17 cikk rendezése:
1. cikk / 17 Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
2. cikk / 17 Hiánypótlás lehetősége egy ajánlati oldal beadásának hiányára
Kérdés: Cégünk építési beruházási tenderen indult. A kiírásban foglaltak szerint az ajánlatkérő által kiadott árazatlan költségvetést beárazva be kell adnunk a szakmai ajánlat részeként, továbbá hogy a költségvetési főösszesítőben kalkulált összesen árat kell ajánlati árként a felolvasólapon megadni. Az ajánlatot beadtuk, felbontották. Majd észleltük, hogy az árazott költségvetés egyik munkafüzetlapját, amely a térfigyelő kamerák szerelésével kapcsolatos költségeket részletezte, nem adtuk be, így azt önkéntes hiánypótlás keretében benyújtottuk. Ez a 200 oldalas költségvetés egy oldala, ami sem az ajánlati árat, sem annak egyetlen árelemét sem változtatta meg, és semmilyen más módosítást sem jelentett a benyújtott ajánlaton, egyszerűen kihagytunk egy oldalt. Az ajánlatkérő érvénytelennek minősítette az ajánlatot a Kbt. 74. § (1) bekezdés e) pontjára hivatkozva. Mi ezt vitatjuk, de érdemes-e jogorvoslatot indítanunk?
3. cikk / 17 Kiírás megtámadhatósága ajánlattétel hiányában
Kérdés: Megtámadhatom-e a kiírást akkor, ha a megtámadáskor már tudom, hogy az adott eljárásban nem teszek majd ajánlatot?
4. cikk / 17 Megtámadás részajánlat-tételi lehetőség hiánya miatt
Kérdés: A közbeszerzési törvény alapján, úgy tudom, hogy a kis- és középvállalkozásokat a közbeszerzési pályázatoknál támogatni kellene azzal, hogy a pályázatokban részajánlattétel lehetőségét biztosítják. Az elmúlt időszakban megjelent több EU-s pályázat nem tartalmaz ilyen részajánlat-tételi lehetőséget. Megtámadható-e a kiírás, hogy nincs részajánlat-tételi lehetőség, és ezzel a kis- és középvállalkozásokat nem támogatják? Szükséges-e megvásárolni a dokumentációt ahhoz, hogy megtámadjuk? Van lehetőség részajánlattétel lehetőségének elmulasztása miatt a felhívás megtámadására?
5. cikk / 17 Költségek megtérítése kiírás visszavonása esetén
Kérdés: Ha az ajánlatkérő az ajánlati határidő lejárta előtt egy nappal visszavonja a felhívását, és mi eddig az időpontig elkészítettük a teljes ajánlatot, és be is adtuk azt a kiírás szerint, a visszavonásból eredő költségeink megtérítését kérhetjük-e az ajánlatkérőtől? Esetleg kártalanítás jogcímén? Ehhez kapcsolódva kérdezzük, hogy változtak-e az ajánlati felhívás, a dokumentáció ajánlatkérő általi módosíthatóságának, illetve az ajánlat visszavonhatóságának a szabályai?
6. cikk / 17 Jogorvoslat túlzott kötbérmérték miatt
Kérdés: A kötbér bírósági gyakorlat által elfogadott mértéke 10 százalék. Ajánlatkérő a meghiúsulási kötbér mértékét 30 százalékban határozta meg. Megtámadható-e a kiírásnak ez a része, esetleg a már megkötött szerződés, és milyen fórum előtt?
7. cikk / 17 Diszkrimináció dokumentációban
Kérdés: Mit tegyünk, ha a hirdetményből nem, de a dokumentációból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kiírásnak egyetlen ajánlattevő felel meg? A jogorvoslati határidő szempontjából ilyenkor a dokumentáció átvételének időpontja számít? És melyik az irányadó: a TED-beli vagy a KÉ-ben történő megjelenés?
8. cikk / 17 Cégszerű nyilatkozat dokumentáció átvételéről
Kérdés: Mi értelme annak, hogy az ajánlattevő cégszerű nyilatkozatot csatoljon az ajánlatkérőnek a dokumentáció átvételéről? Ezt egyébként nyilván kell tartania az ajánlatkérőnek? És miért kell az ajánlat költségei kapcsán is nyilatkozni? (Ezt eddig egyetlen kiírásban sem láttuk.)
9. cikk / 17 Ajánlattétel költségeinek megtérítése kiírás visszavonása esetén
Kérdés: Az ajánlattétellel felmerült költségeket meg kell-e térítenie az ajánlatkérőnek akkor, ha a kiírást visszavonja?
10. cikk / 17 Tévesen megadott áfakulcs korrekciója
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként tévesen határoztuk meg az áfa mértékét. (A beszerzés tárgya 5 százalékos áfatartalommal bírt, ajánlatunkban 20 százalékos áfamértéket tüntettünk fel.) Az ajánlatból kitűnt a nettó egységár – ezt a kiírás szerint meg is kellett határoznunk –, s bár megengedett volt a teljes körű hiánypótlás, nem kaptunk felhívást, és az ajánlat javítása sem történt meg a fentiek körében. A bírálati szempont a legalacsonyabb ár volt, és nettó szinten a mi ajánlatunk jobb volt, mint a nyertes ajánlattevőé. (Az eljárásban ketten vettünk részt ajánlattevőként.) Kérdéseink: kellett-e és kinek javítani az áfamérték meghatározásában elkövetett hibát? A kérdés szerinti esetben fel kellett volna hívni minket e körben hiánypótlásra? A nettó vagy a bruttó árat (értéket) kell-e figyelembe venni a közbeszerzés értékének meghatározásakor? Jogszerűen járt-e el az ajánlatkérő esetünkben? Idetartozik, hogy a kiírás szerint az árajánlatot egy példányra kellett megadni úgy, hogy a nettó ár mellett egyértelműen szerepeljen az áfa százalékosan meghatározva és összegszerűen is, és szerepeljen a bruttó ár is.