Kommunikáció postai úton közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást indított a Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja alapján építési beruházás tárgyában. A felhívással megkeresett négy ajánlattevő mindegyike adott be ajánlatot. Az ajánlattevők közül három rendelkezik faxelérhetőséggel, a negyedik csak e-mail címet adott meg, faxelérhetősége nincs (ez tapasztalataink szerint ma már egyre ritkább, de kisebb cégeknél még előfordul). A Kbt. 2. §-ának (2) bekezdése szerint az ajánlatkérőnek esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmódot kell biztosítania a gazdasági szereplők számára. A Kbt. 35. § (1) bekezdésében leírtak szerint az ajánlatkérő és az ajánlattevő között minden kommunikáció írásban történik. A (2) bekezdés szerint az írásbeli nyilatkozatok teljesíthetőek: a) az (5) bekezdésre figyelemmel postai vagy közvetlen kézbesítés útján; b) faxon; c) elektronikus úton. A (4) bekezdés alapján a (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozat benyújtható legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott, vagy a külön, a Kbt. felhatalmazása alapján alkotott jogszabály szerinti követelményeknek megfelelő elektronikus dokumentumba foglalt formában. Az (5) bekezdés szerint a Kbt. alapján előírt tájékoztatásra vagy információ kérésére postai kézbesítés csak kivételesen és indokolt esetben vehető igénybe. A negyedik ajánlattevő részére történő iratmegküldés nem lehetséges faxon (nem rendelkezik faxszal) vagy elektronikus úton (az ajánlatkérő nem rendelkezik az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 2. § 15. pontjában meghatározott fokozott – vagy attól magasabb – biztonságú elektronikus aláírással). Az ajánlattevővel postai úton történő kommunikáció jelen esetben álláspontunk szerint indokolt, ezzel azonban sérül az ajánlattevők esélyegyenlősége, hiszen az ajánlattevő – a másik három ajánlattevővel ellentétben – esetleg csak több nappal később kapja meg a kiküldött iratokat. Ezt véleményünk szerint csak azzal kerülhetjük ki, ha minden ajánlattevő részére postai úton küldjük meg az iratokat – ez viszont komoly időveszteséget jelent az eljárás szempontjából, illetve a küldemények esetleges postai elvesztése miatt kockázatot is. Az eljárás során felvett jegyzőkönyvek, a hiánypótlási felhívás(ok), és az egyéb, az eljárás során keletkezett, az ajánlattevőknek eljuttatandó dokumentumok kiküldése során a fentebb vázolt helyzetben hogyan valósítható meg a Kbt. hivatkozott rendelkezéseinek és alapelvének betartása? Hogyan történhet minden szempontból jogszerűen a dokumentumok megküldése az ajánlattevők részére?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben az ajánlatkérő nem kíván fokozott biztonságú elektronikus aláírást szerezni, nem fogja tudni igazolni, hogy maga küldte el a vonatkozó dokumentumot, és a dokumentum nem változott a küldés során. Érdekes, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság 469/2012. számú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 21.

Tervpályázati eljárás szabályainak változása

Kérdés: Mennyiben módosultak a tervpályázati eljárásra vonatkozó rendelkezések?
Részlet a válaszából: […] ...feladat helyett művészeti szolgáltatás értendő;– a művészeti tervpályázat meghirdetésére – a rendelet 3. §-ának (4) bekezdése kivételével – a 3. § rendelkezései alkalmazandók. A hirdetmény külön jogszabály szerinti feladását megelőzően a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 19.

Kizárólagos jog értelmezése, igazolásának módja

Kérdés: A Kbt. 4. §-ának 13. pontja határozza meg a kizárólagos jog fogalmát és a kivételeket azokra az esetekre, amikor a kizárólagos jogot nem a fenti pont szerint kell igazolni. Tekintettel arra, hogy a kivételeket abban az esetekben jelöli meg a törvény, amikor a kizárólagosságot a gazdasági élet szereplői határozzák meg. (Kizárólagos importőr kiválasztása.) Úgy vélem, ha a törvényalkotó a közösségi értékhatárokat elérő értékű közbeszerzésekre vonatkozó eljárási rendben eltekint a kizárólagos jogot jogszabállyal vagy közigazgatási határozattal történő igazolástól, akkor az egyszerű közbeszerzési eljárásban sem indokolt egy megvalósíthatatlan feltétel fenntartása; esetünkben hangszer kizárólagos forgalmazója (külföldi gyártó által igazolt kizárólagos kereskedő) mellett egyéb piaci szereplőket is meghívni az eljárásba. A fentiek alapján jól látom-e, hogy az egyszerű közbeszerzési eljárásra vonatkozó, a Kbt. 296. §-ának b) pontja kimaradt az értelmező rendelkezések kivételei közül?
Részlet a válaszából: […] ...pontja és a225. § (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásában, továbbá ha a közbeszerzésitörvény másként rendelkezik. Az első két kivétel a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásalkalmazását teszi lehetővé. Ennek értelmében hirdetmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 16.