Ajánlatmódosítás végső ajánlati ár és megajánlott darabszám változatlansága esetén

Kérdés: Tárgyalásos eljárás végén végső ajánlatot kellett tenni. A végső ajánlatban három épület felújítása szerepel. Az ajánlat tartalmazza, hogy egy-egy épület esetében hány ablakot építünk be. (Az ablakok mennyisége nem volt előírva a követelményben, csak az, hogy milyen fényviszonyokat kell a szobában biztosítani.) Az előírt fényviszonyokat épületenként 5, 7 és 9 darab, azonos méretű ablakkal biztosítjuk. A végső ajánlatban ezek az ablakdarabszámok szerepelnek. A végső ajánlat beadása után kiderült, hogy az egyik épület egyik szobájának alapterülete hibásan szerepel a számításban (ez a tárgyalás során beadott anyagokban és a végső ajánlatban is pontosan látható). Ajánlatmódosításnak számít-e, ha az ügyfél az alapterülettel kapcsolatos hibát észrevette, és kéri a megfelelő fényviszony igazolását, mivel az 1. számú épületben, ahol 5 darab ablak volt tervezve, további 1 ablakot be kell építeni, és ezt a 3. épületnél betervezett mennyiségből (7 darab) az egyik áthelyezésével akarjuk megoldani? Így az ablakok száma az 1. épület esetén 5 helyett 6 darab ablakra, a 3. épület esetében 7 helyett 6 darab ablakra módosul, de a 3. épületben a 6 darab ablakkal is biztosított az előírt fényviszony. A végső ajánlat ára és az összes megajánlott ablak száma változatlan, és mindössze egyetlen ablak beépítési helye változik.
Részlet a válaszából: […] ...– úgy írták elő, mint az ablakmennyiségeket,akkor valójában a jogszerű teljesítés érdekében történik a módosítás, amely aközbeszerzési törvény 132. §-ának vélhetően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Közbeszerzési szerződések új szabályai

Kérdés: Úgy tudjuk, hogy a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok jelentősen változtak. E körben tágabb lehetőség van-e a szerződések módosítására? Kérdésünk még, hogy a szerződésekkel kapcsolatos jogviták mely részei tartoznak a Közbeszerzési Hatóság elé?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezés értelmében a közbeszerzési eljárás alapjánmegkötött szerződéssel kapcsolatos jogvita – kivéve a szerződésnek aközbeszerzési törvénybe, illetve annak felhatalmazása alapján alkotottkormányrendeletbe ütköző módosítása vagy teljesítése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Áfakulcsváltozás "kezelése" egy adott eljáráson belül

Kérdés: Az ajánlatban megadott áfakulcs megváltozott, mire a számlát ki kellett állítanunk. Ilyenkor mi a helyes eljárás, milyen áfakulccsal számlázzunk? Kell-e módosítani a szerződést?
Részlet a válaszából: […] A nyertes ajánlattevő és az ajánlatkérő között az eljáráseredményeként közbeszerzési szerződést kell kötni. A szerződésnek a számlakiállításával és az áfatartalommal kapcsolatos rendelkezéseket kötelezőentartalmaznia kell. Abban az esetben, ha a szerződés hatálya...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.

Szerződéstervezettel kapcsolatos problémák

Kérdés: Lehet-e eltérés a dokumentációban megjelenő szerződéstervezet és az aláírt szerződés között? Az ajánlattevő kérheti-e, és ha igen, milyen körben a szerződéstervezet megváltoztatását? Ha kérheti, mennyi idő áll rendelkezésére kérelme előterjesztésére?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési törvény 99. §-a szabályozza a szerződés megkötésérevonatkozó elemeket. Eszerint eredményes közbeszerzési eljárás alapján aszerződést a Kbt. 91. §-a szerinti szervezettel (személlyel) kell az ajánlatifelhívás, a dokumentáció és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 10.

Kbt. megkerülése a gyakorlatban

Kérdés: A Kbt. 2/A. §-ának (1) bekezdése szerint nem minősül a 2. § (1) bekezdésének alkalmazásában szerződésnek az a megállapodás, amelyet "a 22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő és az olyan, százszázalékos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet köt egymással, amely felett az ajánlatkérő – tekintettel a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásáért vagy ellátásának megszervezéséért jogszabályon alapuló felelősségére – a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződéskötést követő éves nettó árbevételének legalább 90 százaléka az egyedüli tag (részvényes) ajánlatkérővel kötendő szerződés teljesítéséből származik. A szerződés teljesítéséből származik a szerződés alapján harmadik személyek részére teljesített közszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket az ajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy fizeti meg." Valamely önkormányzat egy közfeladat ellátására 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságot alapít, vele a Kbt. eljárása nélkül hosszú távú megállapodást köt. A Kbt. megkerülésének minősül-e, ha ezt a gazdasági társaságot az önkormányzat ezután értékesíti, természetesen a megállapodásaival együtt?
Részlet a válaszából: […] ...ok következtében – beállott körülmény miatta szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.A szerződés teljesítéseA közbeszerzési törvény 304. §-ának (1) bekezdése értelmébena szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.

Szerződésmódosítás gyakorlati kérdései

Kérdés: A szerződésmódosítás hogyan történik a gyakorlatban?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 303. §-a szerint a már megkötött szerződésekmódosításának szigorú feltételei vannak, amelynek értelmében a felek csak akkormódosíthatják a szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetőlegaz ajánlat tartalma alapján meghatározott részét, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 16.

Szerződéskötés, jogorvoslat egyszerű eljárásban

Kérdés: Egyszerű közbeszerzési eljárásnál a törvény nem írja elő eredményhirdetés tartását, csak összegzés megküldését. Ebben az esetben mikor köthető meg legkorábban a szerződés? Mikortól számítódik a 8 napos jogorvoslati eljárás indításának lehetősége?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő, az olyan ajánlattevő, részvételre jelentkező vagy egyéb érdekelt (azaz a kérelmező), akinek jogát vagy jogos érdekét a közbeszerzési törvénybe ütköző tevékenység vagy mulasztás sérti vagy veszélyezteti.A kérelem benyújtására a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 20.