18 cikk rendezése:
1. cikk / 18 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
2. cikk / 18 Közös ajánlattétel a Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásban
Kérdés: A 3052-es számú kérdésre adott válaszukban a közös ajánlattevő bevonásának lehetőségével foglalkoznak a Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásban. Nem kkv gazdasági szereplő közös ajánlattevőként történő bevonása nyilván a törvény szándékának kijátszása lenne, ezért ennek kizárása valóban egyértelműnek tűnik. Az azonban meglepő számunkra, hogy véleményük szerint még kkv közös ajánlattevő bevonására sincs lehetőség. Az ezzel kapcsolatos indoklás ugyan érthető, de nincs ellentmondásban a Kbt. 95. §-ának (2) bekezdésével? Az idézett jogszabályhely kifejezetten megengedi a hirdetmény nélküli tárgyalásban az ajánlattevőknek közös ajánlattevő bevonását, és véleményünk szerint egy kkv gazdasági szereplő bevonásával a jogalkotó szándéka sem sérül. Jól látjuk?
3. cikk / 18 Változások a Kbt.-ben
Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
4. cikk / 18 Egyéni vállalkozás meghívhatósága hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásba
Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. 122. §-a (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárást folytat le. Lehet-e meghívott ajánlattevő ebben az eljárásban egyéni vállalkozás?
5. cikk / 18 Ajánlattevők száma tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Tárgyalásos eljárásban hány ajánlattevőt kell meghívni? Ha csak egy ajánlat érkezik, és az érvényes, az eljárás érvényes, vagy új eljárást kell kezdeményeznie az ajánlatkérőnek?
6. cikk / 18 Nyilatkozat kkv-státuszról
Kérdés: Az ajánlatkérő nyilatkozatot kér tőlünk, hogy kis- és középvállalkozásnak minősülünk-e. A vonatkozó törvény szerint ugyan nem, de anyavállalatunktól függetlenül azok lennénk. Mi a megoldás, mit nyilatkozhatunk?
7. cikk / 18 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
8. cikk / 18 Eredménytelenség közszolgáltató keretmegállapodásos eljárásában
Kérdés: Különös ajánlattevőnél, ha a keretmegállapodásos eljárás esetében csak két ajánlattevőm van, eredménytelen-e az eljárás? Egyáltalán megjelölhetem például a hirdetményben, hogy csak egy ajánlattevővel szeretnék tárgyalni közszolgáltatóként?
9. cikk / 18 Elektronikus közbeszerzés
Kérdés: 2010. január 13-án megjelent a Közbeszerzések Tanácsa elnökének tájékoztatója, miszerint jogszabályi változás hiányában az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó határidő nem módosult, és az egységes és a jogszabályi követelményeknek megfelelő álláspont kialakítását követően a Tanács a közbeszerzésekben részt vevőket haladéktalanul tájékoztatja. Most mi a teendő?
10. cikk / 18 Közzétételi kötelezettség
Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?