Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a Korm. rendelet 181. §-a az alábbiak szerint:"181. § (1) A kedvezményezett részére támogatás – a támogatási előleg kifizetése kivételével – csak a támogató tartalmú utóellenőrzési jelentés megléte esetén fizethető ki.(2) Szabálytalansági gyanú esetén –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Megbízási díj és a közbeszerzési kötelezettség fennállása

Kérdés: Intézményünk EU-s pályázatában a feladatokat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (megbízási díj) végzik a kollégák. A projektben 5 kolléga 3-féle munkakört tölt be, az erre megítélt összeg közel 53 millió forint, amelyet 3 év alatt fizetünk ki. Közbeszerzésköteles-e ebben az esetben a megbízási díj? A pénzügyi asszisztens adminisztrációs feladatokat lát el, a többi kolléga szakmai megvalósító. A mentorok a pályázat célcsoportjaként szereplő személyek mentorálását végzik, a pszichológus és a jogi tanácsadó szintén a célcsoport segítségére van. A szakmai vezető mindezeket a feladatokat koordinálja, a szociális asszisztens pedig a mentorok adminisztrációs feladataiban segít.
Részlet a válaszából: […] ...keretében történik a kifizetés, nem kerülhető meg a közbeszerzés, hiszen nem munkaviszony keretében történik a munkavégzés, ami kivételi kört jelenthetne. Figyelemmel kell ugyanakkor lenni arra is, hogy a Kbt. 19. § (1) és (3) bekezdésének alábbi szabályai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Eljárás kivételi körök átfedése esetén

Kérdés: A Kbt. 111. § e) és w) pontjai szerinti kivételi körök vonatkozásában merült fel, hogy a kettő (humanitárius segítségnyújtás és ideiglenes védelemre jogosultak elhelyezésével kapcsolatos beszerzés) egybeeshet-e? Az ukrán menekültek vonatkozásában a segítségnyújtás megvalósulhat mindkét pont alapján? Amennyiben mindkét pont fennáll, úgy az építési beruházások vonatkozásában fennálló 300 millió forintos értékhatárt figyelembe kell venni, vagy alkalmazható az e) pont, ahol ilyen szűkítés nem szerepel?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a két kivétel átfedésben van egymással, így az alkalmazás során az ajánlatkérőnek kell választani a két pont között az alábbiak figyelembevételével.A Kbt. 111. § szerint a törvényt nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem érő (.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Kbt. hatálya alatt álló egyházi fenntartású intézmény DKÜ-kötelezettsége uniós forrás elnyerése esetén

Kérdés: Egyházi fenntartású intézményként többségi állami támogatás miatt a Kbt. hatálya alatt vagyunk. Uniós forrást nyertünk. DKÜ-kötelesek vagyunk?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. §-a szerinti többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság kivételével azon gazdasági társaság, amelyben az állam a Ptk. 8:2. §-a szerinti többségi befolyást gyakorol,–olyan szervezet, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

Eredménytelen eljárás a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja alapján

Kérdés: Mi a feltétele a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja alkalmazásának?
Részlet a válaszából: […] ...e) pontja alapján az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha (...) – a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével – egy szakaszból álló eljárásban, vagy több szakaszból álló eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Ajánlat érvénytelensége beárazatlan tételek esetén

Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha az ajánlattevő nem minden tételt árazott be, azaz néhány tétel anyag- és díjköltsége is nullásan szerepel? A) esetben az ajánlati felhívás kifejezetten rögzíti az érvénytelenségi esetet, B) esetben nem rendelkezik az ajánlati felhívás/dokumentáció. Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő az eljárás során nem tett fel kérdést a nullás tétellel kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...a szolgáltatásnyújtás módszerének gazdaságosságára,– a választott műszaki megoldásra,– a teljesítésnek az ajánlattevő számára kivételesen előnyös körülményeire,– az ajánlattevő által ajánlott áru, építési beruházás vagy szolgáltatás eredetiségére,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Két, eltérő kivételi kör alkalmazása

Kérdés: Ha kutatás-fejlesztés céljából szeretnénk szolgáltatást és árut is venni, alkalmazhatunk-e külön-külön két különböző kivételt?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés vélhetően a 2017. január 1-jén hatályba lépett, nemzeti rezsimre vonatkozó új kivételi körre utal, mely eltérően az uniós rezsim K+F kivételi körétől, árura is kiterjeszti a kivételi kört.A Kbt 111. §-ának v) pontja értelmében a törvényt nem kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 15.

ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentumokat – az eljárás során adott kiegészítő tájékoztatás és az egyes eljárásfajtáknál meghatározott eltérő esetek kivételével – az eljárást megindító felhívás közzétételének vagy megküldésének időpontjától köteles rendelkezésre bocsátani....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Értékelési szempontokra vonatkozó szabályok az új Kbt.-ben

Kérdés: A 2015. november 1-jétől hatályba lépő Kbt.-szabályok hoznak-e változást az ajánlatok értékelési szempontjai vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...szempontok tekintetében versenyeznek egymással.Szintén újdonság, hogy a legalacsonyabb ár értékelési szempontjának választása kivételes esetben történhet, melyet egyes beszerzési tárgyak esetében teljesen ki is zár a jogszabály.A 76. § (5) bekezdése alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 11.

KÖFOP-projektekhez kapcsolódó közbeszerzési kötelezettség

Kérdés: A KÖFOP-projekteken belül uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban van-e olyan irányelv vagy magyar alkalmazás, amely a kedvezményezett számára minden projekten belül bizonyos mértékben közbeszerzési kötelezettséget ír elő (például a verseny biztosítása érdekében)? Ha a kedvezményezett maga képes a teljes munka elvégzésére, akkor vállalkozók foglalkoztatása nélkül saját munkavállalói által 100 százalékban elvégezheti a támogatáshoz kapcsolódó feladatokat?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonya.A Kbt. kivételi köreinek alkalmazása tehát egyben a törvény jogszerű "nem alkalmazásáról" is szól, melyet nemzeti rezsimben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 14.
1
2