Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy–ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Versenyt kizáró értékelési szempontrendszer alkalmazása

Kérdés: Előírható-e olyan értékelési szempontrendszer, amelyre csak egy válasz adható, azaz nincs verseny?
Részlet a válaszából: […] ...elegendő-e arra, hogy fedezze a működési költségeket, mert ez olyan mértékű vizsgálatot feltételez, amely nem fér bele a közbeszerzési eljárás keretébe, így a megajánlott jutalék egzaktan nem összehasonlítható." Amennyiben az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 6.

Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása

Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...hatással lehet a szerződés teljesítésének színvonalára – Kbt. 76. § (3) bekezdésének b) pontja.Az alkalmassági követelmények a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 8.

Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően

Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
Részlet a válaszából: […] ...illetve részvételre felhívott gazdasági szereplőket;– az előzetes tájékoztató közzététele nem jelent kötelezettséget a közbeszerzési eljárás lefolytatására abban az esetben sem, ha a tájékoztató közbeszerzési eljárás meghirdetésére irányult. Ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Kbt.-változások 2015-ben

Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
Részlet a válaszából: […] ...szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki vagy szakmai alkalmassága vizsgálatának körébe tartozó, továbbá az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő által értékelési szempontnak minősített feltételt;– az (1) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvénybenmeghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. Aközbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés engedményezést kizárórendelkezése nem minősül üzleti titoknak – Kbt. 73...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Egyszerű közbeszerzési eljárás szabályainak változása

Kérdés: Változtak-e az egyszerű közbeszerzési eljárás szabályai a Kbt. legutóbbi módosításakor?
Részlet a válaszából: […] ...árbevétele nem éri elaz éves nettó egymilliárd forintot;– ha az ajánlatkérő az első bekezdésnek megfelelően fennkívánja tartani a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát, ezt azajánlattételi felhívásban jeleznie kell – Kbt. 253. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.