22 cikk rendezése:
1. cikk / 22 A FAKSZ tevékenységi köre
Kérdés: A közelmúltban hatályba lépett új, illetve módosított jogszabályok alapján eléggé nehezen értelmezhető a FAKSZ tevékenységi köre, jogköre. Az állami beruházási törvény és a Kbt. között hogyan határozzák meg együttesen, hogy milyen szabályokat kell követni? Pl. a FAKSZ milyen feltételek alapján jogosult önkormányzatok részére értékhatárhoz kötötten vagy kötetlenül építési beruházásokra irányuló közbeszerzési eljárást lefolytatni?
2. cikk / 22 Kapacitást biztosító által bevont szakemberek mint alvállalkozók
Kérdés: Az ajánlatkérő azt kéri tőlünk, hogy alvállalkozóként vonjuk be azokat a szakembereket, akik a kapacitást biztosító által kerülnek bevonásra. A szakemberek a kapacitást biztosító szervezet munkatársai. Meg kell ezt tennünk?
3. cikk / 22 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
4. cikk / 22 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
5. cikk / 22 Közbeszerzési kötelezettség önkormányzat tulajdonában álló telek ellenértékének nem pénzben történő megfizetése esetén
Kérdés: Helyi önkormányzat több építési telket magában foglaló területtel rendelkezik. Egy beruházó cég megkereste az önkormányzatot azzal a szándékkal, hogy a telkeket megvásárolná, és azokra lakóingatlanokat építene. A telkek ellenértékét azonban nem pénzben fizetné meg, hanem az önkormányzat tulajdonában maradó telekre az önkormányzat részére építene egy ingatlant, mely az önkormányzat tulajdonába kerülne, és azt szabadon használhatná. Ez a konstrukció a Kbt. hatálya alá tartozik-e?
6. cikk / 22 Szerződésmódosítási kötelezettség és dokumentálása
Kérdés: Keretszerződést kötöttünk az ajánlattevővel. A szerződésben a beszerzés tárgyát képező termékek vonatkozásában tételesen meghatároztuk, hogy melyik termékből mennyit rendelünk majd a szerződéses időszak alatt. Ha a szerződéses összeg, valamint a szerződés szerinti termékkör nem változik, azonban a megrendelendő termékek mennyiségi megosztásán változtatni kívánunk, akkor kell-e emiatt szerződést módosítani? Illetve ha módosítunk, hogyan és milyen módon kell dokumentálni?
7. cikk / 22 Alkalmasságot igazoló szakember közreműködése a szerződés teljesítése során
Kérdés: A Kbt. 128. §-ának (2) bekezdése a szerződés teljesítésének körében előírja, hogy az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában. Az ajánlatkérők a műszaki-szakmai alkalmasság körében jellemzően a teljesítésben is megjelenő "pozíció"-hoz rendelik a megkövetelt szakembereket (szolgáltatás nyújtása tárgyban például rendelkezzen 1 fő élelmezésvezetővel, 1 fő mérlegképes könyvelővel, 1 fő projektmenedzserrel; építési beruházás tárgyban 1 fő építésvezetővel stb.). A közbeszerzési eljárásban az adott alkalmasságot igazoló szakember köteles-e ugyanabban a "szakemberi pozícióban" közreműködni a szerződés teljesítése során, avagy a szerződés teljesítésében való közreműködésének módját és mértékét az ajánlatkérőként szerződő fél nem köteles vizsgálni (feltételezve, hogy a szakember nem kapacitást nyújtó személy)?
8. cikk / 22 10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése
Kérdés: A teljesítéshez alvállalkozót kívánunk igénybe venni, de a közreműködés mértéke 10 százalék alatti lesz. Meg kell neveznünk ezt az alvállalkozót? A kiírásban ezt kérte az ajánlatkérő.
9. cikk / 22 Beszerzési tárgyak felhasználásának közvetlen összefüggése
Kérdés: A szennyvíztelep és a szennyvízhálózat fejlesztéseinél a beszerzési tárgyak és rendeltetésük ugyan nem azonosak, de egymással közvetlenül összefüggenek-e? Konkrétan: a szennyvíztisztító telep felújítási munkái (iszapsűrítő berendezés felújítása, iszaplepény-szivattyú felújítása vagy beszerzése, átemelőszivattyúk frekvenciaváltójának felújítása, cseréje stb.) egybeszámítandók-e a szennyvízcsatorna hálózati munkákkal (gerinccsere, aknák közötti gerinccsere, aknafelújítás, aknaépítés és visszacsapószelep beépítése stb.)?
10. cikk / 22 Egybeszámítás országos működés esetén
Kérdés: A módosított Kbt. 40. § (5) bekezdés szerint az általános javítási munkálatokra vonatkozó építési beruházások becsült értékét akkor is egybe kell számítani, ha több építménnyel kapcsolatosak – feltéve hogy a (2) bekezdés szerinti feltételek fennállnak. Hogyan értelmezendő ez egy országos működésű cég esetében? Például az ország keleti részén fekvő település ingatlanának festés-mázolási munkáit egybe kell számítani egy nyugati területen lévő ingatlanéval?