28 cikk rendezése:
1. cikk / 28 Kkv-nak nem minősülő konzorciumi partner bevonása a Kbt. 122. §-ának (7) bekezdése szerinti eljárásba
Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a kiválasztott három kkv mellett az egyik egy nem kkv konzorciumi partnert is bevonjon, mondván, hogy alvállalkozóból lett közös ajánlattevőről van csupán szó?
2. cikk / 28 Aránytalanul alacsony ár kezelése elektronikus árlejtésnél
Kérdés: Még nem tartunk az árlejtés szakaszában, most volt a bontás, ahol az egyik ár a fedezethez képest aránytalanul alacsonynak tekinthető. Elvileg, mivel nyílt eljárásról van szó (nem tárgyalásos), már most, az érvényesség megállapításához kell kérni indokolást (annak ellenére, hogy az elektronikus árlejtés lehetősége benne van a hirdetményben). Jól gondoljuk? Az elektronikus árlejtésben ez hogyan alakul? Ha ez a legalacsonyabb árú ajánlat (ha érvényes ajánlatot nyújt be, azaz az indokolása elfogadható), az elektronikus árlejtésben automatikusan aránytalanul alacsony árat ad az azt benyújtó, hiszen csak az eredeti alacsony árát indokolta meg. És általánosságban: az aránytalanul alacsony árat – ha az árlejtés szakaszban ad valaki először alacsony árat – hogyan kell kezelni? (A rendelet semmit nem tartalmaz erről, a dokumentáció sem.)
3. cikk / 28 Hirdetményfeladási kötelezettség nemzeti rezsimbe tartozó eljárás esetén 2012-től
Kérdés: Az új közbeszerzési törvény rendelkezései értelmében minden nemzeti eljárásrendbe tartozó közbeszerzés esetén hirdetményt kell majd feladni az eljárás megindításáról? E szerint a jelenlegi Kbt. 251. §-ának (2) bekezdésében foglalt lehetőség (az ajánlattevők közvetlen felhívása az ajánlattételre) megszűnik?
4. cikk / 28 Végső ajánlat tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Összességében legkedvezőbb ajánlat elbírálásakor a bírálati szempontok között három szempont az ellenszolgáltatásra vonatkozik (kiépítés, üzemeltetés jótállás alatt és után). A Kbt. 128. §-ának (4) bekezdése szerint a tárgyalás során végső ajánlatként az ajánlattevő az ajánlatkérő részére kedvezőbb ajánlatot adhat. Ez az ellenszolgáltatás vonatkozásában az ellenszolgáltatásra vonatkozó részszempontonként értendő, vagy az ellenszolgáltatásnak összességében kell kedvezőbbnek lenni az ajánlatban szereplőnél? (Ráadásul a tárgyaláson a műszaki tartalmat is pontosítani kell, így az eredeti ajánlat és a végső ajánlat nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkozik.)
5. cikk / 28 Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után
Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
6. cikk / 28 Ajánlatkérő folyamatos késedelmes teljesítése
Kérdés: Egy nagy közbeszerzés nyertesei voltunk, ahol a fizetési határidők a szerződés szerint hosszúak voltak (folyamatos teljesítésről van szó), de az ajánlatkérő még emellett is lassan féléves késésben van az utolsó gyártások ellenértékének kifizetésével, és a részeket is több hónapos késedelemmel fizette folyamatosan. Hogyan lehet úgy kiírni egy tendert, hogy az ajánlatkérőnek nem áll rendelkezésére a fedezet? Meddig húzható el a fizetés? (Folyamatos az ígéret a teljesítésre.) Ezt a kérdést nem szigorította a jogszabály-módosítás? Ha az ajánlattevői oldalon szigorúak a közbeszerzési szabályok, itt miért nem? Hová fordulhatunk a helyzet megoldásáért?
7. cikk / 28 E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján
Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
8. cikk / 28 Nyári Kbt.-változások és hatályuk
Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
9. cikk / 28 Ajánlattevők közvetlen megkeresése közösségi értékhatár alatt
Kérdés: A közbeszerzési törvény idei változásaiból adódóan merülnek fel kérdések a törvény végrehajtásával, gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban. Kérdésem a következő. 2009. április 1-jét követően a törvény szerinti nemzeti értékhatárt meghaladó, de közösségi értékhatárt el nem érő közbeszerzési eljárás kapcsán van-e lehetőség az ajánlati felhívás hirdetményben való közzétételének mellőzésére, azaz az ajánlattevők közvetlen megkeresésére? (2009. március 31-éig egyszerű közbeszerzési eljárás esetén volt erre lehetőség.)
10. cikk / 28 Eljárásfajták a Kbt. módosítását követően
Kérdés: Úgy hallottuk, hogy a Kbt. módosítása eredményeként teljesen más eljárásfajták lesznek, mint korábban. Melyek ezek, illetve mi a változás lényege, és az mikortól érvényes?