32 cikk rendezése:
1. cikk / 32 Felelősség a közbeszerzési törvény alkalmazásának mellőzése miatt
Kérdés: Számonkérhető-e az ajánlattevő, ha tudott arról, hogy az ajánlatkérő mellőzte a közbeszerzési törvény alkalmazását, bár aktív módon nem vett részt annak elkerülésében? Ha szerződésmódosítás keretében történik mindez, ahol közösen döntenek, hogyan változik az előző kérdés megítélése?
2. cikk / 32 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
3. cikk / 32 Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban
Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
4. cikk / 32 Beszerzési szabályok uniós forrásból finanszírozott projekt megvalósítása esetén
Kérdés: Be kell-e jelentkezni a Kbt. hatálya alá, ha 100 százalékban az Európai Unió által finanszírozott projektet valósítunk meg? Ha igen, szükséges-e a Kbt.-ben található ún. éves statisztikai összegezés benyújtása?
5. cikk / 32 Kbt.-változások 2015-ben
Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
6. cikk / 32 Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások
Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
7. cikk / 32 Beszerzési tárgyak "in house" szerződéseknél
Kérdés: "In house" szerződésekkel kapcsolatos a kérdésem. Ha van olyan önkormányzati cég, amelynek a bevétele legalább 80 százalékban az önkormányzat(ok)tól származik – figyelemmel a Kbt. 9. §-ának (3) bekezdésére (az ellenértéket a közszolgáltatást igénybe vevők fizetik meg) –, valamennyi közbeszerzési tárgyra (építés, szolgáltatás) lehet vele ötéves szerződést kötni, vagy csak a szolgáltatásnál van kivétel [vö. 9. § (1) bekezdés ka) pont, illetve (5) bekezdés g) pont]?
8. cikk / 32 Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén
Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
9. cikk / 32 EU-illetőségű gazdasági szereplő részvétele nemzeti eljárásrendben kiírt eljárásban
Kérdés: Nemzeti eljárásrendben kiírt közbeszerzési eljárásban is lehet ajánlattevő/alvállalkozó/kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet bármely EU-ban letelepedett gazdasági szereplő?
10. cikk / 32 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?