitarendezési kérelmet benyújtani arra, hogy az ajánlatkérő nem vizsgálta az árat?
2. cikk / 21 Szakemberek száma mint értékelési szempont
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban vettünk részt, ahol az ajánlatkérő a teljesítésben részt vevő szakemberek számát pontozta, de alkalmassági körben nem kérte a szakembereket. 3 szakembert ajánlottunk meg. Sajnos ajánlatunk bírálata során az ajánlatkérő nem találta megfelelőnek az egyik szakembert, és ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Miért nem lehet 2 főt figyelembe venni az értékelés során?
3. cikk / 21 Szerződésmódosítás
Kérdés: Év elején kötöttünk szerződést gépjármű karbantartásra. A karbantartó cég kapacitást biztosítóként 5 szakembert vont be az eljárásba, nemrégiben azt jelezte, hogy 2 szakember megvált a cégtől, és helyettük újakat vonna be. Ez lehetséges? Mi a módja a bevonásnak?
4. cikk / 21 Választható kizáró okok igazolása
Kérdés: Hogyan kell a választható kizáró okokat igazolni? Ki, milyen hatóság bocsát ki bármit a témában, figyelemmel arra, hogy az E-Certis sem segít, és nemcsak hazai, hanem külföldi igazolással kapcsolatban is felvetődik a kérdés?
5. cikk / 21 Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége
Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
6. cikk / 21 Ajánlat szerződésteljesítés megkérdőjelezésén alapuló elutasítása
Kérdés: A C-296/20. számú ügyben egy nagyon érdekes következtetést olvastam, aminek a lényege, hogy az uniós szabályokkal ellentétes, ha az ajánlattevő ajánlatát pusztán azzal az indokkal utasítják el, hogy az nem bizonyítja, hogy az ajánlattevő teljesíti az érintett szerződés teljesítésére vonatkozó feltételt. Ebben az esetben ezáltal nincs is értelme előírni bármit, ha ezt nem követelheti meg az ajánlatkérő? Mi ebben az esetben a megoldás?
7. cikk / 21 Jogutódlás az ajánlattevő oldalán
Kérdés: Lehetséges-e a jogutódlás ajánlattevői oldalon az ajánlatkérő és az ajánlattevő (esetleg közös ajánlattevők) közötti keretmegállapodás esetében a szerződés megkötése előtt, vagy azt követően, a szerződéses jogviszony fennállása alatt? A jogutódlás milyen formái megengedettek, alkalmazható-e például a Ptk. 6:208. §-ában szabályozott szerződésátruházás?
8. cikk / 21 Az ajánlattevő pénzforgalmi számlájának zár alá vétele a közbeszerzési eljárás kontextusában
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzés szempontjából, ha az eljárásban ajánlattevőként részt vevő gazdasági társaság pénzforgalmi számláját a nyomozó hatóság – a korábbi vezető tisztségviselő által a társaság felhasználásával elkövetett bűncselekmény (például költségvetési csalás) miatti nyomozás során – kényszerintézkedésként, biztosítási céllal zár alá vette?
9. cikk / 21 Ajánlattevő kizárása alvállalkozója kizáró ok hatálya alá kerülése miatt
Kérdés: Ki kell-e zárnom az ajánlattevőt, ha az alvállalkozója – nem pedig a kapacitást biztosítója – kizáró ok hatálya alá kerül?
10. cikk / 21 Adatbázisok ellenőrzése uniós eljárásrendben
Kérdés: Uniós eljárásrendben mikor és kivel kapcsolatban kell az adatbázisokat ellenőriznem?