Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...és közös projektet is valósítanak meg, csak abban az esetben van értelme a felelősségi viszonyok szétválasztásának, ha például keretmegállapodásos eljárást indítanak, és az egyedi szerződéseket az önkormányzatok külön-külön hívják le – így az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Fedezet szabályozása az új Kbt.-ben

Kérdés: Igaz-e, hogy az új törvény szerint az eljárás megindításakor rendelkezésre kell állnia a fedezetnek?
Részlet a válaszából: […] ...a piacon elérhető legmagasabb mérték lehet,melyre fedezetet ajánlatkérőnek felesleges biztosítania. A fedezet ugyanakkorpéldául keretmegállapodásos eljárás első részében akár nulla is lehet, hiszenteljesítés nem történik a szerződés során. Az értelmezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Bírálatiszempont-meghatározás törvényességének kérdései

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a dokumentációban az ajánlat értékelésével kapcsolatban az alábbit jelzi (egyébként az összességében legelőnyösebb pályázat nyer): "amennyiben az ajánlatkérő számára az a legkedvezőbb, ha egy biztosítási feltétel nem szerepel az ajánlatban..." stb. Ebből nekem az derül ki, hogy ő majd akkor fogja eldönteni, mi számára a legkedvezőbb, amikor összehasonlítja, elemzi a benyújtott ajánlatokat. Sehol előtte nem jelzi, mi számára a legkedvezőbb. Ha épp X lesz az elbíráláskor a legkedvezőbb, akkor azt fogja pozitívan értékelni, ha rosszul ébred, akkor az Y-t? Van-e az ajánlatkérőnek a kérdés szerinti meghatározásra, jelzésre lehetősége a közbeszerzési törvény alapján?
Részlet a válaszából: […] ...felmerül, hogy az adott feltételbírálati szempont volt-e eredetileg, amelynek módosítására csak két esetben,versenypárbeszéd és a keretmegállapodásos eljárás második részében vankorlátozott lehetőség, de erről ebben az esetben nem valószínű, hogybeszélhetünk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.

Keretmegállapodás különböző ajánlattevőkkel

Kérdés: Központosított közbeszerzési eljárás lefolytatására jogosult költségvetési szerv keretmegállapodásos eljárást hirdet meg egy kiemelt (állami normatívával rendelkező) termék tekintetében. A kiíró az eljárást egymástól független részekre bontja, s az eljárás jellegéből adódóan előzetesen meghatározza, hogy az eljárás első részét követően egy, illetve több ajánlattevővel kíván-e keretmegállapodást kötni. Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha az egyes részek nagy hányadában több, míg néhány rész tekintetében csupán egy ajánlattevővel kíván majd keretmegállapodást kötni?
Részlet a válaszából: […] ...(amennyiben a tárgyalásos eljárásalkalmazásának a Kbt. 124. §-a, illetve 125. §-a szerinti feltételeifennállnak), valamint a keretmegállapodásos eljárás második részébenlebonyolított közbeszerzési eljárás eredményeképpen, továbbá a Kbt. 123/A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.

Keretmegállapodásos eljárás alkalmazhatósága

Kérdés: Melyek azok az esetek, amikor keretmegállapodásos eljárást folytathatunk le? Hogyan szabályozza a Kbt. a keretmegállapodásos eljárásokat? Van-e ezekkel az eljárásokkal kapcsolatban elfogadott gyakorlat, esetleg döntőbizottsági ajánlás, állásfoglalás?
Részlet a válaszából: […] ...szerződések lényeges feltételeit, különösen azellenszolgáltatás mértékét, és ha lehetséges, az előirányzott mennyiséget is.Keretmegállapodásos eljárás lefolytathatósága kérdésében -ismereteink alapján – ajánlás, állásfoglalás nem született,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.