11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Alvállalkozói részvétel mértékét eltörlő szabály hatálybalépése
Kérdés: Mint ismeretes, a Kbt. rendelkezései közül 2018. november 29-i hatálybalépéssel kikerült az a szabály, amely építési beruházás esetén 65%-ra korlátozta az igénybe vehető alvállalkozói szerződés értékét [138. § (5) bekezdés]. A korlátozás eltörlésével kapcsolatban ugyanakkor a hatályba léptető rendelkezések nem tartalmaznak további részletszabályokat arra vonatkozóan, hogy e rendelkezések kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandóak, vagy a jogszabály erejénél fogva érvényesülnek a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is. Kérdéseink a fenti jogszabály-módosítás vonatkozásában az alábbiak:
A hivatkozott, Kbt. 138. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés eltörlése, azaz az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandó, vagy ez a lehetőség érvényesül a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is? Utóbbi esetben a rendelkezés a jogszabály erejénél fogva érvényesül, azaz további cselekmény (így például szerződésmódosítás) nélkül a nyertes ajánlattevő a 138. §-ban foglaltak alkalmazásával bevonhat a korábbi 65%-os korlátot meghaladóan további alvállalkozókat? Ha igen, akkor szerződésmódosítás olyan szerződések esetén sem szükséges, ahol a 138. § (5) bekezdésre történő hivatkozás akár a konkrét jogszabályhelyre történő utalással, akár a korlátozás szövegszerű megfogalmazásával is megjelent? Ha nem a jogszabály erejénél fogva érvényesül az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége, de az erre vonatkozó szerződésmódosítást követően a korlátozás feloldható lesz a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is, abban az esetben a szerződésmódosítás során a Kbt. 141. §-ban foglaltak közül melyik jogalap alkalmazása jogszerű?

2. cikk / 11 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
3. cikk / 11 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
4. cikk / 11 Szerződés teljesítésében személyesen közreműködők bejelentése
Kérdés: A gyakorlatban melyek azok a beszerzések, ahol be kell jelenteni a teljesítésben személyesen közreműködők nevét?
5. cikk / 11 Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén
Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
6. cikk / 11 10 százalék alatti alvállalkozó "kilépése" a szerződésből
Kérdés: 10 százalék alatti alvállalkozónkkal szerződéses jogvita alakult ki a közbeszerzési szerződés teljesítése alatt. Az alvállalkozó kijelentette, hogy emiatt a továbbiakban nem vesz részt a szerződés teljesítésében. Mit tehetünk?
7. cikk / 11 Alkalmasság igazolásának időszaka alvállalkozócsere esetén
Kérdés: Az előző Kbt. szerint 2010-ben kötöttünk egy szerződést az ügyféllel, amelyben az alvállalkozó igazolt referenciát (a 2008-2010-ig terjedő időszakra, évenként). Az alvállalkozót az ajánlattevő cserélni szeretné. Az új alvállalkozónak (melynek hasonlóképpen kell alkalmasságot igazolnia) mely évekre vonatkozóan kell a referenciát nyújtania? A csere időpontjától számítva az elmúlt három év, vagy pedig az eredetiek szerinti évekre (mindezt úgy, hogy esetlegesen a cég már nem is foglalkozik ilyesmivel évek óta)?
8. cikk / 11 Részvételi jelentkezésben nem szereplő alvállalkozó megjelölése az ajánlatban
Kérdés: Részvételre való jelentkezés után meg lehet-e jelölni az ajánlati szakaszban új, 10 százalék feletti alvállalkozót, amely nem szerepelt a részvételi jelentkezésben, és nem alkalmasság igazolásához szükséges? A második szakaszban keresett meg minket egy cég, hogy szeretne velünk dolgozni, és nevesítését kérte a mi ajánlatunkban. Megteheti ezt?
9. cikk / 11 Kkv-nak nem minősülő konzorciumi partner bevonása a Kbt. 122. §-ának (7) bekezdése szerinti eljárásba
Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a kiválasztott három kkv mellett az egyik egy nem kkv konzorciumi partnert is bevonjon, mondván, hogy alvállalkozóból lett közös ajánlattevőről van csupán szó?
10. cikk / 11 Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre
Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?