Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...azzal, hogy a nevében közbeszerzési eljárást folytasson le. Ez azonban nem eredményezheti a meghatalmazást adó ajánlatkérőre a közbeszerzési törvény alapján alkalmazandó szabályok megkerülését;– több ajánlatkérő közösen is megvalósíthat egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Maradványpénzek felhasználása

Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
Részlet a válaszából: […] ...egy adott műsorban szeretné az ajánlatkérőnépszerűsíteni a tananyagokat, úgy kérdéses, hogy kizárólagos jognakminősülhet-e mindez. A közbeszerzési törvény 22. §-ának (1) bekezdése azalábbiak szerint szabályozza a klasszikus ajánlatkérőket.A IV....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

A Kbt. V. fejezetének alkalmazása alóli kivételek

Kérdés: Mely esetekben nem kell alkalmazni a Kbt. V. fejezete szerinti eljárást?
Részlet a válaszából: […] ...kivéve az ilyen szerződésselösszefüggő pénzügyi szolgáltatásra irányuló (bármilyen formában megkötött)szerződést;– a közbeszerzési törvény 3. számú mellékletének 6.csoportjába tartozó pénzügyi szolgáltatás, amely értékpapírok vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 4.

Új értelmező rendelkezések a Kbt.-ben

Kérdés: Tudomásunk szerint a módosítás számos új értelmezést vezetett be a közbeszerzési törvénybe, amelyek azonban nem egy időben lépnek hatályba. Kérdésünk, hogy melyek azok az értelmezések, amelyeket 2006. január 15-étől alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...január 15-étől nemcsak új értelmező rendelkezésekettalálunk a közbeszerzési törvényben, hanem olyan értelmezéseket is, amelyek atörvény hatálybalépésekor is szerepeltek abban, azonban eltérő tartalommal.A fenti hatállyal életbe lépő értelmezéseket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 27.

"Házon belüli" beszerzések a Kbt.-ben

Kérdés: Az Európai Bíróság Halle város C-26/03 számú ügyében hozott ítélete kapcsán találkoztunk a "házon belüli" beszerzés fogalmával. Kérjük szíves tájékoztatásukat, hogy létezik-e Magyarországon is a fenti intézmény, illetve ez a beszerzési forma milyen feltételek teljesülése esetén alkalmazható?
Részlet a válaszából: […] ...tanács, a regionális fejlesztési tanács stb. -valamelyike jogszabály alapján fennálló kizárólagos jog alapján nyújtja.Végül a közbeszerzési törvény 175. §-ának a)-d) pontjaszerint nem kell alkalmazni az V. fejezet szerinti eljárást – az államtitkot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 1.