8 cikk rendezése:
1. cikk / 8 Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban
Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
2. cikk / 8 Beszerzési szabályok uniós forrásból finanszírozott projekt megvalósítása esetén
Kérdés: Be kell-e jelentkezni a Kbt. hatálya alá, ha 100 százalékban az Európai Unió által finanszírozott projektet valósítunk meg? Ha igen, szükséges-e a Kbt.-ben található ún. éves statisztikai összegezés benyújtása?
3. cikk / 8 Egy ajánlat tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Nem vezet-e visszaélésre az, ha tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlat érkezik, és az ajánlatkérő az egyetlen ajánlatot tevővel tárgyal? Összeegyeztethető-e ez a közbeszerzés jogintézményével, indokával?
4. cikk / 8 Maradványpénzek felhasználása
Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
5. cikk / 8 Egybeszámítás műszaki lebonyolítás, ellenőrzés esetében
Kérdés: Hogyan kell helyesen alkalmazni a Kbt. egybeszámítási szabályait a műszaki lebonyolítói, műszaki ellenőri tevékenységre vonatkozóan?
6. cikk / 8 Új értelmező rendelkezések a Kbt.-ben
Kérdés: Tudomásunk szerint a módosítás számos új értelmezést vezetett be a közbeszerzési törvénybe, amelyek azonban nem egy időben lépnek hatályba. Kérdésünk, hogy melyek azok az értelmezések, amelyeket 2006. január 15-étől alkalmazni kell?
7. cikk / 8 "Házon belüli" beszerzések a Kbt.-ben
Kérdés: Az Európai Bíróság Halle város C-26/03 számú ügyében hozott ítélete kapcsán találkoztunk a "házon belüli" beszerzés fogalmával. Kérjük szíves tájékoztatásukat, hogy létezik-e Magyarországon is a fenti intézmény, illetve ez a beszerzési forma milyen feltételek teljesülése esetén alkalmazható?
8. cikk / 8 Közbeszerzés és beszerzés
Kérdés: Kérem, hogy szíveskedjenek értelmezni az éves statisztikai összegzés (30. melléklet a 15/2004. IM rendelethez) I/7. és I/8. pontja közötti különbözőséget, illetve összefüggést, különös tekintettel arra, hogy a közbeszerzés és a beszerzés fogalma szinonima vagy sem! Ha nem, akkor mit kell érteni a beszerzések fogalmán, számán és értékén?