Nyilatkozattal ellentétes tények vizsgálata

Kérdés: Ajánlatkérőként a Kbt. Harmadik Része (122/A. §) szerinti nemzeti eljárást folytatunk le. A bírálati szakaszban az előírások szerint az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat nyilvános adatbázisából ellenőrizzük az ajánlattevők cégkivonatát. Az egyik ajánlattevő cégkivonatából kiderül, hogy az eljárás megindítását megelőzően néhány héttel a NAV végrehajtást rendelt el az ajánlattevővel szemben. Az ajánlattevő ugyanakkor a Kbt. és a 310/2011. kormányrendelet előírásai szerint nyilatkozott, hogy vele szemben a Kbt. 56. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok nem állnak fenn. Ilyen esetben kell-e további vizsgálatot folytatni, szükséges-e egyéb dokumentumokat bekérni az ajánlattevőtől, vagy az ajánlatkérőnek beszereznie egyéb forrásból a kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzése céljából, vagy elegendő elfogadni az ajánlattevő nyilatkozatát?
Részlet a válaszából: […] ...szükséges tisztázni, hogy a végrehajtás elrendelésére milyen okból került sor, azaz összefüggésben van-e valamely közbeszerzési kizáró okkal, és a vizsgálattól az ajánlattevő nyilatkozatára hivatkozással nem lehet eltekinteni.A Kbt. 56. § (1) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 10.

Cégkivonat-igénylés jogszerűsége

Kérdés: Miért kötelezi még mindig az ajánlatkérő az ajánlattevőket az általa ingyenesen hozzáférhető cégkivonat benyújtására? Ezt megtámadhatjuk a DB előtt?
Részlet a válaszából: […] ...kérelem benyújtására, amennyiben a cégadatokban változás történik.A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. kormányrendelet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 5.

Cégkivonat biztosítása közbeszerzési eljárásokhoz

Kérdés: A 2267. számú kérdésre adott válasz szerint az ajánlatkérő jogszerűen nem kérhet cégkivonatot az ajánlattevőtől a Kbt 63/A. § (1) bekezdésére tekintettel. A cégtaláló honlapja szerint a közhiteles cégkivonat papíralapú és nem ingyenes. A magyarorszag.hu 2009 októberében módosított oldala szerint az elektronikus közokiratot kérésre 15 napon belül küldik meg minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel. Ez lenne a közhiteles elektronikus nyilvántartásból ingyenesen elérhető igazolás? Ha mégsem, akkor hol találjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési ajánlatkérők számára – ha jogszabály alapján az ajánlatkérő anyilvántartáshoz hozzáférhet – a közbeszerzési kizáró okokkal kapcsolatosbelföldi közhiteles elektronikus nyilvántartások adataihoz történő hozzáférésingyenes.Továbbá a Kbt. 63/A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Elektronikus iratok másolata

Kérdés: Az elektronikus igazolásnak (tértivevénynek) nincs másolata. Úgyszintén nincs a változásbejegyzési kérelemnek sem, mert az is csak elektronikus formában létezik. Mit tegyünk, ha ezt kéri az ajánlatkérő a változásbejegyzési kérelem beadásának igazolására? Nyomtassa ki a jogi képviselőnk? És milyen alapon kéri ezt?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési ajánlatkérők számára – ha jogszabály alapjánaz ajánlatkérő a nyilvántartáshoz hozzáférhet – a közbeszerzési kizáró okokkalkapcsolatos belföldi közhiteles elektronikus nyilvántartások adataihoz történőhozzáférés ingyenes.Ennek megfelelően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Cégkivonat érvényessége, felszámolás

Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
Részlet a válaszából: […] Ami a kérdés elsőrészét illeti: a gyakorlatban az ajánlatkérők előírják, hogy az ajánlattevőcsatolja az esetleges aktuális változásbejegyzések alapját képező okiratokat,illetve a változásbejegyzési kérelem másolatát. Ebből megállapítható az aktuálisanbejelentett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.