38 cikk rendezése:
11. cikk / 38 Becsült érték és alkalmazandó jogszabály versenyújranyitásnál
Kérdés: A központi közbeszerzésekkel kapcsolatos 320/2015. kormányrendelet szerint a nettó 8 millió forint alatti versenyújranyitással vagy írásbeli konzultációval megvalósuló beszerzések tekintetében fontos változás, hogy már előzetes engedélykérés nélkül is lefolytatható az eljárás, az érintett szervezet azonban negyedévente adatszolgáltatást köteles teljesíteni az ilyen típusú beszerzésekről. Ilyen esetben mit kell becsült érték alatt érteni? Az egész év során beszerzendő termékek nettó árát kell egybeszámítani, vagy csak az adott eljárásban (versenyújranyitás) beszerzendő áruk értékét? További kérdésem, hogy a versenyújranyitásoknál az új Kbt. szerint kell az eljárást lefolytatni, vagy a keretszerződésben meghatározottak szerint?
12. cikk / 38 Ajánlat üzleti titokká nyilvánított részének kezelése
Kérdés: Ajánlatunkban árképzésünk módjának, valamint a részárakat tartalmazó részének üzleti titokká nyilvánítását kértük. Az ajánlatkérő az árat indokolatlanul alacsonynak ítélte meg, ezért indokolást kért. Ezzel egyidejűleg valamennyi ajánlatkérőnek úgy küldte meg ezt a felhívást, hogy azáltal ajánlatunk egésze – üzleti titokká nyilvánított része is – valamennyi ajánlattevő részére megismerhetővé vált, mert ez a rész a felhívásban teljes terjedelemben szerepelt. Ezt megtehette? Mit tehetünk ebben az esetben?
13. cikk / 38 Kizáró okok és alvállalkozók ellenőrzésének kötelezettsége
Kérdés: A hatályos Kbt.-ben rögzítettek alapján, jól értelmezem-e, hogy a nemzeti eljárásban az ajánlatkérőnek nem kötelessége a kizáró okokat ellenőrizni, mivel a 310/2011. Korm. rendelet 2. §-a ezt csak a közösségi rezsimben teszi kötelezővé számára, továbbá az alvállalkozókkal kapcsolatosan az ajánlatkérőnek rezsimtől függetlenül semmilyen ellenőrzési kötelezettsége nincs?
14. cikk / 38 Hiánypótlás előzetes vitarendezési eljárásban
Kérdés: Előzetes vitarendezési eljárás eredményeként az ajánlatkérő újabb hiánypótlást rendelt el, a hiánypótlás része volt az is, hogy a felolvasólapot újra be kellett adni. Az előzetes vitarendezési kérelem alapján van-e helye hiánypótlásnak, valamint a felolvasólap hiánypótoltatására van-e lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha az ajánlatkérő igényt tart a felolvasólap ismételt benyújtására, mi lesz az eredetileg beadott felolvasólap sorsa?
15. cikk / 38 Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után
Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
16. cikk / 38 Kbt. márciusi változásai
Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
17. cikk / 38 Egyszerű, háromajánlatos eljárások nyilvánossága
Kérdés: Várható-e, hogy a nemzeti rezsimben lefolytatandó egyszerű, háromajánlatos eljárásoknak a potenciális ajánlattevői kör szélesítése érdekében létrejön egy portál, vagy bármilyen szolgáltatás, ahol csak a beszerzés tárgya, a határidő és ajánlatkérő kapcsolattartója, elérhetősége kerülne feltüntetésre? Így az egyszerűsítésekből adódó gyorsabb eljárás lehetősége mellett a nyilvánosság is értesülhetne a beszerzésekről?
18. cikk / 38 E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján
Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
19. cikk / 38 Megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazásának előírása
Kérdés: Ajánlatkérőnk előírta legalább 1 fő megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazását a közbeszerzési eljárásban kötött szerződés teljesítésében. Ezt milyen jogszabály alapján teheti meg, illetve lehet-e ilyen feltételt szabni a kiírásban?
20. cikk / 38 Egyszerű eljárásban irányadó értékhatárt meghaladó ajánlat
Kérdés: Mi a teendő akkor, ha az ajánlatkérő egyszerű eljárást ír ki, azonban a legalacsonyabb árakkal kalkulálva, az általa megrendelt áru (szolgáltatás) legalább bruttó 56 millió forint értékű?