Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben érintett kizáró ok az alábbi:A Kbt. 62. § (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Hiánypótlási szabályok értelmezése

Kérdés: Amikor az ajánlatkérő olyan hiánypótlást bocsát ki, melyet jogszabály nem tesz lehetővé – mert például olyan elem pótlására szólítja fel az ajánlattevőt, amit az valójában nem hiánypótoltathat –, mire lehet hivatkozni? Hazai jogesetekre? (Az irányelvben alig van szó hiánypótlásról.)
Részlet a válaszából: […] ...van-e olyan gazdasági szereplő, akit az eljárásból ki kell zárni. Az ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelmények, a kizáró okok és a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumok előzetes ellenőrzésére köteles az egységes európai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 7.

Új pénzmosási törvény hatása a gazdasági szereplők nyilatkozataira

Kérdés: Van annak hatása a nyilatkozatainkra, hogy hatályba lépett az új pénzmosási törvény?
Részlet a válaszából: […] ...nem utalnak sem a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, sem pedig a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 16.

Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit.A választható kizáró okot, melyet az ajánlatkérő előírhat, az alábbiak szerint fogalmazta meg a jogalkotó.Az ajánlatkérő az eljárást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Új kapacitást nyújtó szervezet bevonása a hiánypótlásban

Kérdés: Mit tegyen az ajánlatkérő, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatával kapcsolatban hiányosság merül fel, és emiatt a nyertes ajánlattevő új kapacitást nyújtó szervezetet von be hiánypótlásában?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 69. §-ának (2) bekezdése értelmében az ajánlat alapján történik a kapacitást biztosító szervezet kizáró okok hatálya alá tartozásának vizsgálata a bírálat első szakaszában. Ekkor vizsgálja meg az ajánlatkérő azt, hogy az egységes európai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.