Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] Az eredeti vállalkozói szerződés súlyos szerződésszegéssel ért véget, melyet az ajánlatkérőnek szankcionálnia kell. Egyrészt kötbérezni, másrészt az előleget visszakövetelni. További lehetőség, hogy a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pont alapján a későbbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Megbízási díj és a közbeszerzési kötelezettség fennállása

Kérdés: Intézményünk EU-s pályázatában a feladatokat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (megbízási díj) végzik a kollégák. A projektben 5 kolléga 3-féle munkakört tölt be, az erre megítélt összeg közel 53 millió forint, amelyet 3 év alatt fizetünk ki. Közbeszerzésköteles-e ebben az esetben a megbízási díj? A pénzügyi asszisztens adminisztrációs feladatokat lát el, a többi kolléga szakmai megvalósító. A mentorok a pályázat célcsoportjaként szereplő személyek mentorálását végzik, a pszichológus és a jogi tanácsadó szintén a célcsoport segítségére van. A szakmai vezető mindezeket a feladatokat koordinálja, a szociális asszisztens pedig a mentorok adminisztrációs feladataiban segít.
Részlet a válaszából: […] ...az adott projekt célját szolgáló tevékenységeket végeznek a kollégák, és mivel megbízási szerződés keretében történik a kifizetés, nem kerülhető meg a közbeszerzés, hiszen nem munkaviszony keretében történik a munkavégzés, ami kivételi kört jelenthetne...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása

Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
Részlet a válaszából: […] ...volna meg".A jogorvoslati fórum tehát nem vette figyelembe a szerződés azon feltételét, mely lehetővé tett volna egy jogszerűtlen kifizetést, hanem a szerződésben meghatározott teljesítési feltételektől való eltérést tekintette jogszabálysértőnek. Ebben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...elemzünk.A 14. § (1) bekezdése szerint az ajánlatkérőként szerződő fél, vagy – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet (e paragrafus alkalmazásában a továbbiakban együtt: ajánlatkérőként szerződő fél)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Eljárás befejezése az ajánlattevő nem szerződésszerű teljesítése esetén

Kérdés: Egyszerű, építésre vonatkozó közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a teljesítés nem szerződésszerűen történt. (Az ajánlattevő az átadás-átvételi eljárás során a hibajegyzékben meghatározott feladatokat nem teljesítette.) Az ajánlatkérő hogyan fejezheti be leggyorsabban az építési beruházást, hogy a pályázatot – amelyből a beruházás megvalósult – időben lezárhassa?
Részlet a válaszából: […] ...kilátásba a felek, illetve hogy a hibajegyzék ellenére az ajánlatkérőa teljesítést átvette-e, és milyen összegű kifizetést teljesített. Amennyiben aszerződés erről nem rendelkezik, vagy a teljesítés átvétele és a kifizetés mégnem történt meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...jogszabálybanfoglalt előírásokat – is alkalmazni kell. Az ajánlattevőként szerződő félkifejezés alatt e törvénynek az alvállalkozók kifizetésére vonatkozó szabályaialkalmazásakor a projekttársaságot is érteni kell;– a projekttársaság és a nyertes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Végrehajtási rendeletek az új törvényben

Kérdés: Mikorra várható a végrehajtási rendeletek megjelenése, és milyen körben?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzést, gyógyszerbeszerzést érintő rendelkezéseket szinténsürgősen hatályba kell léptetni, ugyanakkor az alvállalkozó közvetlenkifizetésére, vagy a fenntartható közbeszerzésre vonatkozó rendelkezésektőlfüggetlenül indulhatnak eljárások, ezért néhány...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében

Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
Részlet a válaszából: […] ...az építési beruházások megvalósítására irányulóközbeszerzési szerződések teljesítésének, a szerződésben foglalt ellenértékkifizetésének részletes szabályait, azaz a kifizetésre vonatkozó szabályokváltozására itt is lehet számítani;– a gyógyszerek és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Alvállalkozói kifizetések szabályainak változása

Kérdés: Várható az újonnan hatályba lépő törvényben a közvetlen (megrendelőtől alvállalkozónak) kifizetés? Azt olvastam, hogy "nem lehet ajánlattevő az, aki az alvállalkozójának a szerződött díj több mint 10 százalékával tartozik, vagy a fizetési késedelme meghaladja a 15 napot". Ezt hogyan lehet majd a gyakorlatban ellenőrizni?
Részlet a válaszából: […] ...a 2012. január 1-jén hatályba lépő új törvényértelmében a közvetlen alvállalkozónak történő kifizetésre lehetőség lesz,melyet külön végrehajtási rendelet szabályoz majd. Ezt az új Kbt. 131. §-ának(3) bekezdése értelmében ha a közbeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Munkarészek figyelembevétele komplex beruházásnál

Kérdés: Komplex beruházásnál (csatornafelújítás, szivattyúgépészeti, alépítményi felújítás, magasépítészeti felújítás, építés stb.) hogyan kell figyelembe venni, hogyan kell kezelni a különböző engedélyezett (építésügyi, vízjogi) munkákat? Becsült értékük szerint?
Részlet a válaszából: […] ...becsült értékébe be kell számítani azajánlatkérő által a részvételre jelentkezők, az ajánlattevők részére fizetendődíjat és kifizetést (jutalékot) is, amennyiben az ajánlatkérő teljesít ilyenjellegű kifizetést a részvételre jelentkezők, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 9.