10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Ajánlattétel holdingstruktúrában
Kérdés: Amennyiben közös ajánlattevők azonos holdinghoz tartoznak, de szeretnék a többi céget is igénybe venni, abban az esetben feltétlenül kapacitást biztosító szervezetek lesznek-e, és kell-e EEKD-t is benyújtaniuk, vagy sem?
2. cikk / 10 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
3. cikk / 10 Eljárás konzorciumi tag kiválása esetén
Kérdés: Jelenti-e az új, 35. § (7) bekezdésének szabálya azt, hogy minden gond nélkül változhat a teljesítés során a konzorcium, kiválhat-e tag, amennyiben a többi tag megfelel az alkalmasságnak?
4. cikk / 10 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
5. cikk / 10 Alvállalkozó bevonásának korlátozhatósága
Kérdés: Korlátozható-e az alvállalkozó bevonása, ha kapacitást biztosító szervezetet nem vesz igénybe az alvállalkozó? Amennyiben igen, ez a korlátozás feloldható-e a teljesítés során például új alvállalkozó bevonásával?
6. cikk / 10 Szerződés teljesítésében személyesen közreműködők bejelentése
Kérdés: A gyakorlatban melyek azok a beszerzések, ahol be kell jelenteni a teljesítésben személyesen közreműködők nevét?
7. cikk / 10 Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén
Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
8. cikk / 10 Együttműködési megállapodás csatolásának kötelezettsége közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Közös ajánlattétel esetén az ajánlatkérő kötelezheti-e az ajánlattevőt arra, hogy az együttesen ajánlatot tevők csatolják az együttműködésüket tartalmazó megállapodást akkor, ha egyébként nem követeli meg a közös nyertesektől gazdasági társaság létrehozását? Tartalmaz-e erre előírást a Kbt.?
9. cikk / 10 Konzorcium, közös ajánlattétel, együttes részvétel
Kérdés: Mi a különbség közbeszerzési eljáráson a konzorciumi formában való részvétel és a közös ajánlattétel, együttes részvétel között a közbeszerzés szempontjából és nem közbeszerzési szempontból is? Gondolunk itt mindkét esetben a cégek felelősségeinek körére – külön, illetve egyetemlegesen –, a cégek jogaira külön-külön, valamint milyen mértékű ellenőrzésük lehet egymás tevékenysége fölött a projekten belül?
10. cikk / 10 Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások
Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?