22 cikk rendezése:
1. cikk / 22 Összeférhetetlenség vizsgálata ajánlattételi szakaszban
Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenítette az ajánlatkérő, tekintettel arra, hogy nem nyújtotta be az ajánlati felhívás VI.3.22 pontjában előírt összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Az ajánlattevő ajánlata során jelezte, hogy nem kíván igénybe venni alvállalkozót és kapacitást nyújtó szervezetet. Az ajánlatkérő hiánypótlás keretében kérte, hogy nyújtsuk be az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, de iratmintát és tartalmi elvárást nem fogalmazott meg. Az ajánlattevő nem nyújtott be hiánypótlást, de előzetes vitarendezésben jelezte, hogy nem ért egyet az ajánlatkérővel. Összeférhetetlenségi helyzetet miért vizsgál az ajánlatkérő ajánlattételi szakaszban? Az ajánlatkérő jogszerűen járt el az EVK elutasítása során?
2. cikk / 22 Referencialevél helyettesíthetősége
Kérdés: Építési beruházás megvalósítására indított uniós nyílt eljárásban veszünk részt. Az ajánlatkérő felszólított minket a referencialevelek benyújtására. A referencialevelek begyűjtését megkezdtük, de az ajánlatkérő által a referencialevelek benyújtására vonatkozó határidőig nem érkezett meg mindegyik igazolás. Van arra lehetőségünk, hogy a saját nyilatkozatunkkal helyettesítsük a referencialevelet, ha egyidejűleg becsatoljuk a referencialevél megküldését kérő e-mailt?
3. cikk / 22 Adatbázisok ellenőrzése uniós eljárásrendben
Kérdés: Uniós eljárásrendben mikor és kivel kapcsolatban kell az adatbázisokat ellenőriznem?
4. cikk / 22 Bírálat rendje nemzeti rezsimben
Kérdés: A Kbt. 114/A. §-a esetében kell-e köztes bírálóbizottsági ülést tartani és köztes döntést hozni a bírálat során?
5. cikk / 22 Kapacitást biztosító cég kizárása bírálati szakaszban
Kérdés: Kizárhatja-e az ajánlatkérő a kapacitást nyújtó céget bírálat közben, ha az érintett cég kizáró ok alá került, vagy hiánypótlást kell kérnie, illetve mi az eljárásrend ebben az esetben?
6. cikk / 22 Alvállalkozó-cserére vonatkozó eljárásrend a közbeszerzési szerződésben
Kérdés: Lehet-e a szerződésbe alvállalkozó-cserére vonatkozó eljárásrendet beépíteni, szükségtelenné téve ezzel a szerződés módosítását ezekben az esetekben?
7. cikk / 22 Kapacitást biztosítóra vonatkozó nyilatkozat nemzeti rezsimben
Kérdés: Nemzeti eljárásrend esetében csak olyan nyilatkozat van az EKR-ben, miszerint a Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alvállalkozóra utal, de a kapacitást biztosítóra nem. Ebben az esetben mi a teendő?
8. cikk / 22 Meghatalmazás kezelése közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Hogyan jár el helyesen az ajánlattevő a meghatalmazással kapcsolatban? Papíralapon kap egy meghatalmazást a cégvezetőtől, melyet két tanúval aláírnak, és csatolja mellé a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírási címpéldányát, és ezt csatolja az iratanyaghoz, vagy a meghatalmazást mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott elektronikus aláírással aláírja, és csak ezt a meghatalmazást csatolja az eljárás iratanyagához? Melyik megoldással van kevesebb probléma az EKR-eljárás során, illetve melyik forma szabályos a jogszabály szerint?
9. cikk / 22 EEKD kitöltésével kapcsolatos információk az eljárási dokumentumokban
Kérdés: Jelenleg is probléma az ajánlattevők oldalán az EEKD kitöltése. Milyen mélységű magyarázatot kell hozzáfűzni a dokumentumhoz, elegendő a bizottság saját bevezetője, ami végül is magyarázatnak tekinthető?
10. cikk / 22 Alkalmassági követelmény előírása nemzeti rezsimben
Kérdés: Kötelező-e alkalmassági követelményt előírnom nemzeti rezsimben?