14 cikk rendezése:
1. cikk / 14 Lejárt keretmegállapodás módosítása
Kérdés: Keretmegállapodást kötöttünk nyomdai kellékanyagok szállítására 2021. januárban. A keretmegállapodás 2023. november 30-ig tart. A mostani tervezési adatok szerint a keretmegállapodásban meghatározott mennyiség nem fog kimerülni, ezért szeretnénk a megállapodást meghosszabbítani 6 hónappal. A pénzügyi vezetőnk előzetesen jelezte, hogy miután a 2024-es költségvetési évre vonatkozó költségvetés, amelynek részét képezi a közbeszerzési terv is, csak 2024. I. negyedévben kerül majd elfogadásra, nem áll módjában a fedezetről nyilatkozni. Nyilatkozat hiányában meghosszabbítható a keretmegállapodás?
2. cikk / 14 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 14 Felmentés közbeszerzési kötelezettség alól a veszélyhelyzet miatt
Kérdés: Van-e egy közbeszerzés-köteles alapítványnak joga arra, hogy felmentést kérjen a vészhelyzet miatt a közbeszerzés hatálya alól?
4. cikk / 14 Hirdetményi információk csökkenése
Kérdés: A 2020-ban hatályba lépő módosítás indokolása azt írja, hogy kevesebb információt kell adni a hirdetményben, de én nem találom, hogy ez miből következik. Például olyan hasznos dolgokat, mint a FAKSZ lajstromszáma, kell-e közölnöm továbbra is?
5. cikk / 14 Anyavállalat keretmegállapodásának használata közszolgáltatóként
Kérdés: Közszolgáltatóként megtehetem-e, hogy az anyavállalat keretmegállapodását "használom", ami egyben azt is jelenti, hogy cégünk nem ír ki közbeszerzési eljárást az adott árura és részben a szolgáltatásra?
6. cikk / 14 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
7. cikk / 14 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
8. cikk / 14 Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén
Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
9. cikk / 14 Közbeszerzési díj
Kérdés: Nem találkoztunk még a fogalommal, ezért kérdezem, hogy mit jelent, mióta alkalmazzák, milyen alapon, és milyen esetekben a "közbeszerzési díjat", amely 1,5 százalék mértékben került felszámításra a nyertes ajánlattevő által egy adott pályázatnál?
10. cikk / 14 Keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések részletezése
Kérdés: Milyen részletességgel kell meghatározni a dokumentációban a keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értékét és gyakoriságát?