176 cikk rendezése:
21. cikk / 176 Üvegkapu alvállalkozó esetén
Kérdés: Az Üvegkapu kizárólag a Kbt. szerinti alvállalkozókra vonatkozik, azaz csak azokra, akiket az ajánlatban megneveztünk, illetve a szerződéskötéskor, a szerződés teljesítése során alvállalkozóként megjelöltünk?
22. cikk / 176 Nyilatkozat ajánlat fenntartásáról
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a Kbt. 70. § (2a) bekezdése alapján kéri fel az ajánlattevőket az ajánlataik fenntartására, akkor az ajánlattevőknek kifejezetten nyilatkozniuk kell ajánlatuk fenntartásáról, vagy ebben az esetben is irányadó a Kbt. 70. § (2) bekezdésének azon fordulata, miszerint "ha az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja"?
23. cikk / 176 Tényleges tulajdonos
Kérdés: Az EKR-ben a Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pont szerinti nyilatkozat űrlaptartalma megváltozott, és a tényleges tulajdonosról egy sor adatot kell már megadni (születési hely, születési idő, adóilletőség országa, érdekeltség jellege és érdekeltség mértéke), ami piros csillaggal is jelölve van, illetve nem piros csillagozottan az alábbi négy lehetőség közül kell az egyiket megadni: Adóazonosító jel, Adószám, HÉA vagy Külső nyilvántartás szerinti azonosító. A rendszer nem enged tovább, hibaüzenetet ír, ha a nem csillagozott részek közül bármit nem töltünk ki. Mi a változtatás jogszabályi alapja és az indoka?
24. cikk / 176 Kimentés szerződés megkötése alól
Kérdés: A 473/2022. ügy értelmében a DB szerint a szerződés megkötése alóli kimentésnek is az EKR-ben kell történnie. Miért? Ezt mi alapozza meg? Előírhatja ezt az ajánlatkérő?
25. cikk / 176 Azonos tulajdonosi körbe tartozó nyertes és második ajánlattevő
Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a magyar szabályozás kimondja azt, hogy azonos tulajdonosi háttérrel rendelkező ajánlattevők esetében, ha például az egyik visszalép, és a másik nyerne magasabb árral, úgy az eljárás során nem hirdethető eredmény? Nagyon nagy a felelősség az ajánlatkérőn, és segíthetne, ha ezt jogszabály mondaná ki.
26. cikk / 176 Ajánlattétel holdingstruktúrában
Kérdés: Amennyiben közös ajánlattevők azonos holdinghoz tartoznak, de szeretnék a többi céget is igénybe venni, abban az esetben feltétlenül kapacitást biztosító szervezetek lesznek-e, és kell-e EEKD-t is benyújtaniuk, vagy sem?
27. cikk / 176 Választható kizáró okok igazolása
Kérdés: Hogyan kell a választható kizáró okokat igazolni? Ki, milyen hatóság bocsát ki bármit a témában, figyelemmel arra, hogy az E-Certis sem segít, és nemcsak hazai, hanem külföldi igazolással kapcsolatban is felvetődik a kérdés?
28. cikk / 176 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
29. cikk / 176 Részekre bontott közbeszerzési eljáráson belüli további részekre bontás indokoltsága
Kérdés: Jogsértően jár-e el az ajánlatkérő, ha az eredetileg részekre bontott közbeszerzési eljáráson belül a különböző orvosi eszközök beszerzésére vonatkozó közbeszerzési részt nem bontja további részekre az egyes eszköztípusok szerint (például CT és MR képalkotó berendezések), hanem ehelyett egységesen valósítja meg a képalkotó eszközök beszerzésére vonatkozó közbeszerzési részt?
30. cikk / 176 A műszaki egyenértékűség fogalmának értelmezése
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzésben a műszaki egyenértékűség fogalma, és eltekinthet-e az ajánlatkérő egyenértékűségre való hivatkozással a saját maga által meghatározott méretkövetelményektől?