125 cikk rendezése:
21. cikk / 125 Becsült érték és alkalmazandó jogszabály versenyújranyitásnál
Kérdés: A központi közbeszerzésekkel kapcsolatos 320/2015. kormányrendelet szerint a nettó 8 millió forint alatti versenyújranyitással vagy írásbeli konzultációval megvalósuló beszerzések tekintetében fontos változás, hogy már előzetes engedélykérés nélkül is lefolytatható az eljárás, az érintett szervezet azonban negyedévente adatszolgáltatást köteles teljesíteni az ilyen típusú beszerzésekről. Ilyen esetben mit kell becsült érték alatt érteni? Az egész év során beszerzendő termékek nettó árát kell egybeszámítani, vagy csak az adott eljárásban (versenyújranyitás) beszerzendő áruk értékét? További kérdésem, hogy a versenyújranyitásoknál az új Kbt. szerint kell az eljárást lefolytatni, vagy a keretszerződésben meghatározottak szerint?
22. cikk / 125 Ajánlatkérő tájékoztatási kötelezettsége a Kbt. 73. §-ának (4) bekezdése vonatkozásában
Kérdés: A Kbt. 73. §-ának (5) bekezdésében foglalt előírás szerint, az ajánlatkérőnek a beszerzés tárgyától függetlenül, minden közbeszerzési eljárásban tájékoztatásként közölnie kell azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő a Kbt. 73. §-ának (4) bekezdése szerinti követelményekről tájékoztatást kaphat. Ezt úgy kell érteni, hogy a vállalkozásokra vonatkozó általános környezetvédelmi, szociális, munkajogi szabályozásokra vonatkozóan, még a legegyszerűbb árubeszerzés (például igazolványkönyvecske beszállítása) esetében is tájékoztatást kell adni arról, hogy mely szervezeteknél tájékozódhat ezekre vonatkozóan az ajánlattevő?
23. cikk / 125 Jogorvoslat szabályozása nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésnél
Kérdés: Nemzetbiztonsági eljárás esetében milyen jogorvoslati szabály érvényesül? (Kérdésünk indoka, hogy jelenleg a törvény nem szabályozza ezt a kört.)
24. cikk / 125 Ajánlattételi határidő a Kbt. 115. §-a szerinti beszerzéseknél
Kérdés: A Kbt. 115. §-a szabályozza az árubeszerzésnél és szolgáltatásmegrendelésnél a 18 millió forint alatti, építési beruházásnál a 100 millió forint alatti közbeszerzések rendjét. A törvény 115. §-ának (3) bekezdése szerint az ajánlattételi határidő nyílt eljárásban irányadó minimális időtartamára vonatkozó előírás nem alkalmazandó. Ebben az esetben az ajánlatkérő szabadon határozza meg az ajánlattételi határidőt? Vagy a nemzeti eljárásrend szerinti összefoglaló tájékoztatóval induló közbeszerzésekre vonatkozó árubeszerzésnél és szolgáltatásmegrendelésnél 10 napos, építési beruházásnál 15 napos ajánlattételi határidőt kell/ajánlott alkalmazni?
25. cikk / 125 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
26. cikk / 125 Ajánlat üzleti titokká nyilvánított részének kezelése
Kérdés: Ajánlatunkban árképzésünk módjának, valamint a részárakat tartalmazó részének üzleti titokká nyilvánítását kértük. Az ajánlatkérő az árat indokolatlanul alacsonynak ítélte meg, ezért indokolást kért. Ezzel egyidejűleg valamennyi ajánlatkérőnek úgy küldte meg ezt a felhívást, hogy azáltal ajánlatunk egésze – üzleti titokká nyilvánított része is – valamennyi ajánlattevő részére megismerhetővé vált, mert ez a rész a felhívásban teljes terjedelemben szerepelt. Ezt megtehette? Mit tehetünk ebben az esetben?
27. cikk / 125 Kbt.-változások 2015-ben
Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
28. cikk / 125 Elektronikus árlejtés alkalmazhatósága
Kérdés: Elektronikus árlejtés alkalmazására minden esetben lehetőség van?
29. cikk / 125 Egybeszámítás további felújítás esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő 2011-ben közbeszerzési eljárást folytatott le leromlott állapotú műemlék épülete földszinti részének felújítására. A felújítást követően az épületet használatba vette, az új funkciót kapott. Az ajánlatkérő tervezi az épület további helyreállítását, a tetőtér és az épületet övező udvar felújítása képezi a munkák 2. ütemét. Ilyen időtávlatban, illetve ilyen műszaki tartalom esetén fenn áll-e az egybeszámítási kötelezettség, ha a két beruházás ugyanazon épületen történik?
30. cikk / 125 Elektronikus aláírással ellátandó dokumentumok
Kérdés: A Kbt. 35. §-a (4) bekezdésének alkalmazása esetén az érintett dokumentumot (tehát például a pdf fájlt) vagy az azt tartalmazó elektronikus levelet (magát az e-mailt) kell ellátni elektronikus aláírással?